Takács Gábor: A Sziget napi hatvanötezer látogatónál telik meg. Könnyen kiszámítható, hogy majdnem százezer ember elfért volna még, bár kétségtelen, hogy azokon a napokon, amikor a "telt ház" közelében voltunk, érezhetõ volt valamiféle feszültség. Kérdés persze, hogy ekkora tömeg folyamatos jelenléténél is mûködõképes lenne-e a Sziget. Elvileg igen.
Magyar Narancs: Noha sokak számára ez a hét valamiféle ellenkulturális kaland, ám - tetszik, nem tetszik - ez mégis egy üzleti vállalkozás. Mindent megtesztek azért, hogy emelkedjen a nézõszám, növekedjenek a bevételek, vagy inkább a "csak ne bukjunk rajta" elve érvényesül?
Kardos József: Természetesen azon vagyunk, hogy emelkedjenek a bevételek. Azzal a szokásunkkal azonban már felhagytunk, hogy a költségvetés elkészítésébe automatikusan belekalkuláljuk a nézõszám-növekedést. Tény, hogy roppant dinamikus fejlõdést láthattunk az elsõ években, de tavaly például - a rossz idõ miatt - kevesebben voltak, mint tavalyelõtt: tehát csúnyán megbukhatunk, ha esik az esõ egész héten.
TG: Azon kell lennünk, hogy az eladott hetijegy-napijegy bevételi arány változzék. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy a helyszínen megváltott napijegybevétel van "kétharmados többségben". Ebbõl logikusan következik, hogy rossz idõ esetén kevesebben jönnek.
MN: Azt olvastam, hogy a nullszaldóhoz összesen 350 ezer látogató szükséges. Ez iszonyúan soknak tûnik azt látva, hogy már szinte minden fûszálon valamilyen szponzor neve olvasható.
TG: Valóban látványosan növekedtek a bevételeink, de közben a kiadásaink is. Amikor 1999-ben a Szigethez kerültem, 380 millió forintot költöttünk, idén 1,45 milliárdot.
MN: De mire?
TG: Újabb és újabb rendezvényhelyszínek jöttek létre, például a Világzenei színpad, hogy csak a leglátványosabbat említsem. Lényegesen több zuhanyozó, vécé van kint, mint korábban, de említhetném a pormentesítõ járólapokat, az ún. méhsejteket is. Csupán ezeknek a felállítása több mint harmincmillió forintba kerül. És ha ezeket az ilyen-olyan harmincmillió forintokat összeadom, és hozzáteszem az inflációt is, megérkeztem a majdnem másfél milliárdhoz. Mindez persze nem sírás, ha az 1999-es és az idei Szigetet összehasonlítom, ég és föld a különbség a program szerkezetét, infrastruktúráját, de akár komfortját illetõen is. Azt hiszem, most jutottunk el oda, hogy jövõre már csak stabilizálnunk kell a költségeket, nagyobb beruházásra már nincs szükség.
MN: A programokat illetõen - elsõsorban a nagyszínpad fellépõi, a "világsztárok" kapcsán - nagyon sok olyan kritikát hallottam, hogy csökkent a színvonal, nincsenek "nagy nevek" úgy, mint régen.
KJ: Máskor is úgy volt, hogy az egy hét alatt csupán az egyik nap lépett fel olyasvalaki, aki abszolút világsztár. Amikor például David Bowie járt itt, a többi napon nem Bowie-kaliberû elõadók voltak a húzónevek. Úgy vélem, idén semmivel sem volt rosszabb a helyzet, mint korábban. Természetesen arra törekszünk, hogy mind a hét napnak meglegyen a maga David Bowie-ja. Annak, hogy ez mégsem jön össze, nem is elsõsorban anyagi okai vannak, sokkal inkább az egyeztetési problémák nehezítik meg a szervezést. Az augusztusi idõszak ugyanis elég szerencsétlen ebbõl a szempontból: a legtöbb zenekar ilyenkor befejezi a nyári turnéját, az õszit viszont még nem kezdi el.
TG: Ezt mindig megkapjuk. Ráadásul a Sziget célközönsége a 18-25 éves korosztály, õket pedig inkább a Faithless vagy a Busta Rhymes érdekli, mint például Bowie. Minden évben hallom, hogy ez a Sziget sokkal rosszabb volt, mint a tavalyi, mint ahogy azt is, hogy "ez volt a legjobb". Az más kérdés, hogy én, személy szerint, mit gondolok a fellépõkrõl, vagy milyen a te ízlésed. Itt ugyanis elsõsorban a már említett korosztály igényeit kell figyelembe venni.
