800 millió forint pályázati forrás visszatartását javasolja az Integritás Hatóság

  • narancs.hu
  • 2023. július 5.

Belpol

Közzétette első két, lezárt vizsgálatának összefoglalóját az EU-s nyomásra létrejött hatóság.

A hatóság egy május eleji bejelentés alapján vizsgálta a Somogy vármegyei babócsai általános iskolai infrastrukturális fejlesztését. A Kaposvári Tankerületi Központ felügyelete álló intézmény európai uniós és hazai forrásokból 2019 és 2022 között több részletben 1,822 milliárd forint támogatást nyert el, amelyből 1 milliárd forintot már ki is fizettek, de a beruházás az Integritás Hatóság vizsgálatának lezárásának időpontjáig nem valósult meg.

Az intézmény 700 millió forinttal nem számolt el, és ebből az összegből, mintegy 423 millió forint olyan biztosíték nélküli előleg volt, amelyet olyan szállítóknak utaltak, amelyek azóta felszámolás alá kerültek.

A vizsgálat lefolytatása után azt javasolták, hogy a projektben még nem folyósított, mintegy 800 millió forintot ne fizessék ki.

Azt írták: a beruházás meghiúsulása hátrányosan érinti az európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást, ezért felhívják a Miniszterelnökséget mint érintett irányító hatóságot a szabálytalansági eljárás lefolytatására és arra, hogy legalább 30 naponként adjon tájékoztatást a projektről.

Az Integritás Hatóság a Hajdú-Bihar vármegyei Derecske önkormányzat konfliktuskezelési tréning beszerzési eljárását is vizsgálta. Mivel az uniós Emberi erőforrás fejlesztési operatív program (Efop) keretében megvalósulandó projektet végül nem számolták el, ezért nem tettek megállapítást. Felhívták a Miniszterelnökség figyelmét, hogy különös gondossággal járjon el, amennyiben a konfliktuskezelési tréningre kifizetési kérelmet nyújtanak be.

Az Integritás Hatóság azért jött létre, mert a válságban lévő magyar gazdaság megerősítéséhez több milliárd euró uniós támogatás felszabadítására van szükség, amit a kormány korrupcióellenes intézkedésekkel akart kiimádkozni. A hatóság hatékonyságát jól mutatja Bíró Ferenc elnök emlékezetes nyilatkozata, amit a Bloombergnek tett: „Nem a rendszer a korrupt, hanem egyes emberek azok.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.