"Ehhez eszméletlen kitartás kell" (Krasznai József roma vezető beszéde)

publikálva
2000/41. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Eddig azok közé soroltak, akik nem loptak el egy forintot sem, akik mindig elszámoltak azokkal a pénzekkel, amiket pályázat útján nyertek. Az utóbbi másfél hónapban én lettem az, aki az összes pénzt ellopta, és úgy próbálnak beállítani, mint a világ egyik legnagyobb rablóját. Tudtam, hogy ez lesz, és ez nem is fontos. A fontos az, hogy a cigányok fel tudják-e fogni azt, hogy most mi történt. Hogy öt, tíz, száz, kétszáz éve történt-e hasonló eset. Én azt mondtam, hogy miközben terelnek bennünket a vagonokba, a gázkamra felé, szól a magyar himnusz: ez arról szól, hogy mi itthon, Magyarországon éhen halhatunk, a gyerekeink szellemi fogyatékos gyerekek közé vannak bepasszírozva, mindenféle alkotmányos, szociális, egyetemes emberi jogtól meg vagyunk fosztva, és közben hallgatnunk kell, és nem szabad, hogy ezt az országhatáron kívülre vigyük, mert ez a mi belső ügyünk. Nem igaz, hogy nekünk itt, Magyarországon csak ahhoz van jogunk, hogy éhen haljunk, hogy kifosztottak legyünk, hogy mindenféle politikai jogtól meg legyünk fosztva.

"Eddig azok közé soroltak, akik nem loptak el egy forintot sem, akik mindig elszámoltak azokkal a pénzekkel, amiket pályázat útján nyertek. Az utóbbi másfél hónapban én lettem az, aki az összes pénzt ellopta, és úgy próbálnak beállítani, mint a világ egyik legnagyobb rablóját. Tudtam, hogy ez lesz, és ez nem is fontos. A fontos az, hogy a cigányok fel tudják-e fogni azt, hogy most mi történt. Hogy öt, tíz, száz, kétszáz éve történt-e hasonló eset. Én azt mondtam, hogy miközben terelnek bennünket a vagonokba, a gázkamra felé, szól a magyar himnusz: ez arról szól, hogy mi itthon, Magyarországon éhen halhatunk, a gyerekeink szellemi fogyatékos gyerekek közé vannak bepasszírozva, mindenféle alkotmányos, szociális, egyetemes emberi jogtól meg vagyunk fosztva, és közben hallgatnunk kell, és nem szabad, hogy ezt az országhatáron kívülre vigyük, mert ez a mi belső ügyünk. Nem igaz, hogy nekünk itt, Magyarországon csak ahhoz van jogunk, hogy éhen haljunk, hogy kifosztottak legyünk, hogy mindenféle politikai jogtól meg legyünk fosztva.

(...) Azt hitték, hogy csak beszélünk a levegőbe, és nem fogjuk megtenni, mert csak zsarolni akarjuk őket (azzal, hogy menedékjogot kérnek Strasbourgban - a szerk.). Na, akkor én azt mondtam, hogy szerzek nekik egy kis meglepetést. Úgy próbáltam megcsinálni, hogy az égvilágon senkinek nem szóltam, a buszsofőr sem tudott róla, pedig nagyon régi ismerősöm. Ezt annyira nehéz volt titokban tartani, hogy valami eszméletlen. Egyetlen cigány szervezetet sem mertem felhívni a Roma Parlamenten kívül. Emberekkel kellett beszélnem, mert tárgyalni kellett, és mindenkit meg kellett győznöm arról, hogy ez nem tudódhat ki, mert akkor nem lesz meglepetés, másrészt át sem engednek a határon. Hála istennek, sikerült. (...)"

