A BKV-nál utoljára 1993-ban volt munkabeszüntetés; akkor egy kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak üzemkezdet után, amely nem okozott különösebb káoszt. Ekkoriban került a vállalat élére Aba Botond vezérigazgató, aki érzékelve, hogy a főváros úgy fél a sztrájktól, mint ördög a tömjénfüsttől, 13 éven át biztosította a pax laborát (és ezzel saját székét). Amikor az év elején a társaság konszolidálásával megbízott Antal Attila munkához látott, nem volt 2007-re érvényes bérmegállapodás. Aba ugyan a kollektív szerződés (ksz) értelmében még novemberben megkezdte a tárgyalást a dolgozókat képviselő szakszervezeti szövetségekkel (a BKV-s munkavállalói érdekképviseletekről lásd Mozgalom és tömörülés című keretes anyagunkat), de hamar kiderült, megállapodni már csak az új vezérigazgatóval lehet.
Antal január 16-án azzal állt elő, hogy mivel még nem látja a céget belülről, bruttó 15 ezer forintos (az átlagbérhez viszonyítva 6,67 százalékos) béremelést ajánl az év elejétől visszamenőlegesen. Az volt a kikötése, hogy július elsején újra tárgyalóasztalhoz üljenek a felek. A lényegében
két nap alatt tető alá
hozott "partnerségi megállapodást" a második legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetsége (TDFSZSZ) kivételével az összes reprezentatív érdekképviselet aláírta és bőszen méltatta. Bartha Pál, a Fürst Autóbusz Szakszervezet elnöke, a TDFSZSZ elnökhelyettese a Narancsnak elmondta: azért tartózkodtak, mert sem a bázisévre, sem 2007-re vonatkozóan nem kapták meg azokat a sarokszámokat, amik alapján a bérkövetelésüket megfogalmazhatták volna - vagyis bértárgyalásról szó sem volt. Ráadásul a javaslat nem tartalmazott valódi garanciákat arra, hogy az év során további bérfejlesztés várható. Bartha szerint most ennek isszák a levét.
Július másodikán elkezdődtek ugyan a tárgyalások, de augusztus lett, mire kiderült, hogy a menedzsment csupán a már megkötött bérmegállapodást tudja egész évre garantálni, minden további igény pedig a ksz-ben foglaltak terhére teljesíthető csak. Ezen túl a bérmegállapodáshoz közvetlenül nem csatlakozó javaslattal éltek: például készek voltak egy egységes bértarifarendszer kidolgozására (ami kiküszöbölné az átszervezések miatt a különböző üzemegységektől egy helyre került, hasonló beosztásban és szolgálati idővel rendelkező dolgozók keresete közötti jelentős eltérést). A szakszervezetek ezt persze kevesellték, és egységesen 6 százalékos bérköveteléssel álltak elő (az egyik 16 százalékot kért, de csak júliustól: az egész évre vetítve ez is 6 százalék körül állt volna meg), valamint azzal, hogy ha augusztus 20-ig nem állapodnak meg, szeptember elejére sztrájkot hirdetnek. A frontok múlt hét csütörtökre megmerevedtek: a BKV kijelentette, hogy nincs 2,8 milliárdja a követelés teljesítésére, de felvetette, hogy hangulatjavító intézkedésként előbbre hozzák a végállomások szociális helyiségeinek a felújítását. Közben a tulajdonos nevében maga Demszky Gábor főpolgármester tett arról, hogy minél kevesebben fogadják megértéssel a BKV-sok tervezett sztrájkját: sajtótájékoztatóján érzékeltette, hogy a cég dolgozói a magyar átlagnál sokkal jobban keresnek, az elmúlt három évben jóval nagyobb bérfejlesztést (35 százalék) kaptak, mint a közszférában dolgozók bárhol máshol. Valószínűleg akkor is sikerült volna ellenszenvet ébresztenie, ha nem egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező buszsofőr pótlékokkal együtt értendő bruttó fizetését nevesíti, vagy ha csak a felére taksálja a sztrájkoló BKV okozta milliárdos GDP-veszteséget. A főpolgármesteri jelzés mindenesetre egyértelmű volt: a 73,5 milliárd forintos adósságot cipelő társaság külső forrást ezúttal nem kap a bérfejlesztésre.
A BKV menedzsmentje pénteken állt elő először olyan javaslattal, amit már a szakszervezetek is tárgyalási alapnak tekintettek; lényegében ez finomodott vasárnap éjszakáig. A szakszervezetek végül az egész évre vetítve további 1-1,2 százalékos bérnövekedésnek örülhetnek, ami egy egyszeri mozgóbér-kifizetésből (12 ezer forint) és egy szeptemberi hatállyal megvalósuló törzsbérnövekedésből áll (6000 forint/hó). Ez mindent összevetve nagyjából az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által elfogadott bérfejlesztési ajánlás felső plafonjának (8 százalék) felel meg. Megegyeztek abban is, hogy a BKV-dolgozók 2008. január elsejétől havi 7100 forint/hó alapbér-növekedéssel számolhatnak, amit a vezetés az OÉT-ajánlás felső határáig az év végéig automatikusan kiegészít.
