Ellenzi az MTA a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetését

  • narancs.hu
  • 2020. január 29.

Belpol

Szerintük a gyűjtemény is károsodhat, a látogatószám pedig be fog zuhanni.

Egyhangúlag foglalt állást a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége: a Magyar Természettudományi Múzeumnak Budapesten kellene maradnia – írják az MTA honlapján.

Az elnökség súlyos aggályát fejezte ki a Magyar Természettudományi Múzeum Budapestről való elköltöztetésének szándéka miatt, megerősítve az elmúlt két évben hangoztatott szakmai érveit.

Az MTA szerint a gyűjtemény többszöri költöztetése nemzetközi tapasztalatok alapján jelentős károsodással jár, nehezebben megközelíthetővé teszi a múzeumot például a középiskolás és egyetemi diákok, turisták legnagyobb része számára, és nehezíti a tudományos közösség kutatási feltételeit.

Az MTA arra kéri a döntéshozókat, hogy halasszák el a költöztetés végrehajtását, és vizsgálják felül a döntést. Az elnökség ugyanakkor támogatta korszerű vidéki tudományos kiállítások létrehozásának szándékát.

Sajtóhírek szerint a kormány döntést hozott arról, hogy a Természettudományi Múzeumnak év végéig ideiglenes helyszínre kell költöznie, tíz éven belül pedig Debrecenben kaphat új épületet.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.