A Parlament folyosóin nyoma sincs már délelőtt tizenegy óra tájékán annak, ami a kapuknál történt és történik éppen; annak, hogy az LMP-blokád szervezőfrakcióját jóformán tokkal-vonóval (aktivista segítőikkel) együtt elvitték. Mesterházy Attilát, aki a plenáris ülés elején ügyrendi kérdésben szót kér, és a zárószavazás halasztását javasolja a stabilitási törvény, valamint a jegybanktörvény ügyében, a jelenlévők nemes egyszerűséggel leugatják – végigordítják, amit mond. Amúgy a házbizottság megelőző ülésén is előadta a javaslatát, és a plenárison is tett egy kísérletet, de itt már nem is foglalkoztak vele. A Fidesz–KDNP-t nem riasztja a csőd veszélye, amelyre Mesterházy hivatkozik. A szocialista frakció a következő percekben éles sípolás és piros lapok felmutatásának kíséretében hagyja el a termet, a Fidesz–KDNP derűsen integet utánuk. „Köszönjük képviselőtársainknak, hogy lehetővé teszik a munka nyugodt folytatását” – búcsúzik az ülést vezető Balczó Zoltán. A folyosón még elérjük Lamperth Mónikát, aki elmondja, ők az utolsó pillanatot is ki akarták használni, hogy lebeszéljék a kormánypártokat mai programjukról, ezért vonulnak ki csak most, de ő ennek ellenére teljes mértékben szolidáris az LMP akciójával, és vérlázítónak tartja, hogy a képviselőket elvitték (fél órán belül őt is elviszik rendőrségi intézkedés akadályozásáért). A parlamenti munka legodaadóbb hívének, az utcai ellenzékiség legkövetkezetesebb ellenfelének a Jobbik bizonyul: ők nem egyszerűen maradnak, de Z. Kárpát Dániel állítólag egyenesen sürgeti zárt körben a karhatalmi intézkedést, amit végül meg is kap.
Fotó: Németh Dani
Gaudi Nagy Tamásban azonban felülkerekedik a jogvédő, és segíteni próbál, amiért frakciótársai forrásaink szerint kissé megorrolnak rá. A folyosón próbálunk szóba elegyedni a magukra maradt képviselőkkel. Elsőnek Hoffmann Rózsa ereszkedik szóba velünk, a házszabály tervezett módosításáról és a választójogi törvényről faggatjuk. Úgy véli, ilyen nehéz időkben fontos minél gyorsabban dönteni: van úgy, hogy nincs idő vitára, és a választójogi törvényben sem lát semmi kivetnivalót. Az LMP tiltakozása szerinte belefér a demokráciába (szó szerint ugyanezt mondta Pokorni Zoltánnak a köznevelési törvényre leadott ellenszavazatáról is pár napja), csak azt nehezményezi, hogy akadályozták a bejutásban. A rendőri fellépésről nem kíván nyilatkozni, mert bokros teendői miatt nem tudta követni az ügyet – ez mindent elmond arról, mi történik a Házban. Elvitt képviselőtársaik egyáltalán nem érdeklik a Fidesz-KDNP-frakciót, ellenkezőleg, élvezik a családias légkört. Azzal, hogy se az index újságírói, se az ellenzéki frakciók nincsenek jelen, a Ház méltósága úgyszólván helyreállt – magyarán az Országgyűlés végre a kétharmad privát játszóterévé válhatott.
Csengő kacajok háza
Pokorni aránylag a legtisztességesebb: nincs képe megvédeni a házszabály-módosítást és a választójogi törvényt, ezekről nem nyilatkozik, ahogy a parlamenten kívül történtekről sincs véleménye. Farkas Flórián sem beszél velünk, de ő Pokornival szemben büszkén, öntudatosan véleménytelen, harmadik visszakérdezésünkre szinte üvölti, hogy nem nyilatkozik. Úgy tűnik, nem szereti, ha politikai kérdésekkel zavarja a nyilvánosság. Michl József úgy látja, hogy semmi gond nincs a házszabály-módosítással, így is, úgy is a parlament szavaz végül, ott meg a nép akaratából kétharmad van. Különben is, az ellenzék is adhat majd be zárószavazás előtt módosítókat, úgyhogy igazán nem érti, mi bajuk van. Egyes kormánypárti képviselők derülten figyelik az ablakból a leláncolt LMP-s képviselők és a rendőrök tusakodását. Rogán Antal feltűnően laza és jókedvű, Révész Máriusszal és Láng Zsolttal röhögcsélnek a termen kívül. Amikor a folyosón valaki elkurjantja magát, hogy "szavazás", a szünet alatt a büfében ragadt képviselők szó szerint futva iszkolnak a terem legközelebbi bejáratához. Csöngettek.