És hogy ki nyert?
A bérfejlesztés a menedzsment és a tulajdonos szándékának megfelelően nem befolyásolja a cég üzleti tervét, mert nem vesz igénybe külső forrást, és nem növeli az idénre tervezett 15,7 milliárdos hiányt. Másodszor: az 1-1,2 elég messze van a 6-tól. Harmadszor: a gazdaság teljesítőképességéhez mért OÉT-plafon stimmel. Negyedszer: a megállapodás 2008 végéig köttetett, vagyis a szakszervezetekkel jövőre nem kell bértárgyalni. Ötödször: a 2009. évi bértárgyalás kapcsolódik majd a jövő év végén lejáró ksz megújításához, ami - mondani sem kell - elég nagy teret enged a menedzsment taktikázásának. Hatodszor: a szakszervezeteknek a jövő év végéig sikerült megőrizniük a munka törvénykönyvén felül a ksz-ben biztosított szociális juttatások teljes körét. A bérfejlesztés fedezetét a menedzsment állítása szerint a pihenőidők menetrenden belüli átcsoportosításával, a holtidők kiiktatásával, illetve forintosításával biztosítják. A két évvel ezelőtt kiharcolt plusz 15 százalékos pihenőidőn kívül ugyanis a dolgozók átlagosan további 5 százaléknyi munkaidőt tölthetnek töltekezéssel - mindez a menetrendek kötött időrácsai miatt. Ha ezt jól összehangolják, akkor elég a költségeket átcsoportosítani - vélik a menedzsment éceszgéberei. Hetedszer: az élet ennél kíméletlenebb; szakszervezeti forrásaink a megtakarítást kapcsolatba hozták a gépjárművezetők 5-10 százalékos leépítésével. Regőczi Miklós kommunikációs és értékesítési igazgató szerint valóban kevesebb ember kell, de ezt megoldják a külsősök, illetve a nyugdíjasok foglalkoztatásának csökkentésével.
Aba Botond idejében hetekig eltárgyalgattak a bérekről, harapni lehetett a dohányfüstöt és a több napra bespájzolt sajtos pogácsát, majd "igazi, férfias küzdelemben" kijött egy szám a bérfejlesztés mértékére, ami valódi esszenciája (ha nem is mindig mértani közepe) volt a két fél javaslatözönének. Ma a tulajdonos oldalán többen is úgy gondolják, hogy Aba alatt a szakszervezet túlnyerte magát, mert a vezér honorálta, hogy a törékeny munkabéke kézbentartásával sokáig megtarthatja a pozícióját. Olyan mindenesetre nem volt, hogy ne ajánlott volna meg a bértárgyalás elején egy bizonyos százalékot, amin persze a munkavállalók szörnyülködtek, ám a végén mégis lett belőle valami. És olyan sem volt, hogy egy bértárgyalás két nap alatt véget érjen, vagy hogy három nappal a vége előtt a szakszervezetek még ne kaptak volna konkrét ajánlatot. Vagyis egy lényeges tanulság már van: az új menedzsment nagyon másképp csinálja ezt, mint az elődje.
Ez nemcsak a tárgyalásokon mutatkozott meg. Mint kés a vajon ment át a menedzsment döntéssorozata a szervezeti ésszerűsítésről és a létszámleépítésről, melynek első ütemét, az 580 főt érintő előnyugdíjazást-nyugdíjazást már végre is hajtották. Utólag a szakszervezetek egyes, a szervezeti és működési szabályzattal kapcsolatos javaslatait a menedzsment megfontolta, de a létszámleépítés miatt a szakszervezetek már kénytelenek voltak a véleményezési joguk védelmében bírósághoz fordulni. (A pert első fokon elveszítették.) A szakszervezetek általánosságban azt is felrótták, hogy sokszor későn és hiányosan kaptak meg adatokat, ami a vezetőség szerint nem igaz, mert "végig bent ültek minden projektben".
Nem mellesleg a sztrájkkészültség megmutatta, a sajtóban mennyire nincs becsülete, ha dolgozók próbálnak kiállni a jogaikért - függetlenül attól, hogy a követeléseik mennyire tekinthetők reálisnak. Ezt azért érdemes előre tisztázni, mert most a gazdasági racionalitásról esik szó. Piaci környezetben nem helyes, ha nincs visszacsatolás egy társaság üzleti működése és az alkalmazott ösztönzők között. Ez akkor is kijelenthető, ha morálisan megkérdőjelezhető a nettó 100-130 ezer forintos átlagfizetésbe belekötni, mint ahogyan az sem szép, ha az egyéb juttatások felsorolásával (egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás, fizetett második húszperces munkaközi szünet, "év végi pulykapénz" stb.) fokozzuk az izgalmat. Főleg akkor, ha tudjuk: a piacinál magasabb bruttó átlag nagyrészt annak köszönhető, hogy a közszférában a minimálbér nem bevett opció, a béren felüli juttatások egy része pedig a vállalatnak is kedvező adózási szempontból. Természetesen a BKV nem kimondottan üzleti alapon működő vállalkozás, hanem egy
posztszocialista monopolszolgáltató
Mi több, olyan közfeladatokat lát el, amit sehol sem a nyereség miatt végeznek, és aminek a közpénzekből támogatását még az EU is megengedi. Ám az államnak mindenhol egyre szűkülő források állnak rendelkezésre a közfeladatok finanszírozására, és a foglalkoztatás rugalmasságának megteremtése vagy a költségek csökkentése érdekében egyre kevésbé riad vissza drasztikus eszközöktől. Például komplett cégeket szerveznek ki a közalkalmazotti státus (mint Lübeckben) vagy az erős szakszervezeti ellenállás kiküszöbölésére. Bár Budapesten vannak olyan hangok, hogy "a szakszervezeteket szét kell verni", azért idáig a racionalizálók (még) nem mentek el. Azt viszont a bérmegállapodás biztosítja, hogy folytatódjék a BKV reorganizációja.
