Kormos Ferenc minden második vasárnapon fogta a kisszékét, és elballagott a focipályára mecscset nézni. A kapufa tövéhez ült, volt kapusként ez a nézőpont volt neki természetes. A lelátó építésekor megtisztelték azzal, hogy egy padot kapott ő is az öt és felesnél. Beszélik, bár igen csendes ember, ifjabb korában egyszer a botját is ráemelte egy rosszul fújó bíróra. Akkoriban még tömegek jártak a meccsekre; az egész falu ott volt, nők, gyerekek is. Manapság jószerivel már csak Feri bácsi tart ki szülőfaluja, a heves megyei Balaton csapata mellett. Könnyen lehet, hogy a 96 éves törzsszurkoló mellől eltűnik a csapat: az önkormányzat idén egy forintot sem tud adni a falu klubcsapatának.
"Arra a sorsdöntő önkormányzati ülésre bevittünk egy mezt, amin rajta van a falu címere, hogy minden képviselő úgy szavazzon, hogy átérzi a 90 éves klubot érintő döntés súlyát - mondja Sulyok Bence, a sportegyesület gazdasági vezetője. - Soroltuk az érveket hagyományról, lokálpatriotizmusról, egészségre nevelésről. Hiába. A csőd közelében álló önkormányzat a tavalyi négymilliós támogatás után idén egy fillért sem tud adni. Nekik is dönteniük kellett: az iskola és az óvoda életben tartása mindennél fontosabb. Pár meccsre még van pénzünk, aztán eltűnünk, mint annyi más csapat az utóbbi években a térségünkben."
Valóban nem egyedi esetről van szó. Ma már az ország egyes részein - főleg a válságrégiókban - egész járásnyi területeken alig találni utánpótláscsapatot is üzemeltető klubot. A példaként szolgáló észak-hevesi térségben eltűntek többek között olyan, a 80-as években még Nemzeti Bajnokság szintű (második vagy harmadik ligás) egyesületek is, mint az Egercsehi vagy a Recsk.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) saját statisztikái szerint a szövetség tagszervezeteinek számában nincs jelentős elmozdulás az elmúlt két évben; ám miközben a futsall (kispályás labdarúgás) csapatainak száma némileg növekszik, a hagyományos nagypályás csapatok létszáma évek óta stagnál vagy csökken. Arról pedig egyelőre
nincs kimutatás,
hogy a rendszerváltozás óta hány település gárdája szűnt meg teljesen, vagy lépett vissza a legalacsonyabb osztályokba, ahol már nem kötelező utánpótláscsapatot is nevezni. Vagyis bár az MLSZ-tagszervezetek statisztikailag megvannak, a tényleges csapatok (és ezzel az igazolt labdarúgók) száma egyre csökken Magyarországon. A folyamatról a szervezetnek sincs jelenleg pontos kimutatása, ugyanis az elmúlt évig a megyei labdarúgó-szövetségek a központtól független, önálló jogi személyként nem mindig érezték szükségét, hogy saját térségük labdarúgásáról negatív képet fessenek "Pest felé". Ez a helyzet a jövőben vélhetően változik, hiszen jelenleg is zajlik a megyei szövetségek integrálása (megyei igazgatóságokként) a központi szervezetbe. (Ez Csányi Sándor OTP-vezér egyik feltétele volt ahhoz, hogy elfogadja a szövetség elnöki tisztségét.) Ezzel párhuzamosan az egész szervezet pénzügyi átvilágítását is elvégzik - jellemző a körülményekre, hogy több megyei szövetségnél több hónapos vizsgálódás sem tudott tisztázni minden pénzügyi tranzakciót.
