Már 114 ezer magyar dolgozik Ausztriában

  • narancs.hu
  • 2022. október 26.

Belpol

A határhoz közelebb a fizetések alacsonyabbak, mint az ország másik végében, de még így is megéri, és nem csak a pénz miatt.

A bruttó átlagfizetés 44 ezer 395 euró, mintegy 18 és fél millió forint volt 2020-ban Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal szerint, ez nagyjából négyszerese volt a magyar átlagbérnek. Végső soron ez a magyarázat minden azzal kapcsolatos kérdésre, miért járnak át Nyugat-Dunántúlról az emberek a szomszédba dolgozni, most már minden eddiginél többen, 114 ezren – írja a Nyugat.hu, amely Ausztriában dolgozó emberek történeteit gyűjtötte össze.

A dunántúli hírportál négy egykori illetve jelenlegi ausztriai magyar vendégmunkással beszélt. 

Egy Szombathelyen, pék-cukrász szakmát szerzett férfi arról számolt be, saját szakmájában nem dolgozott, de a tapasztalatait sok helyen tudta hasznosítani az utóbbi húsz évben.

Itthon dolgozott állatorvosi asszisztensként,  lángossütőben is, majd Budapesten kiszállított, nehézgépkezelői vizsgát tett, és a 2008-as világgazdasági válság idején ment át párjával Ausztriába. A vendéglátásban helyezkedett el, minimális némettudással, de nagy igyekezettel. Dolgozott Salzburg melletti szállodában, nettó 1300 eurós fizetésért, úgy, hogy a szállását és az ételét ingyen kapta. Sütött pizzát, mosogatott, de egyre komolyabb feadatokat bíztak rá.  Beszélt arról, hogy ahol több magyar ember dolgozik együtt, tényleg emberi gondok adódnak. Végül azért akartak  a párjával inkább itthon lakni, mert idegennek érezték magukat: „Akármit csinálsz, hiába erőlködsz, posztolsz németül vicceseket a Facebookra, te ott mindig külföldi leszel.” Később Szombathelyről ingázott új ausztriai munkahelyére, ötven kilométerre, ami nem is a legnagyobb távolság a magyar munkavállalók életében. Bár a határhoz közeli munkahelyeken kevesebbet lehet keresni, mint Ausztria távolabbi részén, és a koronavírus ott is beleszólt a vállalkozások életébe, a szombathelyi férfi szerint így is megérte átjárni. Egy idő után itthoni munkahelyet keresett, hogy jobban részt tudjon venni a család életében, de már megint nézegeti a kinti álláslehetőségeket, mert itthon lassabban és nehezebben jut előre, és mert úgy érzi, Magyarországon nem változott semmi húsz év alatt.

Egy szintén zalaegerszegi gyógytornász eleve azzal a szándékkal tanult, hogy külföldön fog dolgozni. A diploma megszerzése után itthon dolgozott, havi 140 ezer forintért 2016-tól, olyan munkahelyen, ahol egyenetlen és igazságtalan volt a munkatársak terhelése, és rossz volt a munkahelyi légkör. Három éve egy alsó-ausztriai szállodába jár át naponta Szombathelyről. 

„Kisebb konfliktusok persze itt is vannak, de nyitottak és mindent meg lehet beszélni. Ha megcsinálom tisztességesen a munkámat, akkor békén hagynak – mondta. – Maga a légkör is alapvetően más. Nem érzed azt, hogy állandóan figyelnek rád, viszont érzed a megbecsülést, ami elsősorban a fizetésedben jelentkezik, de nem csak” .

Az osztrákok szerinte hajlamosak nagyon aprólékosan körüljárni a problémákat, sokáig gondolkodnak, és a változást is lassan vezetik be. A gyógytornász azt mondja, nem a karrierért ment külföldre, a fele pénzért is itthon maradt volna, ha nagyobb megbecsülést tapasztal. Korábban itthon szeretett volna önálló prakszist, most már úgy látja, ezt Ausztriában hozza össze.

Egy 26 éves kőszegi nő eredetileg pincér, majd megtanulta a műkörömépítést, és kőszegi szépségszalonban dolgozott. Három éve megkeresték, lenne-e kedve Ausztriában, magyarok által működtetett vállalkozásban dolgozni. Ma hetente két napot ingázik. Ő jobban szeret itthon dolgozni, mert a magyar vendégek kimutatják a szeretetüket, és lehet velük beszélgetni, az osztrákok mások. Nyelvi problémája nincs, 12 évig tanulta a németet. 

Egy soproni férfi a Nyugat-Magyarországi Egyetemen felsőfokú sajtótechnikusi képzést végzett, hírblogot indított. Húszévesen egy ausztriai rádióadóval került kapcsolatba, amelynek előbb ingyen, önkéntesként dolgozott, magyarul,  aztán megszólalt németül is. 2015-ben hivatalosan is a rádió dolgozója lett. Azon túl, hogy ért az informatikához, magyartudásának is hasznát veszik. 

„Közhelynek hangzik, de én itt tényleg nagyon sok értékes emberrel ismerkedtem meg, kinyílott a világ, más kultúrákat fedeztem fel. Nekem az is afféle küldetésem, hogy összekovácsoljam a határ két oldalán lakó embereket” – nyilatkozta a rádiós újságíró, aki ingázik. Fájdalmasan érinti, ha szembesül a különbséggel, azzal, hogy Ausztriában jobban működnek a dolgok, sima az aszfalt, jobb a munkaszervezés. Dolgozik magyar médiumoknak is, de annak kicsi az esélye, hogy hazatérne Magyarországra rádiózni, mert az utóbbi tíz évben Sopronban és környékén megszűntek azok a helyi adók, ahol esetleg dolgozhatott volna. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.