Versenyképesség, igazságosság, szabadság: talán ezek a 100 lépés programjának legfontosabb jelzői - a hivatalos honlapon olvasható miniszterelnöki köszöntőből legalábbis ez jön át. A hétfőn bejelentett adóelképzelések ugyancsak a fentiek jegyében fogantak.
Gyurcsány Ferenc a dolgok lényegét így foglalja össze: "Ma már nem egy vagy két területen néz szembe történelmi kihívással az ország, hanem az élet legalább száz területén vannak apró, hétköznapi nyavalyáink", ehhez van szükség "száz hétköznapi lépésre". Munka, egészségügy, család-támogatás, oktatás, otthon és környezet (értsd: lakótelep) alkotja a 100 lépés főbb szakterületeit. Aki végigrágja magát a tervezett lépéseken, és átböngészi a háttéranyagokat, megismerheti a program hivatalos indokait és hatásának - természetesen - kincstárian optimista értelmezését, miszerint a jelenlegi (rossz, igazságtalan stb.) helyzet a javasolt intézkedések (lépések) megtételével majdhogynem
egy csapásra megjavul
A bejelentett lépések két csoportba oszthatók. Az elsőbe tartoznak azok, amelyek megtétele soha semmilyen kormány idején semmiféle akadályba nem ütközött - volna. Ám vagy mégsem csinálta meg senki, vagy igen, de soha nem keltett közfigyelmet. Elöljáróban csak annyit: az e típusú lépésekből van a több.
Ha ilyesmit olvasunk: "14 lépés a piacképes tudás megszerzéséért", "emeljük a szakképzés színvonalát", "megerősítjük a munkaerőpiac és a szakiskolák kapcsolatát", akkor helyénvalónak tűnik az értetlenkedő kérdés: mi van? Mit csinál a szakminisztérium, ha nem pont ezen fáradozik? Ezek a lépések - mivel teljesítésük eddig is alapkövetelmény és elvárás lett volna - el sem érik az ingerküszöböt, sőt inkább feldühítik az átlagembert. Csinálni kell, nem pedig beszélni róla és pont. Néhány további terv (hat lépés a lakótelepeken élőkért) azt a megalapozott benyomást kelti, hogy a program kiötlői elfelejtették: a távhőszolgáltatást 1998-tól szabályozó törvény öt évet adott arra, hogy kiépüljön a tényleges fogyasztásmérésen alapuló számlázás. És persze helyesnek tűnik kiterjeszteni a kormány árhatósági jogát a távfűtésre, de ne feledjük, ez eddig is hatósági áras szolgáltatás volt (ármegálla-pító, törvényben rögzített feltételekkel: a helyi önkormányzat) - magyarán: nem világos, mi, miért és mennyiben változik, egyáltalán, változhat-e. (Apróságnak tűnik, mindenesetre nagyon jellemző: a paneles lakások kimutatásait összegző melléklet három sorban elintézi a fővároson kívüli Magyarországot - ahol amúgy az iparosított technológiával készült lakások 67,3 százaléka található -, majd kerület, sőt utca szerint sorolja föl a budapesti panelokat.) Orbán Viktor mindenesetre csuklik: a politikusok közül mintha ő hívta volna föl a figyelmet arra (igaz, már csak exminiszterelnök), hogy a távfűtés 2 szobás lakást véve alapul 7 ezerrel drágább; adata most visszaköszön.