A csapatok megszűnésével párhuzamosan érvényesül egy másik negatív tendencia is: a pályák eltűnése. Ez leginkább Budapestre jellemző (erről lásd: Megsemmisítő vereség, Magyar Narancs, 2005. október 6.), ahol a rendszerváltozás óta óvatos becslések szerint is a focipályák legalább 50 százalékán épült bevásárlóközpont vagy lakópark. Vidéken a polgármesterek egyelőre nem merik "beszántatni" az évek óta magukra hagyott sporttelepeket. A megmaradt budapesti pályákon nemritkán 8-10 csapat is osztozik, borsos bérleti díjat pengetve ki az üzemeltetőnek. Lovász Tamás budapesti MLSZ-igazgató szerint ha még néhány pálya megszűnne, az már a bajnokságok működését is komolyan veszélyeztetné a fővárosban.
A csapatok eltűnésének okai rendkívül összetettek. A rendszerváltozás előtt a falusi klubok hasonlóan működtek, mint nevesebb testvéreik: a helyi szocialista üzem (jellemzően a tsz vagy a helyi gyár) a gyárigazgató futball iránti rajongásának mértékében finanszírozta (többnyire az üzem költségei közé bújtatva) a csapatot. A rendszerváltozás után ezt a szerepet kénytelen-kelletlen átvette a helyi önkormányzat, hogy aztán az elmúlt évek válsága alatt fokozatosan kihátráljon. A sport és művelődés helyi finanszírozására érkezik ugyan némi állami normatíva, az azonban nehezen vitatható, hogy a gazdasági csőd szélén tántorgó önkormányzatok számára fontosabb az iskola vagy az orvos megtartása, mint az egyre inkább öncélúnak tartott helyi sport támogatása. Ahogy a 2010-ben megszűnt Kisköre csapatáról nyilatkozott lapunknak Magyar Csilla helyi polgármester: "Ma már ott tartunk, hogy a kötelező feladatainkon túl nem tudjuk teljesíteni a kötelezettségeinket. Amikor a közüzemi számlák kifizetése is gondot okoz az önkormányzatnak, akkor nem tudunk az elmúlt évekhez hasonlóan több millió forintot adni arra, hogy nem helyi lakosok, 'idegenlégiósok' focizgassanak nálunk, ráadásul a pénzhez képest kevés eredménnyel. Bár közel egymilliárdos költségvetéssel gazdálkodunk, majd' 120 milliós hitelt görgetünk magunk előtt. Ilyen helyzetben a sportra jelenleg egymilliót tudunk adni, amit az utánpótlásra és más sportágakra fordítunk elsősorban, és nem a labdarúgásra."
A pénzszűke azonban csak a gondok egyik része. Az elöregedő és elvándorlással sújtott községekben gyakorlatilag lehetetlen manapság helyi fiatalokból összehozni egy csapatot, miközben a más településekről érkező "idegenlégiósok" alkalmazását nem minden szurkoló nézi jó szemmel. Az internet és a kábeltelevíziózás elterjedésével az amúgy is évtizedek óta süllyedő honi labdarúgás népszerűsége ráadásul tovább esett. Ezért már régen nem társadalmi esemény (ahol a falu apraja-nagyja jelen van) még a szomszéd falvakkal vívott "örökrangadó" sem. A polgármesterek különösebb "politikai" kockázat nélkül vonhatják meg a támogatást.
Ha egy faluban
megszűnik a csapat, akkor a tapasztalatok szerint nagyon nehéz az újrakezdés. A korábban sporttámogatásra szánt önkormányzati pénzek átkerülnek az iskolához, óvodához, ahonnan szinte lehetetlen a "visszacsoportosítás". Mint Gál Gábortól, a recski klub újraélesztésével kísérletező vezetőtől megtudtuk, egyelőre csak szóban kaptak ígéretet egymillió forintra, de azt is visszatartják júliusig. Ráadásul pár év szünet után "eltűnik" a sportfelszerelések nagy része, gyakorlatilag újra be kell szerezni mindent. Olyan településeken pedig egyenesen horribilisek az újrakezdés összegei, ahol a rendszerváltozás idején zárták be a boltot.
