Építményadót vet ki a főváros a Margitszigeten

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. október 26.

Belpol

Az egymilliárd forint értéket meghaladó magán-luxusingatlanok után kell adót fizetni. 

A kerületeknek példával szolgálva értékalapú építményadót vezet be a fővárosi önkormányzat az általa közvetlenül igazgatott Margitszigeten: január elsejétől 1 százalékos adót kell megfizetni az egymilliárd forint értéket meghaladó magán-luxusingatlanok után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot a képviselők 18 igennel, 12 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadták el.

Az előterjesztés elfogadásával a testület felkérte Karácsony Gergelyt: tegyen olyan javaslatot a kerületi önkormányzatoknak, hogy az építményadóra vonatkozó szabályozásukat tekintsék át, és az egymilliárd forintnál nagyobb forgalmi értékkel rendelkező lakásokra vonatkozó esetleges eddigi adómentességet szüntessék meg.

Karácsony Gergely azt hangsúlyozta: céljuk, hogy tágítsák a mozgásteret egy igazságosabb adórendszer irányába.

A Margitsziget 2013 júniusában került az akkor a fideszes Tarlós István által irányított fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá, miután a fideszes többségű Országgyűlés 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. Az addig a XIII. kerülethez tartozó terület Navracsics Tibor indoklása szerint kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken, és ezért kellett a fővárosnak adni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.