Elfogták a börtön elől megszökött volt polgármestert - Semmit senkinek

Belpol

Százhatvanhat napos bujkálás után, április 29-én elfogták Szarvas Attilát, Mezőkovácsháza volt polgármesterét. A rendőrség, nem tudni miért, titokként kezeli, hol találták meg a szökevényt.
Százhatvanhat napos bujkálás után, április 29-én elfogták Szarvas Attilát, Mezőkovácsháza volt polgármesterét. A rendőrség, nem tudni miért, titokként kezeli, hol találták meg a szökevényt.

Először 2004-ben keltett országos érdeklődést Mezőkovácsháza polgármestere - akit az MSZP jelenlegi megyei vezetése pár éve még "kiemelten" kezelt -, amikor tiltakozásul egy napra beköltözött egy kutyaólba. Szarvas Attila az ellen demonstrált, hogy ellenfelei az általa - állami, vissza nem térítendő támogatásként - a városba hozott könnyűszerkezetes házakat kutyaólaknak minősítették. Másodjára ez év elején került a középpontba, amikor a Hír6.hu internetes hírportál kiderítette: az egykori polgármester jogerős bírói ítélet ellenére sem vonult börtönbe 2007. november 15-én, s ezért a Békés Megyei Bíróság karácsony előtt néhány nappal elfogatóparancsot adott ki a szökésben lévő férfi ellen (lásd: Ki tudja, merre, Magyar Narancs, 2008. március 6.).

Békés megyében sokan találgatták az eltűnése óta eltelt csaknem fél évben, hol bujkálhat Szarvas. Április 29-ei elfogásakor csak az tisztázódott, hogy nem külföldön volt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

teljes hírzárlatot

rendelt el az ügyben. Vargáné Szombati Andrea sajtóreferens a bűnügyi igazgatóra, Kiss Péterre hivatkozva azt mondta a Narancsnak, hogy egyáltalán nem kívánják elárulni, hol fogták el a volt polgármestert. Annyit tudni, hogy egy községben - azt viszont nem, hogy az ország melyik részében.

Bárándy György, Szarvas jogi képviselője ugyanakkor elmondta, hogy a volt polgármester az elmúlt fél évben többször járt a budapesti irodájukban. Mindig telefonon hívta az ügyvédet, s megkérdezte, egyedül van-e. Ha igen volt a válasz, akkor egy idő után megjelent - ez a körülmény főváros környéki búvóhelyet sejtet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy kik és hogyan segítették - már ha segítették egyáltalán - a majdnem hat hónapos bujkálás alatt Szarvas Attilát, azt viszont igen, hogy a szökevény igen élénk jogi munkákba fogott ez idő alatt a Bárándy és Társa Ügyvédi Iroda közreműködésével. Két iratot szerkesztettek meg, egyrészt perújítási kérelmet nyújtottak be még tavaly decemberben a Nógrád Megyei Bírósághoz. (Balassagyarmaton 2002-ben egy év tíz hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Szarvast olajügyekkel összefüggő adócsalás és okirat-hamisítás miatt.) Másrészt 2008 márciusában kegyelmi kérvénnyel éltek a legutóbbi, ezúttal már letöltendő börtönbüntetéssel járó ügyben. A Békés Megyei Bíróság 2007. augusztus 15-én három rendbeli gazdasági előny jogosulatlan felhasználásáért és folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalásért egy év szabadságvesztésre ítélte a volt városvezetőt, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Bárándy Györgytől megtudtuk, hogy védence kifejezett kérésére, a saját szakmai meggyőződése ellenére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba (IRM) küldték a kegyelmi kérvényt - holott ezt az ügyben eljáró első fokú bíróság tanácsához célszerű benyújtani. S lőn: április 23-án olyan értesítést kapott az ügyvédi iroda az igazságügyi tárcától, hogy a kérelmet az első fokon eljáró Gyulai Városi Bíróság illetékes tanácsához továbbították. (Nyilván nem Szarvas mellett fog szólni az elbíráláskor, hogy a kérvény írásakor éppen szökésben volt.) "Nem kötelezhettem a védencemet, hogy vonuljon börtönbe, bár a magam részéről ezt tartottam volna a helyes megoldásnak" - hangsúlyozta a Narancsnak a bujkálás alatti találkáikra utalva Bárándy György.

Mivel a legutóbbi ítéletbe foglalt bűncselekményeit még az előző, felfüggesztett börtönbüntetéssel járó határozat próbaidejében követte el, Szarvasnak összesen két év tíz hónapot kell a rácsok mögött töltenie, azaz 2011 februárjában szabadulhat.

A bűnlajstromnak ezzel nincs vége. A Pesti Központi Kerületi Bíróság csalás bűntett vádlottjaként köröztette Szarvas Attilát, de a szökés miatt április végén el kellett halasztani a per soron következő tárgyalását. A mezőkovácsházi rendőrkapitányság pedig két folyamatban lévő ügy (csalás és hivatali visszaélés gyanúja) miatt adott ki körözést ellene.

Bárándy György elmondta, hogy a Békés Megyei Bíróság 2007. augusztus 15-i ítélete nyomán védencének szeptember 6-án kellett volna bevonulni a börtönbe, ám ő halasztást kért és kapott. Ekkor lett az új időpont 2007. november 15. Másodszori halasztásra nem volt esély, mert annak megadására csak életveszély esetén van lehetőség - amiről nem volt szó. Szarvas megszökött, s százhatvanhat nappal később ismeretlen helyen fogták el a Körös Kommandó emberei. Szarvas Attila most Gyulán ül.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.