„Emberileg és erkölcsileg alkalmatlanok vagytok” – Pásztory Dóra a Gömöri-botrányról

  • narancs.hu
  • 2015. május 27.

Belpol

Kétszeres paralimpiai bajnokunk, lapunk állandó szerzője kemény hangú jegyzetben foglalt állást a paralimpiai szövetség elnökének botrányos ügyében.

Kedves Zsolt és kedves MPB-elnökség!

Lehet, hogy mindent meg tudtok magyarázni, mindenre találtok valami kiskaput, de az egészen biztos, hogy emberileg és erkölcsileg alkalmatlanok vagytok a vezetésre.

Elmondom, miért. Pontról pontra, most már nem ironizálva, azt nem értitek.

Pásztory Dóra

Pásztory Dóra

 

1. Nem az a baj, hogy hazudtok, hanem az a baj, hogy a parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek, akik nem képesek saját véleményt alkotni, és akiket csúnya, gonosz emberek folyamatosan manipulálnak és megvezetnek. Értelmes, gondolkodó, felnőtt emberek vagyunk, akik tények, dokumentumok és információk alapján SAJÁT véleményt alkottunk rólad és az elnökségről. Ezt megkonstruált hecckampányként, politikai támadásként beállítani remek kommunikációs fogás, csak épp nem igaz. Minden ügynek vannak fontos karakterei, véleményvezérei, mozgató erői, kiindulópontjai, de ettől az ügy még ügy. Figyelemelterelés, amit művelsz, semmi más. Saját véleményünk, saját döntésünk, saját aláírásunk, amellyel kérünk, mondj le, az elnökséggel együtt!

2. Nem az a baj, hogy nettó 420 688 Ft a fizetésed, amely mellé céges autót, 60–80 ezer Ft-os benzinköltség-visszatérítést, szponzori pénzek utáni jutalékot, 3 000 000 Ft-os támogatást (tudom, visszafizetted), külföldi utazási lehetőségeket és milliós nagyságrendű jutalmat kapsz. Az a rohadt nagy gond, hogy te és az elnökség tényleg azt gondoljátok, hogy ezt ebben a rendszerben megérdemled. Hogy neked tényleg ennyit ért a munkád. Mindez összehasonlítva azok bevételeivel, akikért elvileg dolgozol. Azt gondoljuk, találnánk olyan embert, aki kevesebbért is vállalná ezt a feladatot, ezért kérünk, hogy mondj le az elnökséggel együtt, és add át a helyed egy „olcsóbb” munkaerőnek!

3. Nem az a baj, hogy 3 vagy 10 millió Ft-ért vett neked a bizottság autót, az a baj, hogy komolyan azt érzitek, hogy erre neked van a legnagyobb szükséged, és ezt tényleg megszavazta az elnökség. Nem lehet, hogy ha egy sportoló kapja a járművet, amellyel el tud jutni edzésre, akkor nagyobb az esély az újabb paralimpiai éremre? Mi így gondoljuk, ezért kérlek, mondjatok le!

4. Nem az a gond, hogy meg tudod-e magyarázni a tenerifei edzőtábor költségeit, hanem hogy olyan lehetőséget választottatok, amelynek előkészítése és szervezése 2 000 000 Ft feletti összeget emésztett fel, és komolyan próbáljátok elhitetni, hogy ez szükséges és elkerülhetetlen. Kérdezd már meg a szövetségek és egyesületek vezetőit, főtitkárait, hogy ők mennyi pénzért szervezik meg a külföldi edzőtáborokat? Ha ez az ember ennyire ért az edzőtáboroztatáshoz, akkor neked miért kellett kimenned és kint maradnod „bezárni” a tábort? Ez pontosan mit is jelent? Voltam jó néhány edzőtáborban életem során. Egyesülettel, válogatottal, épekkel együtt. Soha, de soha nem hallottam hasonló esetről, költségekről, feladatokról.

5. Nem az a gond, hogy nem tudjátok „becsomagolni” a mexikói nyaralást, hanem az a gond, hogy tök hülyének néztek mindenkit. Elég nagy baj, hogy nem láttál még erőemelő versenyt, és Mexikóig kell menned két kollégáddal, hogy megnézd, hogyan kell lebonyolítani egy ilyen eseményt. Az IPC-től kapott támogatást, amely a verseny előkészítésére érkezett, tényleg egy háromfős tengerentúli utazásra kellett elkölteni? Olyan elnökség vezeti az MPB-t, amely ezt megszavazta? Látod, ezért nem vagytok alkalmasak erre a feladatra, mert ti ezt így gondoljátok. Ezért is mondjatok le!

6. Nem az a baj, hogy sok sportoló nem mer megszólalni, és én vagyok az egyik szócsövük, hanem az a baj, hogy azért van így, mert félnek tőled. Ezért kell lemondanod.

7. Nem az a baj, hogy az MPB oldalát folyamatosan cenzúrázzátok, privát levelezést hoztok nyilvánosságra... Ja de, ez rohadt nagy baj! Nem ilyen elnököt és elnökséget szeretnénk! Mondjatok le!

Ha vannak olyan törvények és szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság jogszerűen működik ebben a formában, akkor ezeket a törvényeket és szabályokat meg kell változtatni!

Várom a következő sajtótájékoztatót, amely után végre a sportolókra, az eredményekre, a sikerekre lehet fókuszálni, nem pedig az erkölcsileg és etikailag minősíthetetlen működésre.

 

(Az eredeti poszt itt.)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.