Felháborodott az ELTE docense, amiért Orbán Balázs az egyetemen doktorál

  • narancs.hu
  • 2024. november 16.

Belpol

Polyák Gábor nem érti, „miért hányják arcon magukat”, hiszen a kormány kivérezteti, beletörli „a mocskos talpát” az egyetembe, erre náluk szerez PhD-t a miniszterelnök politikai igazgatója. 

„Az ELTE egyetemi tanáraként kikérem magamnak, hogy Orbán Balázs ebben az intézményben szerez PhD-fokozatot” – jelentette ki közösségi oldalán Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense, vette észre a 444.hu. Polyák szerint „tényleg mindent, de mindent megérdemlünk”, ugyanis a kormány kivérezteti, beletörli „a mocskos talpát” az ELTE-be, majd kollégáihoz fordul, azt fájlalva, hogy éppen a jogi karon, ahol „elvileg jogállamiság, emberi jogok, hatalommegosztás is szóba kerül”, nem mondják azt Orbán Balázsnak, hogy menjen inkább a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

„Orbán Balázs, a legalja ideológiai keltető MCC ura, az NKE mindenható parancsolója, nagyfőni szeme fénye, aki ’56-ot is büntetlenül kihazudhatja a történelemből. Kollégák, hol a gerinc? Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példaként a jövő értelmiségének? Miért hányjuk arcon magunkat?”

Mint pénteken kiderült, a miniszterelnök politikai igazgatója doktori védésére készül az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában. Orbán Viktor politikai igazgatója PhD-értekezését „A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései” címmel írta. 

A védésről elsőként beszámoló hvg.hu megjegyezte, a politikai igazgató kérelmét idén vizsgálta a Tudományági Doktori Tanács, mely a szokásostól eltérően nem egyhangúan döntött. A bírálóbizottság a doktori értekezés, valamint a benyújtott dokumentumok alapján 5 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodással engedélyezte Orbán Balázs számára a doktori eljárás megindítását állam- és jogtudományból. A lap szerint a védésre bocsátások esetében kifejezetten ritka a nem egyhangú döntés. A 2024-es határozatok között nem is szerepel ilyen eset, Orbán Balázsén kívül minden egyes döntést 0 nem szavazattal és 0 tartózkodással hozott meg a Tanács.

Mint ismert, Orbán Viktor politikai igazgatója szeptemberben azt mondta egy podcast műsorban, hogy 1956-ból kiindulva „mi nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök, hogy védekeznek”. Orbán Balázs a botrány kirobbanása után eleinte még azt mondta, hogy szándékosan félreértelmezik a szavait, később viszont már bocsánatot kért. Megfogalmazását később Orbán Viktor miniszterelnök is hibának nevezte, a kormány ezzel lezártnak tekintette az ügyet. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.