A jó-hogy-van-persze típusú "lépések" közé sorolhatók bizonyos egészségügyi intézkedéstervezetek is. "Sürgősségi osztályokat, központi ügyeleteket létesítünk azokon a területeken, ahol ezek az intézmények hiányoznak", 40 roham- és 80 mentőkocsi beszerzése, rákellenes (nemzeti!) program meg a többi. (És eddig miért nem?) "A promóció és a reklám szigorúbb szabályozásával mérsékeljük az indokolatlan gyógyszerfogyasztást és az orvosok érdekeltségét az azonos hatású gyógyszerek közül egy bizonyos gyártó termékének felírásában." Ehhez elég egyetlen azonnal életbe lépő miniszteri utasítás - de mégsem merte megtenni ezt eddig senki. "Kialakítjuk az egészségügyi ellátás szabványait, amelyek garantálják, hogy a biztosított mindenhol, az ország bármely pontján minőségi szolgáltatást kapjon" - de hát nem az lenne a minimális elvárás, hogy a tengersok befize-tett tébéért cserébe ilyen legyen a rendszer?
A lépések fennmaradó (szerintünk: kisebb) hányada megint csak két osztályba sorolható. Az egyikbe tartoznak a lényegében
vita nélkül elfogadható családpolitikai
intézkedések (feltéve persze, ha axiómának tekintjük a kormányzati kiindulópontot). Az alacsony keresetűek valóban áldani fogják Gyurcsányt a családi pótlék megkettőzéséért. Ez a pénz tudniillik nagyon is igazi, hónapról hónapra járó fix összeg, míg az előző, adójóváírás-szerű konstrukció túl bonyolult, utólagos és esetleges. Ami jár, az most járjon, ne később, ne hátha. Csak emlékeztetőül: az egygyermekesek 5100 helyett 11 ezer, a kétgyermekesek 6200/kölyök helyett 12 000/fő, a három- és többgyerekesek 7800 helyett 14 000 forint/fő összeget kapnának.
A legnagyobb felzúdulás és ellenkezés a szürke- és feketegazdaságot (a "Mutyi-Magyarországot", © Gyurcsány Ferenc) felszámolni akaró lépések miatt várható. Ide-tartozik minden eddig nem említett csomagelem, sőt jó pár olyan is (például az ekho - erről lásd keretes anyagunkat), amit tulajdonképpen senki sem számol be a 100 lépés közé.
Mindenekelőtt nem árt leszögezni két dolgot: 1. Mutyi-Magyarország tényleg van; 2. ám az ebből fakadó kormányfői következtetés, mivel kísérletet sem tesz az okok megértésére s így azok elhárítására, néhány ponton helytelen. Magyarországon
vannak, akik feketén
dolgoznak (a hivatalos háttéranyag szerint 500 ezren) nap mint nap, és olyanok is (háttér: nagyjából 1 millióan), akik minimálbérre bejelentve, de gyakorlatilag ennél több pénzért állnak alkalmazásban. Csakhogy: a trükközések legfőbb oka az, hogy a bérekhez képest magasak a közterhek (az adók, illetve a társadalombiztosítási járulékok stb.). Ámbár azt is be kell látni, hogy okkal magasak: amíg (például) állampolgári jog az egészségügyi ellátás, és ez pénzbe kerül, addig azt finanszírozni kell valamiből. Elvileg többféle megoldás létezhet: az ellátás megvonása mindazoktól, akik azért nem fizetnek (gyakorlatilag lehetséges, politikailag aligha); az állampolgári jogon járó alapellátás leszűkítése (lehetséges, de nem feltétlenül a választások előtt öt perccel); úgy növelni a bevételeket, hogy azok is fizessenek, akik eddig kibújtak ez alól (ezt találták a legjárhatóbb útnak).
Az anyagból nem derül ki, de Magyarországon nagyjából az említett 800 ezer körüli a kényszervállalkozók száma. 'k többségükben valóban a mindenkori minimálbér közelében evickélnek. Ám korántsem azért, amire a hivatalos anyag utal, hogy direkt így akarnának kicseszni a mindenkori hatalommal. A kényszervállalkozók élete Magyarország tipikus, ugyanakkor a hivatalos politika által már-már szándékosan meg nem értett/félremagyarázott világ. A kényszervállalkozó nem direkt kibaltázásból nem fizet több közterhet, mint amennyi a minimálbér után jár, hanem mert számára csak a tegnap a fix. Jelene és jövője bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája. Ezeknek a többnyire a saját lakásba bejelentett "vállalkozásoknak" napról napra, hónapról hónapra meg kell termelniük mindent: áramot a lámpába, benzint az autóba, adót, tébét. 'k nem csupán munkaadók, hanem munkavállalók is: egy személyben fizetik mind a két oldal terheit, ám semmi garancia sincs, hogy mai megbízásuk holnapra is szól. Könnyű ezt trükközésnek mondani - ám embert próbáló nap mint nap benne élni, a legcsekélyebb biztonságérzet nélkül.