Strasbourgban "már délután 4 óra volt, és sehol semmi. Nincs szállás, mert aki szervezte volna a szállást, azzal kétszer elkerültük egymást, szóval őrület volt, és látszott az embereken, hogy hullafáradtak. Látták rajtam a kétségbeesést, hogy már 4 óra van, nincs hivatal, és nincs hol aludnunk. Akkor szóltam a buszsofőrnek, hogy szállást kell keresni, mert a gyerekekkel nem lehet kint aludni az utcán, és a jó isten küldött bennünket abba a szállodába. Másnap 10-kor el kellett hagyni a szállodát, de a Puporka Lajos már vasárnap este készített egy cikket, ami megjelent másnap Magyarországon. Fél tizenegykor, amikor el kellett volna hagyni a szállodát, esett az eső, mondtam, hogy ne pakoljatok ki a parkba, menjetek be a belső udvarba, volt egy nagy sátor, oda pakoljatok be, mi addig elmegyünk intézkedni, hátha tudunk valamit csinálni. Egyszer csak innen is jött egy újságíró, onnan is jött egy tévés, egy rádiós, és vagy 30 újságíró, tévés megjelent ott semmi perc alatt. Kérdezi az igazgató a Lajostól, hogy kik ezek az emberek, meg hogy mi kik vagyunk, ő mondja, hogy Magyarországról menekültek, és itt akarnak letelepedni Franciaországban. Elment szó nélkül, visszajött egy félóra múlva, és azt mondta, hogy uraim, maguknak nem kell sehova menni, költözzenek vissza a szállodába, mert maguknak 15 napig szállásuk van és napi háromszori étkezésük. Hát ezt érezni kellene, hogy milyen volt ez akkor, amikor 45 emberrel az ember a nyakában ott van a semmiben, szinte a semmiben. És hála a jó istennek, most ott tartunk, hogy rendeződni látszik a dolog.

De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy abban a pillanatban mentünk az Európai Emberjogi Bíróságra. Itthonról azt az információt kaptam, hogy oda nem lehet bevinni levelet, beadványokat. Be lehet. Bementem, mondtam, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és ugyanakkor elmentünk a Európai Parlamentbe, az Európa Tanácshoz, akik másnap, kedden reggel küldték is már Brüsszelbe a dossziét futárpostával, és a sajtónak köszönhetően egyszerre azt mondta a prefektúra, hogy nem mernek, szó szerint mondom, hogy nem mernek hozzánk nyúlni, mert a sajtó jelen van, a sajtó tud rólunk. Nem mondom azt, hogy térdre estek, de megadták magukat. Azt mondták, hogy az első héten választ fogunk kapni, és el fognak bennünket utasítani, hát ennek már több mint egy hónapja, és még mindig nem utasítottak el bennünket, és valószínű, hogy nem is fognak. Nem mernek elutasítani bennünket, mert elmondtuk azt, hogy azok a csákvári fiatalok, akik annak idején robbanó szerkezeteket gyűjtöttek meg gyártottak, azzal, hogy felrobbantják a zámolyi romákat, azok most szabadlábon vannak, és ők ezt ellenőrizték. Akkor azt mondták, hogy állj, most komolyra fordult a dolog. Van egy csomó anyagunk, az összes sajtóanyag megvan, videoanyagunk van, ezt mind megmutattuk nekik, és azt mondták, hogy most állj. Ez a rövid történet, de ezt átélni, ezt végigcsinálni egyedül, egy csomó olyan emberrel, aki három éven keresztül nem aludt rendes ágyban, iszonyatos volt, olyanok voltak már, mint a gyerekek. Egész éjjel utaztunk, teljesen kilátástalan volt a helyzete mindenkinek, nekem is. Ehhez eszméletlen kitartás kell, és nagyon előre kell gondolkodni. Bár akkor se lett volna veszve semmi, ha bennünket hazatoloncolnak, mert külföldön a jogvédő szervezeteknek nagyobb szavuk van, mint a pártoknak. (...)"

