Magyarország NATO- és EU-csatlakozásával érvényét veszítette a kilencvenes évek elején felállított prioritásrendszer, 2004 óta a magyar külpolitika nehézkes, esetleges. A magyar diplomácia lehetséges újrapozicionálásáról Eörsi Mátyással, az SZDSZ frakcióvezetőjével, a parlament európai ügyek bizottságának elnökével beszélgettünk.
Magyar Narancs: A szaktárca égisze alatt kidolgozott és nemrég társadalmi vitára bocsátott külpolitikai stratégia képes lesz-e új irányt szabni a magyar diplomáciának?
Eörsi Mátyás: A rendszerváltást követően kialakult egy világos külpolitikai koncepció, melyet mindegyik parlamenti párt elfogadott. A részletekről voltak viták, de a célkitűzéseket - belépés a NATO-ba, csatlakozás az Európai Unióhoz, a határon túli magyarok támogatása - senki nem vonta kétségbe. Igen, jelenleg hiányzik a világos célmeghatározás, nem sikerült újradefiniálni, hogy melyek a magyar külpolitika fő irányai. Úgy vélem, fontos lenne feltenni azt a kérdést, hogy érdek- vagy értékalapú a külpolitikánk. A legnagyobb gond szerintem, hogy túlságosan érdekalapú, a politikusok egy része úgy véli, a külpolitika egyetlen célja, hogy Magyarországnak ennyi meg ennyi millió euróval több hasznot hajtson. A kormányzat érezte, hogy a hármas prioritásrendszer érvényét veszítette, ennek pótlására készíttette el ezt az anyagot. Csakhogy attól tartok, a most elkészült dokumentációból sem lesz külpolitikai doktrína, mert a belpolitikai helyzet nem teszi lehetővé, hogy széles körű konszenzus alakulhasson ki.
MN: A kül- és biztonságpolitikai szakértők szerint komoly zavart okoz, hogy a minisztérium élére tavaly egy kívülálló, a külpolitikában járatlan civil került, ráadásul azzal, hogy a kormányfő magához ragadta a kezdeményezést, elbizonytalanította az apparátust.
EM: A legtöbb modern demokráciában a miniszterelnök a külpolitika első számú irányítója. Még a komoly külügyi múlttal rendelkező Kovács László idején is Horn Gyula mondta ki a végső szót. Somogyi Ferenc személyében az egyik legtapasztaltabb karrierdiplomata került 2004-ben a tárca élére, aki miniszterként kiváló tárgyalásokat folytatott, de nem tájékoztatta megfelelő mértékben a közvéleményt, nem tudott kellő támogatást szerezni az egyes ügyeknek. Minisztersége idején nem lehetett tudni, hogy mi a magyar külpolitika. Ehhez képest nagy váltás volt Göncz Kinga kinevezése, aki nem rendelkezett semmilyen külügyi múlttal, tapasztalattal, ennek ellenére ma az állampolgárok számára a külpolitika érthetőbb, jobban nyomon követhető. Csakhogy a külügyi apparátusban komoly gondok vannak. Hihetetlenül centralizált, a minisztérium majdhogynem kaszárnyaként üzemel, továbbá a belső harcok megbénítják a Külügyminisztérium működését. Ez visszavezethető oda, hogy az első konzervatív kormány rendkívül bugyuta döntéseket hozott mind az érdemi kérdésekben, mind a személyi ügyekben, és ezzel megerősítették a régóta ott lévő embereket. Nem szívesen mondom, de a tárcánál még mindig nem történt meg a rendszerváltás. Miután Göncz Kinga tapasztalatlanul került oda, nem tudott változtatni a helyzeten, s az idő előrehaladtával a mozgástere tovább szűkült.
MN: Néhány hónappal ezelőtt Bogsch Erik, a legnagyobb hazai gyógyszergyártó cég vezetője panaszkodott, hogy a magyar gazdasági diplomácia nem segíti a magyar vállalatok terjeszkedését. Ez a szakterület viszont nem a külügyhöz, hanem az SZDSZ vezette gazdasági tárcához tartozik.
EM: Persze, nagyon fontos, hogy egy kereskedelmi attasé mit tud, de az ország érdekében elsősorban a nagykövetek lobbiznak. Számtalan olyan nyugat-európai nagykövettel találkoztam, akik a tárgyalásokra pontos, jól kidolgozott üzleti tervekkel érkeztek. A magyar diplomaták többsége erre nincs felkészülve, teszem hozzá, nem is érdekli őket. A mai diplomácia a klasszikus bilaterális kapcsolatokat tanulta meg: egy kormányzati óhaj ügyében be tud kopogni az adott ország külügyminisztériumába, de gazdasági ügyekben nem képes hatékonyan eljárni.
MN: Pedig azt mondta, hogy a jelenlegi külpolitikát elsősorban az érdek vezérli. A kormányfő és a gazdasági miniszter kínai útjának deklarált célja, hogy Magyarországot a távol-keleti állam európai gazdasági hídfőjévé tegyék.