Szakemberek szerint mindez a magyar foci jövőjére is károsan hat. Horváth Tamás utánpótlás-szakedző, volt kispályás válogatott lapunknak elmondta: a vidéki kiscsapatok eltűnésével a jelenleginél is több tehetség marad rejtve a szakemberek elől. "Még ha a tehetséges fiatalt a középiskolába kerülve felfedezik is a közeli iskolavárosban, már behozhatatlan hátrányban lesz nyugat-európai kortársaihoz képest, hiszen kimaradt számára 4-8 év képzés, ami a technikai, taktikai, erőnléti, mozgáskoordinációs hiányosságokban fog megmutatkozni." Horváth bírálta az MLSZ most induló új utánpótlási Bozsik-programját is: "Paradox módon ma Magyarországon a foci-piramis tetején lévők dúskálnak a lehetőségekben és a támogatásokban, közben pedig a talapzaton lévő edzőktől, kiscsapatoktól várják, hogy önköltségen képezve magukat szinte ingyen foglalkozzanak a tehetségekkel, azokat adják tovább ingyen, növeljék a létszámot, legyenek lelkiismeretesek, felkészültek, és várjanak az alamizsnára. Úgy szeretnék 200 ezerre növelni az igazolt labdarúgók létszámát alulról, hogy közben az európai edzőképzési követelményeknek, továbbképzési feltételeknek, adminisztrációs előírásoknak megfelelve kell havi bruttó 3000, azaz háromezer forintért 20 gyerekkel foglalkoznod, míg közben a csúcson lévő kevesek, az amúgy is profi válogatottak és labdarúgó-akadémiák kapják az utánpótlás-támogatások túlnyomó többségét."
Az MLSZ viszont nagyon sokat remél a 400 millió forintos támogatással induló Bozsik-programtól. Both József, az MLSZ utánpótlás-vezetője szerint "nem fordulhat elő, hogy egyetlen tehetség is kikerül a látókörünkből", hiszen már az iskolai oktatásban komoly hangsúlyt fektetnek a labdarúgásra, az arra érdemesekről országos nyilvántartás készül. A tehetségek útját végig figyelemmel kísérik a megyei központokon, alközpontokon keresztül; a lehető legkorábban a közeli, de szakedzőkkel támogatott kiscsapatokhoz irányítják őket, ami nem feltétlenül jelenti a lakóhely szerinti település csapatát. Az igazán kiemelkedők útja pedig a körzeti, megyei és területi korosztályos válogatottakon keresztül vezet a labdarúgó-akadémiákra, amelyek az utánpótlásba a következő években áramló 2,2 milliárd forint nagy részét kapják. Both szerint mindezek eredményeként az igazolt utánpótlásjátékosok száma rohamosan nőni fog a közeljövőben.
Az új utánpótlás-koncepció
tehát elsősorban az iskolákra épít, és nem a falusi kiscsapatokra. Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és kommunikációs osztályának vezetője szerint ez nem is baj, és bár azt ő is elismeri, hogy a települések szempontjából fontos identitásképző szerepe van a kiscsapatoknak, nem gondolja, hogy anyagi megmentésük kizárólag az MLSZ feladata lenne. Úgy véli, így is "erőn felül" segít az MLSZ a "naponta" hozzájuk fordulóknak, hol labdával, hol sportfelszereléssel. Viszont az ma már nem járható út, ha pusztán az államtól vagy a labdarúgó-szövetségtől várják el a helyi közösségek a megoldást. Így is komoly uniós pénzek várhatók az utánpótlás-nevelésre, létesítményfejlesztésekre, sőt a lakótelepi betonpályák, az úgynevezett "dühöngők" megújítására is. Ezzel párhuzamosan csökkentették az edzői képzések díjait, hogy mindenhol "hozzáértők" kezébe kerülhessenek a gyerekek.
