Eldőlt: indiai tulajdonosa lesz a Dunaferrnek

  • narancs.hu
  • 2023. július 11.

Belpol

55 millió euróért a Liberty Steelé.

Sikerrel zárult a Dunaferr eladása: a vevő a Liberty Steel Central Europe Kft,

a hasonló nevű indiai cég magyar leányvállalata – tette közzé a honlapján, a Fővárosi Törvényszék. A vételár végül 55 millió euró lett (mai árfolyamon közel 21 milliárd forint) – írja a hvg.hu. Az ajánlattételkor a minimumár 52 859 205 euró volt.

Mint arról lapunk is beszámolt, júniusra mindössze két indiai cég maradt versenyben a Dunaferr megvárásáért, miután az ukrán pályázókat adminisztratív okok miatt kizárták – mert a felvásárláshoz szükséges, nemzetbiztonsági előminősítő eljárás nem érkezett meg időben, ám, hogy ezt nem igényelte meg a cég, vagy nem adták ki nekik, nem derült ki –, a svájci jelentkező, a Trasteel nem fizette be határidőre a szükséges 4 millió eurós óvadékot, míg a magyar Trinec Property-t azért zárták ki, mert "a szakmai és pénzügyi feltételeket az általa megadott információk és adatok alapján nem teljesítette".

A Liberty Steel vásárlói győzelme azért sem meglepetés, mert eddig is ők tartották életben a céget: 2023 elején 3 hónapra ők adtak például alapanyagot, hogy a kohót ne kelljen leállítani, mert az végzetes lett volna a cég számára, hisz' az újraindítása nem lett volna egyszerű.

Annyi még biztos, hogy a vételárpon túl az új tulajdonosnak az 55 millió eurón felül is a zsebébe kell nyúlnia, hsizen a Dunaferr a legutóbbi (tavalyi) hírek szerint legalább 500 milliárd forintos tartozást halmozott fel. Mindemellett még az értékesítési felhívás szerint legkevesebb 37 milliárd forintnyi azonnali befektetés szükséges ahhoz, hogy a Dunaferr visszakapja az elveszített környezetvédelmi engedélyeit, amelyek híján már rég be kellett volna zárni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.