Helyezzük ebbe a szövegösz-szefüggésbe az állami borravalót (szervizdíj) vagy a bébiszitter és a kertet kétezer forintért fölásó szomszéd "kertész" megadóztatását. A felszolgálási díj mintájára holnaptól be lehet vezetni - az eladási ár valahány százalékában - minden boltban a "kiszolgálási díjat" (az önkiszolgálókban javaslunk alacsonyabb kulcsot, amit persze a vásárlók kapnának vissza az eladási árból), hogy mi is mondjunk egy legalább ekkora barom-ságot. A helyzet amúgy teljesen világos: a világon ott van hivatalos szervizdíj, ahol ismeretlen a borravaló, ahol pedig adnak, ott nem kell fizetni szervizdíjat. Magyarország az a hely, ahol szokás borravalót adni - feltéve, ha jó volt az ebéd/vacsora, udvarias a felszolgáló. Kivétel viszont bőven akad itt is: a munkahelyi kantin, a gyorsétterem általában nem az a hely, ahol adnak (és ahol elvárnak) borra-valót. Ha kötelezően bevezetik, könnyű kiszámítani, mi lesz: 1. ennek mértékében fölemelkednek az amúgy sem túl alacsony árak, 2. a díjat még abban az esetben is fölszámítják, ha az ehetetlen ételt menten visszaküldtük az ellenségesen viselkedő pincérrel, 3. a vendéglős nyilván nem az egész "felszolgálási díjat" osztja vissza, 4. ezért továbbra is pont ugyanannyi borravalót kell hagynunk, tehát megint csak mi, fogyasztók szívtunk egy jó nagyot. Nem mellesleg: a borravaló (csakúgy, mint a paraszolvencia, amiről a kormányprogram nagyokat hallgat) ma is adóköteles jövedelem (az szja-bevallás 17. sorában hagytak neki helyet). A Pénzügyminisztérium honlapján pedig már olvasható az a javaslat (a rendkívüli parlamenti ülésen tárgyalják meg), amely szerint a magánszemély által "külön jogszabály szerint felszolgálási díj címen szerzett megszerzett bevétel" adóterhet nem viselő járandóság lenne.
Ha lehet, ennél is furább a bébiszitterek ügye. Senki sem tudja, hányan vannak. Üssünk a hasunkra: ezren. Nem főfoglalkozású (olyan nincs is) bébiszitter egyikük sem, hanem mondjuk főiskolás lány, aki az év minden hétvégéjén két nap dolgozik, 3-3 órát, napi 2000 forintért. Ötven (kétnapos) hétvégével számolva ez 200 ezer forint/év, ami - legalábbis a hatályos tör-vények szerint - nem adóköteles. Ebből fizettetni - bármilyen címen - akár egy százalékot is, súlyos aránytévesztés, hiszen összesen 200 millió forintról van szó (példánk szerint). Ugyanígy érthetetlen, hogy a kertünket fölásó szomszédnak vagy nem szomszédnak ne fizessük ki a kért kétezret, hanem előbb ballagjunk el a postára venni neki egy alkalmi munkavállalói könyvecskét, majd ragasszuk be a járulékfizetést igazoló bélyeget, hogy aztán havi negyven fillérrel több legyen a nyugdíja.