A menedékkérő zámolyiak "jól vannak, többen a konyhán dolgoznak, folyosót takarítanak, szóval dolgoznak, teljesen ingyen. És megváltoztak, nem félnek senkitől, ki mernek menni már egyedül a városba, amit itt, Magyarországon nem mertek megtenni. Az emberek nagyon kedvesek, és ami ott a minimum, mert ott tényleg a minimumot kapjuk, azt Magyarországon 50 év alatt sem kapták volna meg. Embernek tekintik őket, nem zámolyi gyilkosoknak meg munkakerülőknek meg tolvajoknak, hanem embereknek, és ez a legfontosabb nekik, attól függetlenül, hogy szeretik a hazájukat. Bízom abban, hogy az emberi jogok mindenképpen fontosabbak, mint egy másik országgal való jó kapcsolat, de egy picit attól félek, hogy a két ország, Franciaország és Magyarország közötti kapcsolat ezt megkérdőjelezheti. (...)

Az a kérdés, hogy melyik vezet a jó irányba, az, amit most én csinálok, vagy az, amit a Farkas Flórián, aki azt mondja, hogy sehová nem kell menni, mert ezt a problémát itthon kell megoldani. Aki elmondja a cigány embernek, hogy itt kisebbségi önkormányzatot kell alakítani, én házat építtetek neked, adok ötezer forintot, hogy szavazzál rám, aztán otthagyja. Utána négy évig nincs rá szüksége. Én nem ezt mondom neki. Én azt mondom neki, hogy ha te akarsz a saját helyzeteden változtatni, akkor neked ezt kell tenni. Nem én teszem meg helyette, csak elmondom neki, hogy ha ezt megcsináljuk, akkor mi lehet. A zámolyiaknak is ezt mondtam, hogy ennél rosszabb helyzetbe nem kerülhetnek sehol a világon. Bárhová megyünk, ennél csak jobb lehet. (...)

Mindaddig csinálom, amíg a kormány azt nem mondja, hogy leülünk tárgyalni. És nem Farkas Flóriánnal, mert ha mi, már úgy értem, a Roma Parlament, leülünk bárkivel tárgyalni, akkor abban nem vehet részt az Országos Cigány Önkormányzat, mert az az egyetlen olyan szervezet, amit nem a cigányok választottak meg. A cigány szervezetek vezetőit cigányok választották meg, és ezek a hitelesek, nem az, aki nagyon kemény pénzekért megvette a szavazatokat. Bár sikerülne, álom, de miért ne lehetne álmodozni, hogy egyszer fölébrednek a cigányok, és azt mondják, hogy elég volt. Nem kell fegyvert fogni, mint ahogy mondják rólunk. Fegyver nélkül, de azt nem mondom, hogy áldozat nélkül, meg lehet ezt csinálni. Mert az is áldozat, hogy ezeket az embereket elvittem, ők is áldozatot vállaltak. De vajon azok vállalnak-e, akik úgy gondolják, hogy kényelmesen élnek ma Magyarországon, belül, a szívük mélyén nyugodtak-e? Hogy éreznek azok iránt, akik, ha nem lenne döghús, éhen halnának? Éhen halnának egyszerűen, mert a családi pótlékon kívül már mást nem kapnak. Tehát akkor nyugodtan tudunk-e mi enni, mikor tudjuk, hogy más romák a származásuk miatt éheznek, gyerekeik kiszédülnek a padból? Vagy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket ma szellemi fogyatékos gyerekek közé zárnak? És azt mondják nekem, hogy mégis, hogy merészeltem én azt mondani a európai parlamenti képviselő asszonynak, Madame Gillingnek, hogy ma Magyarországon a cigány gyerekek nagy részét a szellemi fogyatékos gyerekek közé zárják, vagy ott tanítják őket. ´ sem akarta elhinni, nem értette, hogy miről beszélek. Visszakérdez, hogy azt akarom én mondani, hogy a normális cigány gyerekeket bezárják, ott tanítják a szellemi fogyatékosok között? Mondom, igen. Széttárta a kezeit, hogy ilyen nincs a világon. (...)