KJ: Akadnak olyan együttesek, például a Stones vagy a Red Hot Chili Peppers, amelyek csak saját technikával hajlandók színpadra lépni, ezeket valóban nem tudnánk kifizetni. De egyébként úgy látom, a közönség nagy része inkább a hangulat, mint kimondottan X. vagy Y. miatt jön ki. Persze letagadhatatlan a nagyszínpad vonzereje, sokkal több napijegy fogyott a Faithless fellépésekor, mint két nappal korábban. Mégis azt hiszem, sokan eltúlozzák ezt a nagyszínpaddolgot.
MN: Azért ugráljunk még egy kicsit rajta. Akad egy-két hazai együttes, amelyik azt mondja, "ha nem léphetünk fel a nagyszínpadon, akkor nem is megyünk"?
KJ: Minden évben vannak sértõdések. Összesen hét magyar zenekar játszhat nagyszínpadon, ez ugyanis egy nemzetközi fesztivál. Teljesen érthetetlen, mire jók az ilyen cirkuszok, pláne annak fényében, hogy a sátrakban is összejön egy öt-hatezer fõs közönség, ami azért elég komoly érdeklõdést jelent.
MN: Egyre több külföldi nézõ érkezik, elsõsorban Németországból. A programok tervezésénél mennyire veszitek figyelembe például a német igényeket?
KJ: Ez nem egy döntõ kérdés. Tény, hogy meghívunk német zenekarokat is. De azt hiszem, nem azért jön ide valaki mondjuk Düsseldorfból, hogy lássa a Die Artzét. Ráadásul már az sem igaz, hogy csak a németek jönnek. Franciaországban például két éve nyolcvan jegyet adtunk el, idén kétezret.
MN: Több mint ezer produkció szerepelt az idei programban. Minden fellépõ kap gázsit?
TG: A kimondottan amatõr zenekarokkal mûködõ Talentum színpad szereplõit - akik csak költségtérítést kapnak - leszámítva, igen.
KJ: Tízezer forintnál kevesebbet senki sem kap. Persze elõfordul az néhány színpad esetében, hogy mi csak az egyhetes költséget biztosítjuk, amit õk osztanak el a fellépõk között, de ettõl még a gázsilánc végén a Sziget Kft. áll.
MN: Szükség van erre? Mi lenne, ha nem ti fizetnétek az ilyen-olyan színpadokat, fellépõket, hanem kiadnátok bérbe, hiszen a kocsma úgyis fedezi a költségeiket.
TG: Ez egy szép, naiv elképzelés. Mindenki azt gondolja, hogy a szigeti vendéglátóhelyekkel hatalmasat lehet kaszálni, ám ez távolról sincs így. A kocsmai pénzekbõl messze nem lehetne színvonalas programokat finanszírozni, hiszen a tulajdonos azok után, hogy kitelepül, fizeti a személyzetet, eleget tesz az egyre szigorúbb hatósági elvárásoknak, illetve fizeti nekünk a helypénzt, meglehetõsen szerény haszonra számíthat. Ráadásul a nagy forgalmú termékeknek, például a sörnek, az üdítõknek maximált áruk van. De mi sem építhetünk a kocsmákra, a teljes bevételünknek mindössze 5-6 százalékát teszi ki a kereskedelembõl és a vendéglátásból befolyó pénz.
MN: Hogyan jön össze a maradék 95 százalék?
TG: Legfõképpen a jegybevételbõl. A szponzori támogatás a költségvetés 38 százalékát fedezi, az állami támogatás pedig 100 millió forint volt, ami hét százalék.
MN: Mint költségvetési tétel. Ez mindenképpen újdonság.
TG: Korábban pályázatokat nyújtottunk be a különbözõ minisztériumokhoz, idén elõször a Sziget mint kiemelt kulturális esemény bekerült a költségvetésbe. 170 milliót kértünk, 153 millió szerepel a büdzsében, ám a Draskovics-csomag után az összeg több mint egyharmadát nem kaptuk meg.
MN: Kértek ezért valamit?
TG: Ez nem cserekereskedelem. A költségvetési pénzt azért kapjuk, mert a Sziget egy csomó olyan kulturális és közszolgálati feladatot is ellát, ami nem várható el egy profitorientált cégtõl. A minisztériumok ugyan jelen voltak a rendezvényen, de ez korábban, a pályázatos idõkben is így volt, és mindez a Sziget megítélését alapvetõen nem befolyásolta. Az más lapra tartozik, hogy az 53 milliós lefaragás következtében kisebb bevételünk volt ebbõl, mint korábban, a pályázatos idõkben.