Mi végre a 100 lépés programja? Pr-fogás, mint ellenzői állítják, vagy tényleges előrelépések sora, mint azt hívei tételezik? Alighanem a kettő keveréke: és annak a politikai felismerésnek a terméke, hogy semmit nem tenni a választásokig éppúgy nem lehet, mint nagy struktúraátrendezésbe belefogni.
A 100 (bejelentett és még be nem jelentett) lépés sorsa e pillanatban részben a parlament, részben pedig a kormány kezében van. Bizonyos (pl. szja-, áfa-) ügyekben csakis törvénymódosítással lehetséges a változtatás (ilyen javaslatot a PM honlapján egyet találtunk, a felszolgálási díjat és annak adóügyi vonatkozásait illeszti be a jogszabályok közé). Más kérdésekben - ilyen lehet mondjuk a lakótelepi program néhány lépése - a kormány lényegében saját hatáskörében dönthet, akkor, amikor csak akar. Az adóreform 13 lépéséhez kapcsolódóan a "rendes" időben, azaz a jövő évi költségvetés benyújtásakor, valamikor szeptemberben kerülhet országgyűlési napirendre a teendők sora (szja-sávhatár emelése, eho jövő évi megszüntetése, áfacsökkentés, társadalombiztosítási módosítások). Egy csomó más - a 100 lépéssel együtt emlegetett, de nem szükségszerűen a program részét képező - ügyben (ilyen például az ekho) pedig egyelőre több a találgatás, mint a konkrétum. Kormány-szakkifejezéssel élve: "folynak az egyeztetések". Mindebből három dolog következik: lesznek lépések, amelyekben július elejére - tehát a rendkívüli parlamenti ülés befejeztével - világos, törvény szabályozta képet alkothatunk magunknak, más kérdésekben a rutineljárásnak megfelelően döntenek (szeptembertől kezdve), míg bizonyos más ügyekben - majd meglátjuk.
S hogy ki melyik elemét (a görögtüzet vagy a konkrét cselekedeteket) érzi dominánsnak, az nézőpont - és valószínűleg pártállás - függvénye is. Azt mindenesetre írjuk a javára: noha a lépések sokaságát eddig is bárki megtehette volna - mégsem tette meg senki. Egyvalamiben még ezen túl is sokat akar markolni a program: a szemlélet átalakításában. De mintha ezt is féloldalasan tenné: ha ugyanis a túlburjánzott (és túlfizetett) közszférában soha és senki nem mer beszélni olyan elemi dolgokról, amelyek a versenyszférában 1990 óta az alapkövetelmények közé tartoznak (hatékonyság, hogy csak egyet említsünk), akkor a 100 lépésbe feccölt energiák nem a fölösleges, az önmagáért való bürokrácia felszámolására irányulnak, hanem a kialakult helyzet konzerválására.
A százról amúgy - mondjuk a könyvelés szigorú világában - csupán egyvalami biztos. Hogy pontosan 80. Plusz áfa.
Ballai József
AZEKHOVISSZHANGJA
Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról (ekho) az elmúlt hetekben sokat beszéltek, ám konkrétumot a mértékén - 35 százalék - kívül nemigen tudhattunk meg. Nos, a Pénzügyminisztériumtól (PM) származó információnk szerint "az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás tervezett mértéke 35 százalék. Az adó megfizetése a foglalkoztatót terheli. Az egyösszegű adó magában foglalja a személyi jövedelemadót, a foglalkoztatói egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási járulékot, a tételes egészségügyi hozzájárulást, valamint a biztosított által fizetendő nyugdíjjárulékot és magánnyugdíjpénztári tagdíjat. Az ekho hatálya alá tartozó foglalkoztatott a tevékenysége ellenértékéről számlát állít ki, az ellenérték áfával növelt összegéről (feltéve, hogy az elvégzett tevékenység amúgy áfaköteles). A 35 százalékos adómérték vetítési alapja azonban a számlaérték áfával csökkentett hányada. A forgalmi adót a foglalkoztatott továbbfizeti a költségvetésbe, a foglalkoztató pedig visszaigényelheti. A kiállított számla áfával csökkentett része a foglalkoztatott nettó keresete, az után tehát semmilyen további adó- és járulékfizetési kötelezettsége nincs. A tervezet meghatározza azokat a tevékenységi köröket, amelyekben a foglalkoztatottnak lehetősége nyílik az ekho választására. Ilyen választás esetén az adott tevékenységből származó valamennyi jövedelem az ekho szabályai szerint fog adózni, ugyanakkor többes jogviszony esetén az ekho hatálya alá nem tartozó más szakmákból megszerzett jövedelem adóztatása az arra irányadó egyéb szabályok szerint valósul meg, munkaviszony esetén például az szja-törvény szerint. A tervezet jelenleg egyeztetés alatt áll az érintett szakmák érdek-képviseleti szerveivel."