Bár a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) képviseletében Gulyás Attila elégedetten nyilatkozott a Narancsnak a bértárgyalások eredményéről, ugyanaz a szakszervezeti vezető, aki múlt csütörtökön magabiztosan kijelentette nekünk, hogy "Demszky támadásai még egységesebbé kovácsoltak össze minket", hétfőn csalódottan mondta: "szétestünk". Úgy tudjuk, vasárnap éjjel Nemes Gábor, a Cinkota Autóbusz Szakszervezet elnöke, egyben a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a VTDSZSZ alelnöke és Bartha Pál szavazott csak a sztrájk mellett, a többiek "kiszálltak". Nemes még aznap éjjel lemondott a VTDSZSZ-ben, Bartha pedig hétfőn a TDFSZSZ-ben betöltött vezető funkciójáról. Vasárnap a két legtapasztaltabb szakszervezetis (mondhatni: hangadó) maradt kisebbségben.
Mozgalom és tömörülés
A rendszerváltás előtt a Vállalati Szakszervezeti Bizottság (VSZB) fogta össze a BKV-n belüli különböző szakterületek (busz, villamos, troli stb.) helyi alapszervezeteit. 1989-90-ben a szakszervezeti mozgalom szervezeti szintjei átalakultak. A 19 szakmai ernyőszervezetet tömörítő SZOT-ból kiszállt a közlekedés, és területi alapon létrejött a Fővárosi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (FTDSZSZ). Miután megszűnt a VSZB, az addig intézőbizottságokként működő alapszervezetek átalakultak az FTDSZSZ jogilag önálló tagszervezeteivé; így egy meglehetősen tagolt szakszervezeti struktúra jött létre, a ma létező 29 (egyébként többségében szövetségbe tömörülő) szakszervezet nagyjából innen eredeztetheti létét. Közülük a legnagyobb szövetség az FTDSZSZ-ből 1992-ben névváltozással létrejött, több mint négyezer tagot számláló VTDSZSZ, melyhez tavaly csatlakozott a főként buszosokat tömörítő, 1993-ban kivált Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ). A VTDSZSZ-en kívül még három jelentős szakszervezeti tömörülés van: a TDFSZSZ (négy tagszervezettel), a BKV Liga Munkástanács Szövetség (négy tagszervezettel) és a metrósokat tömörítő FKDDSZSZ. Négyen együtt lefedik a szakszervezeti tagok kilencven százalékát - a BKV dolgozóinak egyébként mintegy hetven százaléka szakszervezeti tag. A legaktívabbak közé tartoznak a buszosok: ott a szervezettség 90-95 százalék körüli. A 2004-ben megkötött kollektív szerződést az akkor még különálló BKSZSZ-szel együtt ezek a szövetségek írták alá.
Elégtelen
A lakosságot alapvetően érintő tevékenység esetén a sztrájktörvény előírja, hogy a munkáltató és a munkavállalói érdekképviseletek állapodjanak meg a munkabeszüntetés idejére szóló ún. elégséges szolgáltatás biztosításáról. A szakszervezetek számára a fő kérdés, hogy mi az, ami még nem árt az érdekérvényesítési törekvésüknek, a munkáltató számára pedig az, hogy mi számít a működőképesség minimális szintjének. Egy két évvel ezelőtti bírósági ítélet szerint az lenne a legjobb, ha ilyenkor a BKV egyáltalán nem szolgáltatna, mert a túlzsúfolt járműveket megrohamozó tömeg balesetveszélyes helyzeteket teremthet. A tárgyalások során a szakszervezetek maximum húszszázalékos, a munkáltató legalább ötvenszázalékos készültségből indult ki. Akárhogyan is, mindenképpen joghézag van, amit a törvénynek definiálnia kellene. A munkajogászokat az is megosztotta, hogy a BKV milyen szerződéses feltételekkel és egyáltalán alkalmazhat-e a munkabeszüntetés idején hirdetés útján toborzott alkalmi sofőröket. Úgy tudjuk, a kérdések tisztázására a BKV törvénymódosítást kezdeményez.
