Eltört csavarok okozták a balesetet a Keletiben, nem sokon múlt, hogy nem lett nagyobb baj

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 29.

Belpol

Az eltört csavarok miatt nem működött az egyik váltó, de majdnem ütközés is lett. 

Felkerült az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet honlapjára egy jelentés a Keleti pályaudvaron vasárnap este kisiklott InterCity vonat balesetéről – szúrta ki a Telex. A közlemény a baleset utáni helyszíni szemle eredményeit imerteti. 

A közlemény szerint az volt a gond, hogy az InterCity vonalán fekvő "4 sz. átszelési kitérőben a vonat érkezési irányából érintett mindkét csúcssín simult a tősínhez, ezért azon a mozdony és az első 5 kocsi kerekei a pályát elhagyták".

A mozdony kerekei azonban ezután visszatértek a pályára, de úgy, hogy azzal a mozdony a szomszédos vágányra került, ahol szintén jött egy vonat, ez utóbbinak a mozdonyvezetője azonban időben észlelte a még mozgásban lévő, de már kisiklott IC-kocsikat, ezért gyorsfékezéssel megállította vonatát kb. 50 méterrel az ütközés előtt.

 
A két vonat
Forrás: ÉKM KBSZ

A fő gondot tehát az a bizonyos "4. sz. átszelési kitérő" okozta, a közlemény ki is tér erre, mondván "a 4/a sz. váltó egyik csúcssínjét annak mozgató rúdjához rögzítő csavarok eltörtek, ennek következtében a váltó állításakor az állítórúd a csúcssín tényleges mozgatása nélkül a vágányúthoz szükséges végállásba került, így a biztosítóberendezés a váltót helyes állásúnak érzékelte a két simuló csúcssín ellenére".

Magyarul a csavarok eltörése miatt egyrészt a biztosítóberendezésnek úgy tűnt, hogy megfelelően állnak a sínek, de valójában nem, másrészt az eltört csavarok miatt nem is tudták a megfelelő pozícióba állítani a váltót.  

A Telex úgy tudja, a két csavarból az egyik már régebben eltört (rozsdás volt), a másik a váltáskor törhetett el.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai vizsgálatot indított. A vizsgálat lezárultával a Közlekedésbiztonsági Szervezet nyilvános zárójelentést készít, amit a honlapján közzétesz.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.