Ami nyilvánvaló: az ekho hatálya alá tartozó foglalkoztatottnak számlaképesnek kell lennie; ez vagy adószámos magánszemélyt vagy egyéni vállalkozót feltételez. Ha tehát a munkavállaló eddig megbízási díjként kapta a pénzét, akkor most minimum adószámot (ami nem azonos az adóazonosító jellel) kell kiváltania. Az információ arra is utal, hogy ekhoalanyok (akik után megfizetik e hozzájárulást) természetes személyek lehetnek csak, cégek (bt., kft. stb.) nem.
Vegyünk egy példát: Foglalkoztatott János (FJ) 100 000 forint értékű munkát végez egy cégnek. Leszámláz 100 000 + 25 000 áfa = 125 000 forintot, amiből neki megmarad 100 000. A cég a kifizetett áfát visszaigényli, és befizet 35 000 forint ekhót. Ez baromi jó FJ-nek, viszont 35 százalékkal növeli foglalkoztatásának költségeit. A korábbi tapasztalatok azt sugallják: ez a megoldás terjed el (FJ nézőpontjából: sajnos) a legkevésbé. Elképzelhető ugyanis, hogy a cég a befizetendő 35 százalékkal csökkenti a dolgozónak kiutalandó pénzt: továbbra is 100 ezret költ FJ-re, ám ez az ekhót is tartalmazza. A számlát FJ tehát 74 000 + áfa = 92 500 forintra állítja ki, a cég befizet 25 900 forint ekhót (az áfa természetesen most sem játszik).
Nézzük, FJ egyéni vállalkozóként mit tehet 100 000 (nettó) forinttal, azaz mennyi pénze marad, ha az 57 000 forintos minimálbér utáni adókat-járulékokat maga fizeti be mint egy személyben munkaadó és munkavállaló. Mindent egybekalkulálva (szja, tb, magánnyugdíjpénztár, eho, vaj) a kötelezettségek 39 075 forintra rúgnak, az elszámolható költségek pedig 79 260-ra (a "nettó bér" 40 185 forint), vagyis marad 20 740 forint a százezerből, amit (gépkocsi, telefon, hogy csak két kézenfekvő lehetőséget említsünk) nem túl nehéz "elköltségelni". Föltételezve, hogy valójában nincsenek költ-ségek, csak "kreatív könyvelés" működik, FJ 40 185 + 20 740 forint birtokába jut, tehát 60 925 forintja lesz. Ez 13 025 forinttal kevesebb, mint ha az ekho szabályai szerint került volna ugyanolyan 100 ezer forintba munkaadójának. A különbség ráadásul még ennél is nagyobb, hiszen egyik esetben a nyugdíj- és társadalombiztosítási alapja 74 ezer forint, a másik esetben pedig csupán 57 ezer. Az ekho tehát 21 százalékkal nagyobb bevételt garantál ugyanannyival magasabb nyugdíjalap megteremtése mellett.