EM: A hídszerep kifejezés avíttas, a késő Kádár-korból származik, amikor Magyarország valóban el tudott játszani egy ilyen szerepet Nyugat és Kelet között. A kínaiak, az indiaiak, az amerikaiak ma már mindenkit közvetlenül meg tudnak keresni, nincs szükségük "hídfőkre". Inkább a magyar gazdaság állapotáról ad helyzetjelentést, ha egy adott piacon a magyar cégek nem túl sikeresek. Ahhoz, hogy egy olyan piacon, mint a kínai, erős pozíciókat szerezhessünk, elsősorban tőkére, invesztícióra van szükség. Persze a diplomáciánk rendelkezhetne felkészültebb szakemberekkel, de egy Kína nagyságú országot nehéz lefedni. A gazdasági szereplőknek kell kezdeményezni, a diplomácia feladata, hogy a kellő időben mögéjük álljon.
MN: Gyurcsány Ferenc az elmúlt egy évben több alkalommal is nehéz helyzetbe hozta a magyar diplomáciát. Márciusi évértékelő beszédében például támogatásáról biztosította az Ahtisaari-tervet (Koszovó kvázi függetlenségét - M. L. F.), amely kapcsán még a jelenlegi külügyi stratégia is óvatosságra int, mondván, könnyen láncreakciót indíthat el a Balkánon.
EM: Én személy szerint támogatom az Ahtisaari-tervet, illetve jó ötletnek tartom, hogy a kormányfő támogatásáról biztosította a koszovói rendezés e forgatókönyvét. Miként az is jó ötlet, hogy szorgalmazta, az Európai Uniónak legyen közös javaslata ebben az ügyben. Az, hogy milyen láncreakciót indít el, nagymértékben függ attól, milyen nemzetközi támogatottsága van. Per pillanat úgy tűnik, a terv nem megy át az ENSZ Biztonsági Tanácsán.
MN: Jelentős vihart kavart a miniszterelnök akkor is, amikor az orosz építésű Kék Áramlat gázvezeték mellett tette le a voksát az uniós Nabuccóval szemben.
EM: Érdemes a Nabucco-ügyet és az orosz-magyar kapcsolatok ügyét szétválasztani. Úgy vélem, az előbbi miatt támadt vihar pusztán egy szerencsétlen interjú következménye, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ismerem a miniszterelnök ebbéli nézeteit, tudom, Gyurcsány Ferenc nagyon szívesen vesz részt a Nabucco-projektben, de jelenleg kivitelezhetetlennek látszik, a miniszterelnöknek pedig kötelessége, hogy az ország gázellátását biztosítsa. Ugyanakkor nem hagyhatók szó nélkül az orosz demokrácia nagyon súlyos hiányosságai. Persze kérdés, hogy ebben Magyarországnak mi a teendője, hogy milyen formában tegye ezt szóvá. Elsődleges érdekünk a jó szerződések megkötése, de közben nem tudni, hogy mit gondolunk az olyan értékekről, mint az emberi jogok, a demokrácia. Bizonyos korrekcióra van tehát szükség: bár Magyarország nem tudja megváltoztatni az orosz politikát, ettől még bizonyos gesztusokra, jelzésekre szükség van; tegyük világossá, hogy a külpolitikánknak igenis vannak értékei.
MN: Nem tartja álszent viselkedésnek, hogy miközben a kubai ellenzéket támogatásunkról biztosítjuk, Minszkbe nagykövetet akarunk küldeni?
EM: Az SZDSZ a minszki ügyet nem nézte jó szemmel. Amikor a konfliktus kirobbant, hosszasan beszélgettem egy külügyi vezetővel, aki azt állította, a minszki jelenlét rendkívül fontos, mert lehetőséget teremt arra, hogy segítsük a belorusz demokratikus erőket. Ezt örömmel vettem tudomásul, de nem nyugtatott meg teljesen. A legfőbb probléma ugyanis, hogy nem tártuk a nyilvánosság elé, mi a tényleges célunk a nagykövetséggel. A kubai történet jól illusztrálja azt a kettősséget, ami a magyar diplomáciát ma jellemzi. Miközben Göncz Kinga Floridában kubai ellenzékiekkel találkozott, Gyurcsány Ferenc pedig idehaza fogadta őket, az én kubai utamtól, az ott tett kijelentéseimtől a külügyminisztérium szóvivője elhatárolódott. Pedig a percepció nagyon fontos, jelezni kellene, hogy Magyarország milyen értékeket képvisel.
MN: Ami az uniós politikánkat illeti: a kormány egyszerre szorgalmazza az integráció elmélyítését és a bővítés folytatását, ami a nyugat-európai politikusok többsége szerint manapság nem egyeztethető össze. Nem kellene tisztázni, hogy mit tartunk fontosabbnak?
EM: Valóban nehezen egyeztethető össze, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy Európa nyugati tagországait egyfajta bővítési fáradtság jellemzi - annak ellenére, hogy a bővítéssel ők is jól jártak, és feltehetően jól járnának a bővítés folytatásával is. Jelenleg azt sem lehet tudni, hogy Horvátországot hogy lehetne berántani, Törökországról pedig kár is beszélni. Ugyanakkor rendkívül fontos lenne, hogy a kívül maradt balkáni országok számára valódi, legalább tíz évre szóló perspektívát tudjunk nyújtani. Az a veszély sem múlt el, hogy a közeljövőben sor kerül az integráció elmélyítésére, de mi kimaradunk - gondoljunk csak az euróövezethez való csatlakozás kitolódására.
