Két frekvenciát is bukhat a Klubrádió

  • - rpd -
  • 2011. december 22.

Belpol

Két fronton zajlik a küzdelem a Klubrádió és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) között. Mint arról tegnap hírt adtunk, tegnapi döntésével a hatóság egy ismeretlen, alig tíz hónapos cég – az Autórádió Műsorszolgáltató Kft. – pályázatát nyilvánította győztesnek. Közben a Klubrádió harcban áll a 92,9-es frekvenciáért is, de a Médiatanács ott is simán letolhatja a pályáról.

A jelenleg is gazdátlan 92,9-es frekvenciát tavaly tavasszal pályázták meg a Klubrádió vezetői, épp a 95,3-as frekvencia pályáztatása körüli bizonytalanság miatt, ami immáron lassan másfél éve húzódik. (A Médiatanács keddi döntésének előzményeiről és eredményéről lásd tegnapi írásunkat.) Az elhúzódás oka – legalábbis az NMHH illetékesei szerint – az, hogy a 2010 tavaszán felállt új hatóság 36 rádiófrekvencia-pályázatot örökölt jogelődjétől, ami az ideiekkel együtt egy év alatt közel száz eljárás lefolytatását tette szükségessé. Ez az oka annak is, hogy a Klubrádió lassan másfél éve kéthavonta megújított ideiglenes jogosítvány alapján sugároz a 95,3-on.

92,9?

Tavaly – még a néhai ORTT regnálása alatt – a Klubrádió meg is nyerte a 92,9-es frekvencia sugárzási jogait, maga mögé utasítva a Katolikus Rádiót. Mint már nyáron jeleztük, a pályázat eredményét kihirdették, ám az akkor illetékes Nemzeti Hírközlési Hatóság – vélhetően a közelgő hatalmi átrendeződéstől tartva – végül nem szignálta a médiaszolgáltatási szerződést, és így nem adta ki a működés megkezdéséhez szükséges rádióengedélyt. Ez a húzás 2010 végén kapott különös jelentőséget, amikor a Médiatanács visszamenőlegesen érvénytelennek minősítette a pályázat eredményét. Szerintük ugyanis nem született meg az érvényes szerződés a pályázat kihirdetését követő 45 napon belül, noha a Klubrádió – vezetői szerint – aláírta és elküldte a testületnek a szerződés szövegét, ami meg is jelent a Kulturális Közlönyben. Az MT-ben azzal is érveltek, hogy e szerződés érvényben maradásával a Klubrádió két frekvencián lenne jogosult sugározni.

Csakhogy a tegnapi döntés értelmében a Klubrádió nem sugározhat a 95,3-as frekvencián, így tehát – elvileg – semmi akadálya annak, hogy a 92,9-et megkapja. A rádió ezért a frekvenciáért több mint fél éve perel. A bíróságok közti illetékességből adódó huzakodást követően épp a hetekben, január 14-én kerül a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma elé a kereset. Jogi tekintetben a Klubrádió igaza nehezen megkérdőjelezhető, de az MT még így is simán kipöckölheti a versenyből a közéleti rádiót. A január 14-ei döntés ugyanis első fokon születik meg, nem lesz még jogerős, az MT pedig épp tegnapi közleményében jelezte: még 2012 első negyedévében kihirdeti döntését a 92,9-re kiírt pályázat ügyében.

 

false


Fotó: MTI

 

Ezt a tendert szeptemberben írta ki az MT, a Klubrádió pedig értelemszerűen nem indult el az újrapályáztatáson, ezzel ugyanis – mint kérdésünkre Arató András megjegyezte – maguk legitimálták volna az új pályázat jogszerűségét.

Előfordulhat tehát, hogy mire az illetékes bíróság jogerős ítéletet hirdet, addigra a 92,9 sugárzási jogait kiosztják. Ebben az esetben a Klubrádió perelhet ugyan kártérítésért, de a frekvenciát már biztosan nem kaphatja meg. (Hasonló volt a helyzet a Danubius és az Advenio Zrt. esetében. A Danubius beperelte az ORTT-t és az Adveniót az emlékezetes, botrányos Class FM-pályázat ügyében. A Danubius megnyerte a pert a Legfelsőbb Bíróságon, jogosult is lett a kártérítésre, de a már másnak kiosztott frekvencián nem sugározhat.) A 92,9-es frekvenciát az MT közösségi rádiószolgáltatás céljából hirdette meg, ezen tehát egy fillért nem kell majd fizetnie a győztesnek. (A közösségi és kereskedelmi frekvenciák közti fontos különbségről is nyári cikkünkben olvashat.) Igen értékes frekvenciáról van szó, az elérhető hallgatók száma megközelíti az 1,5 milliót.

95,3?

Ami a 95,3-as hullámhosszt illeti: egyelőre a rádió vezetősége is csak a Médiatanács honlapjáról és az NMHH által tartott sajtótájékoztatón informálódott a tegnapi ítéletről. Arató András, a Klubrádió első embere kérdésünkre megerősítette: hivatalos határozatot mindeddig nem kaptak. Egyelőre azt sem tudni, milyen pontozással, szakmai indoklással hirdették ki győztesnek az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t, az MT szóvivőjének sajtótájékoztatóján csak morzsákat lehetett megtudni. Annyi kiderült, hogy a győztes 30-40 százalékkal ígért rá a frekvencia még nyáron – 53 millió forintban – megállapított éves bérleti díjára. Ez azt jelenti, hogy az egymilliós törzstőkével bíró cég hét évre legkevesebb 500 millió forint befizetést vállalt.

 

A médiatörvény 62. §-ának 5. bekezdése értelmében a Klubrádió a határozat közlésétől számított 15 napon belül kérheti annak felülvizsgálatát az illetékes Fővárosi Ítélőtáblától. (Ha így lesz, a táblának 30 napon belül kell döntenie.) Ehhez azonban a rádió vezetőségének ismernie kellene a nyertes pályázatot. Márpedig a médiatörvény értelmében az sem biztos, hogy annak megtekintésére egyáltalán módja lesz. Kértük az MT szóvivőjétől a dokumentációt, de megkeresésünkre az NMHH szóvivői irodája a médiatörvény 62. §-ának 7. bekezdésére hivatkozott, melynek értelmében „a pályázati ajánlatban szereplő adatokról a Médiatanács a szerződés megkötéséig harmadik személynek nem adhat tájékoztatást”. Ebből márpedig az következik, hogy sem a Klubrádió, sem a nagy nyilvánosság nem ismerheti majd meg az Autórádió Műsorszolgáltató Kft. győztes pályázati anyagát addig, amíg annak érvényes szerződését nem kötik meg. A betekintés lehetőségének kérdése jogvita tárgyát is képezheti a jövőben, név nélkül nyilatkozó médiajogász forrásunk szerint ugyanis a procedúra hatósági eljárásnak minősül, arra pedig a közigazgatási eljárásról szóló törvény (is) vonatkozik. Jogi szakértő forrásunk szerint annak alapján „az MT-nek a pályázati anyagot betekintésre rendelkezésre kell bocsátania a perelni kívánó félnek”.

Figyelmébe ajánljuk