MN: Miért, most nem pályázhattatok?
KJ: Az volt a Miniszterelnöki Hivatal álláspontja, mivel "költségvetési tétellé" váltunk, pályázatokon vagy más állami forrásokon keresztül több pénzhez már nem juthatunk. Viszont nem gyõzzük hangsúlyozni, a Sziget függetlensége ettõl nem csorbult. Szerencsére még sohasem tapasztaltunk olyan törekvést, hogy bármilyen politikai játszma részesévé tegyenek bennünket.
MN: Tehát a választások után is számoltok ezzel a pénzzel.
TG: Természetesen. Az elõzõ kormány is támogatott bennünket, és biztos vagyok benne, hogy a következõ is fog.
KJ: Éppen arról van szó, hogy számolhassunk. A pályázati rendszerrel ugyanis az volt a baj, hogy hol kaptunk, hol nem, vagyis nem tudtunk elõre kalkulálni.
MN: Hogyan támogatja a rendezvényt a fõváros?
TG: Évek óta egy minimális öszszeggel, nyolcmillió forinttal. Viszont ingyen rendelkezésünkre bocsátják az "budai-szigetet, ami rendkívül nagyvonalú gesztus. Hiszen ha helypénzt kérnének, az olyan nagy kiadás lenne, hogy talán el is lehetetlenítené a fesztivált.
MN: Mi a helyzet a szponzorokkal?
TG: Ennél többre már nem nagyon számíthatunk. Ma már több mint 500 millió forint a reklámbevétel, és ezt legfeljebb néhány százalékkal lehet megfejelni a jövõben.
KJ: Ezért lenne fontos az állami támogatás. Nyugtalan leszek, ha arra gondolok, hogy néhány esõs nap miatt elvileg akár csõdbe is mehetünk.
MN: Gyakorlatilag viszont rekordbevételt könyvelhettek el. 50 millió forintról beszélnek.
TG: Még nincsenek pontos adataink, de körülbelül egy ilyen nagyságrendû nyereségre számítunk.
MN: Mi volt idén számotokra a legnagyobb csalódás?
TG: Sajnáljuk, hogy a Tankcsapda-koncert, Lukács Laci szerencsétlen balesete miatt elmaradt, az pedig kimondottan felháborító volt, hogy a Scissor Sisters két nappal a Sziget megkezdése elõtt lemondta a szereplést.
KJ: Ilyenkor szörnyen kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Hiába van szerzõdésünk, ilyen esetekben nem tudunk mit csinálni, ugyanis ha perre vinnénk a dolgot, mondjuk Angliában, egy bíróságon le kellene tenni kétszázezer font perköltséget, aztán évekig várhatnánk. Remélem, nem olvassák ezt a cikket a jövõbeni hóbortos fellépõk, de tény, hogy nincsen hatásos érdekérvényesítõ eszközünk az ilyen esetekre.
MN: Mindezek ellenére teljes mértékben elégedettnek látszotok.
TG: Nincs okunk a panaszra. Nézõcsúcsot értünk el, nyereséget termeltünk, és azt tapasztaltuk, a látogatók is élvezték az eseményt. De ha a szervezõi oldalt nézem, akkor is minden okunk megvan az elégedettségre, azt hiszem, ez volt eddig a leggördülékenyebben, legjobban mûködõ Sziget.
MN: Mi kellene ahhoz, hogy még elégedettebbek legyetek?
KJ: A programokat illetõen szeretném, ha a cirkuszmûvészet nagyobb arányban lenne jelen. Emellett van egy álmom: egy külön helyszín az arab és az iszlám kultúra bemutatásának. Természetesen nagyon fontos lenne az állami támogatás növekedése, vagy más bevételek biztosítása, a lényeg, hogy az idõjárás sokkal csekélyebb mértékben számítson neuralgikus pontnak, mint jelenleg. Amikor a walkie-talkie-val rohangáltunk, azt tapasztaltuk, alig akadt azonnali beavatkozást igénylõ probléma. Úgy érzem, minden tekintetben beálltak a dolgok egy magas színvonalra, a technikai személyzet, a biztonságiak, mindenki, aki a Szigeten dolgozott, nagyon jól tudta, mi a feladata, és ennek megfelelõen végezte a munkáját, magas színvonalon. Tehát jövõre, ha minden úgy mûködik, mint az idén, én már elégedett leszek.
Legát Tibor