MN: Egy sor olyan téma van - európai adórendszer egységesítése, uniós szabadalmi normák kidolgozása -, amiben Magyarország kezdeményező szerepet játszhatna, de soha nem tesz ilyen lépéseket. A szolgáltatások szabad áramlásáról szóló irányelv vitájában például a magyar szocialisták a liberalizáció ellenzői mellé álltak.
EM: A Bolkestein-irányelvet az SZDSZ támogatta. Ne feledjük, hogy az Európai Néppárt nyugati pártjai főleg liberális gazdaságpolitikát követnek, csak nálunk, Magyarországon fordított a helyzet. Ez aztán az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar képviselőcsoportok viselkedésében ilyen faramuci helyzeteket eredményez. Ami a kezdeményezőkészségünket illeti: elhittük a saját propagandánkat, mely szerint az Európai Unióban az a dolgunk, hogy a nemzeti érdekeinket védjük, s kevésbé vagyunk figyelemmel az összeurópai érdekekre. Márpedig ha a globális versenyben az EU nem sikeres, akkor a tagországok sem lesznek azok. A magyar érdek nem ér véget Hegyeshalomnál, lehet, hogy adott ügyben Calais-ig ér.
MN: Miközben meghaladottnak tartjuk az Antall-doktrínát, a határon túli magyarokról szóló diskurzust még mindig az autonómiáról szóló tartalmatlan vita határozza meg. Miért nem szorgalmazza a kormány vagy az SZDSZ életszerűbb témák felvetését?
EM: A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika nem tud kitörni a régi keretekből, holott a helyzet totálisan megváltozott. A kilencvenes évek elején, amikor nem lehetett tudni, hogy mennyire vannak ténylegesen veszélyben, a külhoni magyar politikusok Budapestre jöttek, ha bajuk volt. Ma Pozsonyban vagy Bukarestben találkoznak, a pártjaik pedig kormányon vannak vagy voltak. A határon túli magyarok - kivéve még a vajdaságiakat és a kárpátaljaiakat - többsége uniós polgár, a Trianon-trauma legfájóbb eleme, a határok eltűntek. Persze a politikusok egy része még mindig előszeretettel használ olyan kifejezéseket, amelyek a megváltozott körülmények között avíttasnak tűnnek. Az autonómiavita, úgy, ahogy ezt a magyar politika általában tárgyalni szokta, már nem releváns, de relevánssá tehető egy másik összefüggésben. Az önkormányzatiság, a decentralizáció szorosan összefügg az autonómia fogalmával, ráadásul európai uniós értékekről beszélünk. Keressük meg azokat a kifejezéseket, amelyekkel célt lehet érni, de nem keltenek negatív érzéseket a többségi társadalmakban!
Gárda-vita
Magyar Narancs: A miniszterelnök a Magyar Gárdáról tartott nemzetközi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy rosszabb a helyzet, mint az 1930-as években, majd keményen bírálta a Fideszt, amiért együttműködik a Jobbikkal. Ön viszont azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon nincs fasiszta veszély. Ennyire különbözően ítélik meg a helyzetet?
Eörsi Mátyás: A jobboldal azóta is velem takarózik, de arról nem beszélnek, amit ezen a sajtótájékoztatón még elmondtam. Igenis vannak fasiszták, vannak, akik együttműködnek velük, és bár nincs fasiszta veszély, százezrek vannak ebben az országban, akik okkal rettegnek a fasiszta veszélytől. A politika nem teheti meg, hogy becsukja a szemét. Egyetértek azzal, amit Gyurcsány Ferenc mondott, hogy ezzel szemben fel kell lépni. De abból indultam ki, hogy egy nemzetközi sajtótájékoztatón vagyunk, ahol bennünket idézni fognak, ahol nem fogom azt mondani, hogy Magyarországon fasiszta veszély van, csak azért, hogy a Fideszen üssek egyet.
MN: Volt egyeztetés a koalíciós pártok között?
EM: A koalíciós pártok a kormány tevékenységéről egyeztetnek, az ilyen politikai helyzetértékelésekben nem feltétlenül. Úgy gondolom, hogy nem a miniszterelnöknek kellett volna ezt elmondania, hanem másnak és másutt. Időről időre fellángol a vita, hogy szabad-e kivinni külföldre a nézeteltéréseinket. Szerintem lehet, nem gondolom, hogy ezeket zárt falak mögött kell tartani. Magyarország egy többszörös szövetségi rendszer része, a szövetségeseinket pedig igenis érdekli, hogy mi történik nálunk. Demokráciánk az összes hiányossága ellenére működőképes és erős. Ezzel együtt felháborítónak tartom, amit a Fidesz művel, mert Nyugat-Európában a jobboldal sehol nem működik együtt szélsőségesekkel.