Csányi Sándor MLSZ-elnök a tavasz eleji Magyar Labdarúgás Fórumán - az MLSZ-elnökök közül először - abszurdnak nevezte, hogy az amatőr fociban ilyen mértékű fizetési kötelezettségek vannak (miközben bevétel gyakorlatilag nincs), és ígéretet tett a költségek csökkentésére. Erről Borbély és Izsó Ignác, az MLSZ jogi bizottságának elnöke (volt válogatott labdarúgó) csak annyit árult el, hogy a reménybeli adókedvezmény okán (a sportra szánt támogatások leírhatók lesznek az adóalapból, ha az unió is jóváhagyja a jogszabálytervezetet) a versenyeztetési költségeket drasztikusan csökkenteni kívánja az MLSZ, mert "bizonyos területeken" ez irreálisan magas. A Narancs nem hivatalos információi szerint a szövetség mintegy 1500 kistelepülés csapatán kíván segíteni ily módon is, döntően azokban a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, ahol egyébként a tehetséggondozási Csányi-alapítvány is jelen van. (A dolgok jelenlegi állása szerint az EU a hivatásos sportolókat támogató cégeknek nem fogja engedélyezni ezt a fajta adóalap-csökkentést.)
Az igazi megoldás sokak szerint az lenne, ha a kiscsapatok szembenéznek azzal, hogy vége az önkormányzati fenntartás korszakának, és átállnának az önszervező struktúrára. Budapesten a rendszerváltozás óta így működnek a klubok - a játékosok tagdíjat fizetnek, és állják saját felszerelési, utazási költségeiket, a bírók bérét, a pályabérletet. Az ország tehetősebb vidékein már ez a helyzet: a Kecskemét környéki Ballószög települése például egyenesen két csapatot is működtetett 2010-ben így, tudtuk meg Sallai Zoltán játékosedzőtől, aki vállalkozóként anyagilag is támogatja a nagyjából 800 ezres költségvetésű klubot. A települési önkormányzat mindkét csapatba ad "némi pénzt, de ez nem meghatározó összeg".
Ám az ország nagy részén ez a konstrukció álomnak tűnik, hiszen irreális tagdíjat elvárni olyan, mélyszegénységben élő területeken, ahol a napi megélhetés is csak segélyekből lehetséges. A szakemberek így további csapatmegszűnéseket valószínűsítenek az őszi bajnokság nyitányára, amikor fizetni kellene a nevezési díjakat.
Mi kerül ezen ennyibe?
Sokan még az MLSZ-ben sem értik, miért kerül évi több millió forintba egy falusi csapat fenntartása. Pedig éppen a szövetséget tartják a klubvezetők az egyik legnagyobb tételnövelő (és a megszűnésekért felelős) tényezőnek. Ahhoz ugyanis, hogy például egy megyei II. osztályú csapat a hivatalos bajnokságban játszhasson, az idény kezdete előtt MLSZ-tagsági díjat (25 ezer forint), nevezési díjat (90 ezer forint) és pályahitelesítési díjat (10-20 ezer forint) kell fizetnie. Egyenként be kell nevezni - a versenyengedély kiváltásával - az utánpótlás-játékosokkal együtt körülbelül negyven labdarúgót, fejenként 2-4 ezer forintért. A sportorvosi igazolás fejenként ugyancsak több ezer forint. Ilyenkor kell egy összegben rendezni az egész évi bírói díjakat is, ez mérkőzésenként közel harmincezer forint. A csapat ezek után elkezdhet focizni.
E tételek annál nagyobbak, minél magasabb osztályú bajnokságban érdekelt az egyesület. Kell persze sportfelszerelés, lehetőleg váltómezzel. Vidéken nemritkán 80-100 kilométert kell utazni egy-egy idegenbeli meccsre, amit nem lehet egy kézlegyintéssel a játékosra testálni: illik legalább a benzinköltségbe besegíteni, ha már csapatbuszra nem telik. Számoljuk ehhez hozzá a jobbára önkormányzati tulajdonú pálya és öltöző karbantartását és rezsijét; és ha esetleg jó csapatot is szeretne a település, akkor akár munkahely ígéretével kell a környék legjobbjait odacsábítani. És persze a szakképzett edző sem árt. Így máris évi több milliónál járunk egy mégoly kis településnél is. Nem csoda, ha egy kevéssé focibolond polgármester már attól is rosszul lesz, ha a helyi sportvezetőt meglátja az önkormányzati hivatal felé közeledni.