Az igazi bizniszt - ha egynél több és nem ugyanolyan típusú a megbízások száma (egy bizonyos tevékenység csakis egyfajta módon adózhat) - az ekhós "egyéni vállalkozás" és az "evás cég" kombinálása jelentheti. Példa: az egyik (a meg-bízó számára 100 000 forintos terhet jelentő) összeget ekhósként veszi majd föl FJ, a másikról pedig a legcélszerűbb, ha evás cége ad nettó 100 ezer, bruttó 125 000 forintos számlát, hiszen ebből (a 15 + 1 százalék befizetés után) 105 000 forintja marad meg legálisan. A két megbízásból FJ összesen 179 000 forint készpénzhez jut.
Számításaink szerint ugyanekkora összegű nettó keresetnek 315 000 forint a bruttója, ami - a munkáltató által fizetett közterheket is kalkulálva - valójában 425 000 forintra rúg (könyvelői szakkifejezéssel: bruttó-bruttó). Ha ez nem ad ötletet néhány munkáltatónak, akkor semmi.
Ha FJ kizárólag hagyományosan - de az eva szabályai alapján - adózna, akkor a bruttó 250 000 forintjából 210 000 forintja maradna, ám ebből fizetné a minimálbér utáni 39 075 összegű terheket, azaz 170 925 forint kerülne a zsebébe végelszámoláskor. A kombinálás eredményeként FJ 74 ezer forintra lesz biztosítva 57 ezer helyett, igaz, az állam a minimálbér után 4075-tel több bevételt kasszíroz.
És most nézzük az ekho hátrányait.
Már a kormányszóvivő június 8-ai tájékoztatójából is kiderült (és azt a Narancsnak küldött információ is ugyanígy tartalmazta), hogy az ekhós forma félúton lenne a vállalkozói lét és a munkaviszony között. Nem biztosítaná a munka törvénykönyvében az alkalmazottak számára garantált védelem egy részét, viszont nem kellene költségszámlákat produkálniuk a vállalkozóknak. László Boglár tájékoztatása szerint az így fizetett közteher alapján az ekhót teljesítő nem részesülne olyan szolgáltatásokban, mint például a fizetett szabadság vagy a táppénz. (A tájékoztató szerint a nyugdíjjárulékot tartalmazná az ekho, amiből - lehet, hogy tévesen - arra következtetünk, hogy az "ekhós munkaviszony" nyugdíjalapot képez - számításainkban mindenesetre ezt vettük figyelembe.)
A fizetett szabadság egy egyéni vállalkozónál teljes egészében fikció, ám az egészségbiztosítás (az orvosi/kórházi kezeléstől a gyesen/gyeden át egészen a táppénzig) nagyon is szükséges. (A munkavállaló által fizetendő járulék mértéke jelenleg a munkajövedelem 4 százaléka.) A kormány, ha jól értjük szóvivője szavait, vagy kivonná az ekhósokat a társadalombiztosításból (aki nem fizet, annak ne is járjon), vagy pedig valamilyen más alapra helyezné e szolgáltatást. Erre a hatályos jog ma a szerződéses formát alkalmazza (TBJ tv. 35. §), és - többlépcsős - megállapodás megkötését teszi lehetővé a különböző juttatásokhoz való hozzáférés érdekében. A szolgálati időtől az egészségügyi ellátásig (kórházi kezelés) terjed a skála. Nyugdíjszerzéshez (legalább) a mindenkori minimálbér 26,5 százalékát, egészségügyi ellátáshoz pedig 15 százalékát kell befizetni azoknak, akiknek semmiféle munka-viszonyuk nincs és nem biztosítottak, de azok akarnak lenni. Miután a nyugdíjjárulék - sőt a magánnyugdíj-pénztári tagdíj is - része az ekho 35 százalékának, azt feltételezzük (hangsúlyozandó: lehet, hogy tévesen), hogy az ekhósok nyugdíjjogosultságot szereznek. Az egészségügyi el-látásra - ha a törvény nem módosul - esetleg hasonló szerződést köthetnek. (A fizetendő összeg nyilván az ekhós jövedelem 4 százaléka, hiszen 11-et a munkáltató megfizet). Egyelőre nem világos, ilyen megállapodást - ugyanezekkel a feltételekkel - köthetnének-e az ekhósok (egyáltalán: köthetnének-e bármilyen szerződést a tb-vel), vagy kimaradnának a tb-ellátásra jogosultak köréből (és be sem kerülhetnének oda).
