Elegük lett: sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók

  • narancs.hu
  • 2018. február 15.

Belpol

Tíz éve nem változott a fizetésük.

Összesen 112 hivatalban 7312 munkavállaló kezdett ma reggel sztrájkba – adta hírül az MTI. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a sztrájk törvényesen zajlik, ma reggel mindenki, aki részt vesz a sztrájkban, megjelent a munkahelyén, de a munkát nem vette fel. Ennek ellenére, a szakszervezeti elnök tájékoztatása szerint az ügyfelek minden halaszthatatlan ügyet gond nélkül el tudnak intézni.

A sztrájk három munkanapot érint (csütörtök, péntek, hétfő), és azért tartják, mert több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselőnek tíz éve nem emelkedett a bére, a kormány pedig nem hajlandó velük tárgyalni.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.