Elmaradt a népjóléti bizottság ülése, mert a fideszes képviselőknek más dolga akadt

  • narancs.hu
  • 2020. november 3.

Belpol

Az Operatív Törzs tagjait hallgatták volna meg, akik meg is jelentek a meghiúsult ülésen.

Határozatképtelenség miatt berekesztette a testület elnöke az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddre összehívott ülését, amelyen a tervezett napirend szerint a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről esett volna szó az operatív törzs képviselőinek részvételével.

Az indok: a bizottsági ülésen a Fidesz-KDNP képviselői nem jelentek meg.

Korózs Lajos, a testület szocialista elnöke egy videóban beszélt arról, hogy a múlt héten hívta össze a bizottságot, Selmeczi Gabriella fideszes bizottsági alelnök azonban tegnap este egy emailben közölte vele, hogy a kormánypárti képviselőknek november 3-án délután 2 órakor egyéb elfoglaltságaik vannak, ezért nem tudnak részt venni az ülésen, egyben kérte, hogy tegyék át az ülést a november 9-i hétre. Mivel azonban Korózs nem halasztotta el az ülést, ma reggel Kovács József, a bizottság fideszes alelnöke küldött neki egy újabb emailt arról, hogy a fideszes és KDNP-s képviselők nem vesznek részt a bizottsági ülésen. Korózs várt néhány percet, majd mivel nem jelenek meg a kormánypárti tagok, be kellett zárnia az ülést.

Korózs megjegyezte, az Operatív Törzs részéről megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos, Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Lakatos Tibor dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

"Nem tudom, mi az, ami megakadályozta a kormánypárti képviselőket most abban, hogy eljöjjenek a bizottsági ülésre" - mondta, hozzátéve: a most távol maradó képviselők mindegyike részt vett a délelőtti plenáris ülésen, tehát "itt vannak a házban".

Az MSZP-s politikus szerint a kormánypárti képviselők a saját szavazótáboruknak tartoznak magyarázattal, nekik kell elmondaniuk, mi volt fontosabb a mai bizottsági ülésnél. Majd hozzátette: "a parlamenti bizottság nem egy gittegylet."

Korózs szerdán újra összehívja a népjóléti bizottságot, ezúttal jövő héten hétfőre.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.