Én azt mondtam, hogy én, ha egyedül is, de végigcsinálom, és ha nem én, de Európa térdre kényszeríti az országot, mert egyszer, már nagyon régen azt mondták, hogy ha Magyarország nem veszi fel a kereszténységet, akkor mehet vissza Ázsiába, mert Európa összefog ellene, és kiverik a Kárpát-medencéből. És Magyarország azt mondta, hogy igen, fölvesszük a kereszténységet, és itt maradtak Európában. Most Európa ezt ugyanúgy megteheti, csak most nem kiküldi, hanem azt mondja, hogy addig nem jöhetsz közénk, amíg ezt a kérdést nem rendezed. De lesz-e valaki, aki felhívja Európa figyelmét arra, hogy mi van ma Magyarországon? Mert a kormány olyan gyönyörű szép dolgokat ír le, hogy eszméletlen. A képviselő asszony is, aki eljött hozzánk, ilyen nagyra nyitotta a szemét, amikor mondtam neki, hogy mi van Magyarországon, hisz a jelentésben minden le van írva, Magyarországon jogállamiság van, meg minden, hát, mondom, akkor meg kell nézni mondjuk azt a jelentést, amit az ombudsman írt. Azt nem olvasta? Azt mondja, az nem jutott el hozzá. (...)

Ez a hazájuk, függetlenül attól, hogy kint vannak, és szó szerint elüldözték őket, amire sokan azt mondják, hogy nem igaz, pedig tudjuk, hogy így van. El kellett velük hitetnem, hogy értük teszem. Nem magamért, mert én elvagyok akárhogy is, de értük teszem, és azt mondtam nekik, hogy ha ez sikerül, és ezt végigcsináljuk, akkor nemcsak nekünk lesz jobb, hanem a Magyarországon élő romáknak is. Ha nem lesz is jobb, de biztos, hogy el kell gondolkozzanak azon, hogy mit lehet csinálni a cigányüggyel Magyarországon. És bejött. Nem lehet állandóan abban gondolkodni, amiben gondolkodtunk idáig, ennél sokkal többre van szükség. Ha nem tesszük, senki nem fogja megtenni helyettünk. Engem a paraziták nem érdekelnek, azok, akik ma a cigányügyből királyi módon élnek, lásd Országos Cigány Önkormányzat. A Magyar Nemzetben ekkora cikket hoznak rólam, lehordanak mindenféle tolvajnak, és a bekeretezett részben elmondják, hogy Farkas Flórián már régóta megegyezett a főkapitánnyal meg nem tudom, kikkel, és már milyen jó, hogy a gyerekek rendőrtiszti főiskolára járnak, és hogy csökkentek a cigányok elleni atrocitások, meg nem tudom, micsoda: tehát bemutatnak egy tolvajt, és bemutatják a jó cigányt. Farkas Flóriánt rángatják, mert másképp nem élne úgy, ahogy él, másképpen nem lehetne hatalma. Pedig nincsen hatalma, a hatalom az, amit a cigányoktól kapunk mi vagy ti, akik vezetők lesztek. Nekem ez a pár ember, ez a negyven ember akkora hatalmat adott a kezembe, hogy rajtuk keresztül végül is eljutottam odáig, olyan helyekre, fórumokra, ahová Farkas Flórián csak a kormány által fog eljutni, amikor neki el kell mondania, hogy Magyarországon milyen jó a helyzet. Engem ez az ötven ember fölhatalmazott, és azt mondta, hogy csináljam úgy, ahogy gondolom, és jönnek utánam bekötött szemmel: ez a hatalom. Az nem hatalom, amit a kormánytól kapunk, egy-egy kis morzsáért, térden csúszva, előrenyújtott kézzel vagy térden állva, a képviselő uraknak vagy a miniszterelnöknek a pudvás seggét nyalogatni, ez nem működik. Én úgy gondolom, hogy a cigány helyzetet vagy ezt a nem tudom, milyen politikai állapotot egy picit kibillentettem abből a helyzetből, amibe bele volt ágyazva. (...)

Sztálin jól csinálta, van az az elv, hogy ha egy hazugságot elég sokszor ismételünk, az előbb-utóbb igazság lesz, igazságként fogadják el az emberek. Ezt miért ne lehetne az igazsággal is megcsinálni?"

publikálva
2000/41. (10. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra