ELTE: A szabályokkal teljesen összhangban készült Orbán Balázs disszertációja

  • narancs.hu
  • 2024. november 19.

Belpol

Többen úgy érezték, hogy kiszolgáltatott helyzetben van az egyetem egy ilyen nagyhatalmú politikussal szemben.

„A doktori eljárások a vonatkozó jogszabályokkal és az ELTE Doktori Szabályzatával összhangban folynak”

válaszolta a Telexnek az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs osztálya Orbán Balázs doktori dolgozatával kapcsolatban.

Orbán Balázs ezúttal nem az 1956-os forradalom helyetti beletörődés víziójával került a hírekbe, hanem azért, mert kiderült, a miniszterelnök politikai igazgatójának a doktori disszertációja az egyetlen az ELTE jogi karán az idén, amelyet a Tudományági Doktori Tanács (TDT) nem egyhangú döntéssel bocsátott a doktori eljárás megindítására. Mint kiderült, azért lett ez így, mert többen úgy érezték, hogy az egyetem egy ilyen nagy hatalmú politikussal szemben kiszolgáltatott helyzetben van, nem tudják majd objektívan megítélni a dolgozatot, tartva attól, hogy a negatív bírálat szankciókhoz vezet, miközben az ELTE-t így is nagyon lelkesen sanyargatja már a kormány.

Azóta már többen és többféleképp elemezték a helyzetet, a legtöbben többek közt azt kiemelve, hogy Orbán Balázs publikációs teljesítménye biztosan nem felelhetne meg a hatályos egyetemi szabályoknak.

Az ELTE ezzel kapcsolatban azt írta: „Doktori iskolánkba Orbán Balázst 2009-ben vettük fel »A képviselők jogállása (parlamenti jog)« témában, abszolutóriumát 2012-ben szerezte meg.A 2009-ben választott témának része a szabad mandátum és szuverenitás vizsgálata, tehát a jelölt nem változtatott témát, a konzulenssel egyeztetve pontosították a disszertáció tárgyát. A vonatkozó jogszabályok szerint a 2012-ben abszolutóriumot szerzett hallgatók doktori eljárását a 2016 előtti szabályok szerint kell lefolytatni. 2012-ben két, témába tartozó publikáció kellett az abszolutóriumhoz és az eljárás indításához. A 2012-ben abszolutóriumot szerzett hallgatók 2026-ig kezdeményezhetik a doktori eljárás megindítását és a doktorjelölti jogviszony létesítését.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.