Papcsák Ferencet figyeljük, amint olvas (ha jól láttuk, egy Demokratát egy Népszavával egyensúlyoz), aztán elmerül a tabletjében. Néha, a név szerinti szavazásoknál felnéz egy pillanatra „igent” kiabálni – a jelek szerint időben átfutotta a tegnap hajnalban betolt ötszáz módosítóindítvány vonatkozó elemeit. A név szerinti szavazások idején, amelyek funkciója elvileg az volna, hogy szembesítsék a képviselőket súlyos felelősségükkel, különösen önfeledten kvaterkáznak a Fidesz és a KDNP frakció tagjai – derűjükből, melyet valóban a jól végzett munka tudata táplál, még arra is futja, hogy vicceket csináljanak. Amikor Gyurcsány Ferenc nevéhez érünk, valaki felkiált, hogy „letartóztatva”, mire kitör a taps. A következő alkalommal azt tréfálkozzák az urak, hogy „börtönben” – önfeledt kacaj. A hangulat akkor hág a tetőfokára, amikor a levezető elnök több ízben Novák Ödönnek szólítja Novák Elődöt: Hoffmann Rózsika úgy örül, hogy még tapsikol is hozzá. Röhög az egész osztály. Novák az Országgyűlés méltóságának emeléséhez azon „izraeli bank” felemlegetésével járul hozzá, ahol a diplomával nem rendelkező Németh Lászlóné miniszterjelölt gyakorlatot szerzett, majd a tőle szokatlanul visszafogott és áttételes zsidózás után pontos érvekkel kritizálja a választójogi törvényt, amíg belé nem fojtják a szót. Mesés életkép: a jobbikosok védik a demokratikus intézményrendszer maradékát a Fidesztől. Reklamálják azt is, hogy a Költségvetési Tanács megvétózhatja a legfőbb népképviseleti szerv által jóváhagyott éves költségvetéseket, de ez sem érdekel senkit.
A legmeghittebb pillanatot mégis a Ház szívében, az egyik ülésterem melletti WC-ben sikerül elkapnunk, ahol Pálffy István kissé zavartan lép oda Matolcsy Györgyhöz, majd némiképp szabadkozva, mert, mint mondja, a politika nem az érzelmek terepe, gratulál a gazdasági miniszternek, hogy ilyen szépen és bátran „csinálta végig” az elmúlt időszakot. Matolcsy is férfias szeméremmel hatódik meg, aztán a pillanat szinte túlzott intimitásából kilépve boldog karácsonyt kívánnak egymásnak. Mi meg hasonlóan szép sikerekben és meghitt pillanatokban gazdag új esztendőt – magunkban – mindkettejüknek. És ez nem valami vicc, esetleg perverz jelenet a South Parkból, netán képmutatás vagy cinizmus – a WC igazán nem az a hely, ahol ilyesmire szükség volna. Tényleg így gondolják: szerintük szép volt, amit idén összehoztak.
A talpasok tekintélyes részének meg mintha fogalma sem lenne semmiről, bár az is igaz, hogy főleg kereszténydemokratákkal beszéltünk, és ebből nem szép dolog általánosítani. Van azért, ami aggasztja a képviselőket: az, hogy mikorra lehet lezavarni az összes szavazást. De mielőtt kitörne a pánik, és lazulni kezdene a frakciófegyelem, Kósa Lajos megnyugtatja a közelében állókat, hogy szerinte legkésőbb hatkor már haza lehet majd menni. Nehéz szívvel veszünk búcsút a Háztól, kevés ilyen valószínűtlen élményben volt részünk életünk során.
Fotó: Németh Dani
Kint a téren viszont a benti békés alkotómunkának nyoma sincs: a düh uralkodik. A tömeget feltüzelte az LMP bátor és kreatív akciója és a velük vállalt szocialista szolidaritás. Kukorelly Endre, aki délelőtt szinte egymaga tartotta vissza percekig a kocsisort a Lánchíd felőli kocsibejárónál, lendületes, szenvedélyes beszédet tart arról, hogy a 70-es, 80-as évek díszletei épülnek ki körülöttünk újra. A beszédek aranyfedezete a reggeli kiállás – az pedig, hogy még mindig vannak, akik nem jöttek ki a Gyorskocsi utcából, csak tovább tüzeli a tömeget. Kaufer Virág kemény, Karácsony Gergely kedves és okos, Schiffer András pedig megtartja élete legjobb beszédét, melynek legpontosabb mondata talán az, hogy Orbán Viktor uralkodni akar, mert kormányozni nem képes. Valóban a következő hetek adják meg a választ arra, hogy létezik-e töketlen, kétbalkezes kreténdiktatúra. Azt mindannyian hangsúlyozzák, hogy nem szabad elfelejteni, milyen politikai csalódások vezettek ahhoz, hogy korlátlan hatalommal ruházták fel a magyarok a demokrácia ellenségeit. A legszebb, hogy a tömeg szinte egyszerre lélegzik: mindenki beszélgetni akar mindenkivel, és percek alatt egymás ismerőseivé válnak a résztvevők – figyelnek egymásra, mert tudják, sok közös dolguk van még. Szóval afféle első, ismerkedő randi ez, ahol a közösen skandált „Nem félünk!” leginkább egymás bátorítására szolgál.
A színpadon pedig egymásra talál a Szolidaritás és az LMP. Székely Tamás és Árok Kornél talán még nyersebb, mint az ökopárt szónokai. A közönséget lelkesíti az LMP bekeményedése, akik a mai nappal fontos csatát nyertek, átvették – átmenetileg legalábbis mindenképp – a kezdeményezést az ellenzéki térfélen. Amikor a tüntetők egy-egy fordulatot nem éreznek elég gorombának, az „Orbán, takarodj!” ütemes skandálásával kárpótolják magukat. Haza sem lehet küldeni a jól láthatóan többnyire középosztálybeli, decens hölgyeket és urakat: a több ezer emberből több száz megy még át a Parlamenthez válogatott szitkokat ordítani abban a kétségbeesett reményben, hogy az elvarázsolt kastély titokzatos lakóihoz is behallatszik talán.