Addig, amíg nincs konkrét jogszabály, minden csak spekuláció. Az viszont már most látszik: ha az ekhónak a munkavállaló szempontjából van kehe, akkor ez az.
EZTAKARJÁK
A kormányfő hétfőn ismertette a koalíció adómódosító terveit. Mivel az átlagos Narancs-olvasó nem a százmilliót (HUF) érő villájában böngészi kedvenc hetilapját, figyelmünket nem fordítjuk a tervezett (amúgy is csupán fél százalék mértékű) luxusadóra és a belőle országos szinten óhajtott 5 milliárdra. (Viszont szívesen kezet fognánk azzal a derék szakértővel, aki ezt ennyire kereken ki bírta számítani.)
Az 25 százalékos áfa 20-ra csökkentése körülbelül 800 milliárd forintos állami bevételkieséssel jár; ámbár szívesen fogadunk, hogy ami eddig 125 forint volt (100 + 25 százalék áfa), az januártól sem lesz 120 (100 + 20 százalék áfa), hanem inkább 130 (ami ugyan a 125-ös alapárhoz képest csak 4 százalékos drágulás, ám valójában (az áfaváltozás miatt) 8,3 százalékos növekedés.
A Nagy Hétfői Bejelentések sorozat legújabb, Az adócsökkentés 13 lépése című epizódjából nem ezek a legizgalmasabbak. Hanem példának okáért a minimálbér növelésének monstre programja - amely első, második és többedik pillantásra persze marhára kedvező a szerencsétlen munkavállalónak.
Feltéve, ha nem a saját munkaadója is egyben.
Nyolcszázezer-egymillió olyan ember van jelenleg Magyarországon, aki egyszerre önmaga főnöke és beosztottja. A kényszervállalkozók e meglehetősen széles (az állami alkalmazotta-kéhoz mérhető nagyságú) rétege korántsem biztos, hogy képes lesz fizetni jövőre a 70, 2007-ben a 80, 2008-ban a 90, 2009-ben pedig a 100 ezer forintos minimálbér utáni adókat és járulékokat. Az ok egyszerű: számukra senki semmilyen bevételt nem garantál.
Különös továbbá, hogy miközben a jelenleg 1,5 millió forintos adósáv jövőre csupán az infláció (3,3 százalék) mértékében nő, addig az átlagos minimálbér 23 százalékkal (az infláció 7-szeresével!) ugrik, és négy év alatt összesen 75 százalékkal gyarapodik. Elméletileg persze örvendezni lehet, ha a nagyobb tudás kötelezően látszik a bércédulán is. Az elképzelések szerint az alapfokú végzettségűnél minimum 10 százalékkal kell többet fizetni a közép- vagy szakiskolát abszolvált munkavállalóknak, a diplomásoknak pedig még ennél is többet - újabb 10 százalékkal.
Igazából örülni inkább az állami költségvetésnek lesz oka. Egyszerű belátni: 57 ezernek (ennyi most a minimálbér) a 29 százaléka nyilvánvalóan kevesebb, mint 100 ezernek (ennyi a 2009-es minimálbérterv) a 24 százaléka (24 ezer, ennyit terveznek tb-járulék gyanánt). Csak ez az egy tétel 90 milliárd forint körüli pluszbevételt eredményez. Az adócsökkentés tehát a kényszervállalkozói körben jelentős adónövelést hoz.
Nézzük viszont a dolog jó oldalát is: lesz miből fizetni a bürokráciát; az állami alkalmazottak óriásira nőtt seregének csökkentéséről ugyanis egy árva szó sem esik.
