A munkaadók és munkavállalók jó néhány - nem is túl enyhe - jelzést kaptak arról, mire becsüli őket az új kormány. A tb-önkormányzatok államosítása már önmagában mondott erről valamit, de az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) összehívásának halogatása vagy az, hogy - az ÉT történetében talán először - egyetlen miniszter sem látogat el az ülésre, ékesen beszél.
A kormány meglehetősen megszorongatta partnereit. Alig egy hetet adott arra, hogy az érdekképviseletek kiharcolják a módosításokat, ráadásul ezeknek is szigorú keretet szabott: a költségvetési bevételeket. "Lapos zsebbel érkeztél, Misikém" - mondta a tárgyalás szünetében az egyik szakszervezeti vezető Varga Mihálynak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának. A PM eddig nem sokat engedett, és ahogyan az a tárgyalások alakulásából kinéz, nem is fog.
Az érdekképviseletek
a szokásos koreográfiával
kezdtek: elfogadhatatlannak nevezték a beterjesztett adótörvény-módosításokat, és ismét megjegyezték, hogy a kormány nem ad időt az egyeztetésre. (Ezt korábban is megtették, a különbség csak annyi, hogy az előző kormányzati ciklusban azt kifogásolták, a kormány döntéséig alig van idő, míg most - a jó kapcsolat jegyében -már az Országgyűléshez kell igazodniuk.) Ezek után mindenki ismertette a maga módosítási elképzeléseit, azokat a javaslatokat, amiket írásban már elküldtek, sőt nagyjából már választ is kaptak rájuk. A munkaadók 32 javaslata közül 29-et utasítottak el első körben, az elfogadott három olyan szövegpontosítás volt, amit, Varga Mihály szünetben elhangzott szavait idézve, "mi is benyújthattunk volna".
A PM végül még három pontban engedett, ezek közül egy érinti közvetlenül a költségvetést (alig 1-2 milliárdos bevételkiesést jelent), egy részben, de nem tudni, mennyire (ez az önkormányzatok által beszedett és meghatározott gépjárműadó felső mértékének csökkentését jelenti), egy pedig csak és kizárólag a helyi önkormányzatok bevételeit, és azokat is csak 2000-ben (az értékalapú ingatlanadó kulcsának csökkentése).
A munkaadók még örülhettek, a szakszervezetek
minden javaslata megbukott
A munkavállaló érdekképviseletek - szintén a szokásos koreográfia szerint - több, a személyi jövedelemadóban megfogalmazott kedvezmény emelésére tettek javaslatot, amit a PM azzal vert vissza: 40 milliárdos bevételkiesést jelent, szó sem lehet róla. Az egyetlen pont az adótábla, ahol a szakszervezetek benyújthatnak egy új javaslatot, amely ha háromkulcsos táblát tartalmaz, az első megkeresett forintot is adóztatja, és - természetesen - 730,2 milliárd forintos bevételt produkál, elfogadható.
A szakszervezeti adótábláról lapzártánk után folyik a tárgyalás, ám az új javaslathoz sem kell túl sok reményt fűzni. Az egyetlen eredmény - éppen a megfogalmazott feltételek miatt - az lehet, ha sikerül kibombázni a törvényből az adójóváírás igénybevételének felső korlátjára vonatkozó javaslatot. Igazság szerint az érdekképviseletek
nyitott kapukat döngetnek,
ez a paragrafus ugyanis az adószakértők szerint úgy hülyeség, ahogy van. Azt ugyanis bármely PM-apparatcsik elismeri, hogy nem túl jó, ha az adótáblában egymillió forintnál úgy ugrik meg a terhelés, hogy érdemesebb a kisebb fizetésért harcolni (vagy azt kimutatni). Amikor az ember arról kérdezi őket, ennek ellenére miért került be ez a javaslat a törvénytervezetbe, csak az égre néznek, sóhajtoznak, és felfelé mutogatnak. Politikai nyomás - mondják halkan.
Az Érdekegyeztető Tanácsnak most nincs más feladata, mint hogy kijavítsa az eszeveszett hibát. A kormány kemény tárgyalópartner, és még keményebb a bevételi követelmény - kell a pénz a költségvetésnek. Az sem biztos azonban, hogy a politika belemegy a módosításba. Járai pénzügyminiszter például azt mondta: nem tartja az érdekképviseletek feladatának, hogy adótáblát gyártsanak. Értsd: ha az apparátus bele is menne a szakma által óhajtott módosításba, a kormánytagok - és főként a miniszterelnök - nem fognak. A szakszervezetek viszont most hétfőn azzal üzentek vissza Járainak, hogy hét, szakmailag jobbnak minősíthető táblát dolgoztak ki, megmutatván, hogy nem is olyan nehéz ugyanazokkal a feltételekkel normális adótáblát alkotni.
A munkáltatók és munkavállalók képviselőinek most két választásuk van: elfogadják azt, hogy a kormány nem enged a 730-ból, és megfelelőnek kiáltják ki az adótörvényeket, vagy pedig elfogadhatatlannak nevezik a közteherviselés szabályainak tervezett módosításait. Mindkét esetben
csak veszthetnek
Ha jónak nevezik a rossz javaslatot, tagságuknak kell jövőre megindokolni, miért fogadták el. Ha felállnak a tárgyalóasztal mellől, akkor a részeredményeket kockáztatják, vagyis azt, hogy nem tudnak beszámolni tagságuknak arról, mit értek el az érdekegyeztető munkában, vagyis nem képesek megindokolni, miért is nagyon jó, hogy vannak.
Az érdekképviseletek egyik legnagyobb fájdalma, hogy a kormány nem hagyott nekik mozgásteret, vagyis nem tett olyan javaslatokat a tervezetbe, amit nagy csinnadrattával megváltoztathatnak. "Ha nem engedtek, nem tudok mit mondani a tagságnak!" - mondta egy érdekképviseleti szakértő a Pénzügyminisztérium egyik illetékesének a tárgyalások valódi színhelyén: a folyosón.
Engedmények nélkül egyetlen eszköz marad az érdekképviseletek kezében - a sztrájk. A munkabeszüntetés metodikájából azonban adódik, hogy ezzel az eszközzel csak a szakszervezetek élhetnek, úgyhogy ennyit a munkaadói követelésekről. A munkavállalói érdekképviseletek azonban nem igazán kívánják felhasználni ezt a végső eszközt, még előttük vannak a bértárgyalások. Ez pedig az adózásnál is nagyobb falat, ráadásul ezen a területen a kormány és a munkáltatók egy követ fújnak: minél alacsonyabb bérnövekedést szeretnének elérni.
Várkonyi Iván
