A Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke súlyos visszaeső, ezért számos büntetőeljárás főszereplője. A strasbourgi bíróság egy 2003 óta tartó ügye végére tett pontot, amelyben a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság egy év próbára bocsátotta tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. Az FB előbb még a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnál tudakolta, vajon a hazai szabályozás nem sérti-e a diszkrimináció tilalmát, de a testület nem kívánta a tagállami hatáskörbe tartozó büntetőjogot véleményezni. Az FB ezután helyben hagyta az elsőfokú bíróság elmarasztaló ítéletét, Vajnai pedig Strasbourghoz fordult. Ahol is kimondták: az elmarasztaló ítélet jogellenes, mert ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Jellemző momentuma a hazai ítélkezési gyakorlatnak, hogy amikor Vajnait egy hónapja szintén vörös csillag viseléséért 120 ezer forint pénzbírsággal sújtotta az FB, elutasították a védelem azon kérését, miszerint célszerű volna bevárni a hamarosan esedékes emberi jogi bírósági döntést. A bíró úgy vélte, minek, mikor a magyar büntető törvénykönyv (Btk.) 15 éve szabályozza az egyes önkényuralmi szimbólumok használatát, prímán lehet aszerint is határozni.
Az EJEB ítéletének lényege, hogy a vörös csillag viselői nem fenyegetik a demokratikus hatalmat, Magyarországon egyik párt sem akarja visszaállítani a kommunista diktatúrát, márpedig a szabad véleménynyilvánítás joga csak akkor korlátozható, ha ahhoz világos, sürgető és konkrét társadalmi szükséglet fűződik. Belemagyarázni persze bármit lehet, főleg, hogy az EJEB bírái - bár csak a konkrét esetet vizsgálták, és elismerték, hogy a jelképet lejáratták a totalitárius rendszerek, ezért sokak érzékenységét sértheti - megjegyezték, hogy a vörös csillag az igazságosabb társadalomért folytatott küzdelmet is szimbolizálja, tehát jelentése többrétegű. Társadalmi rendszerek és ideológiák megítélésével persze nem foglalkoztak, hiába olvasta ki az ítéletből az MSZP két európai parlamenti képviselője, Herczog Edit és Hegyi Gyula azt, hogy az világossá teszi: "a nácizmus és a baloldali eszmék összemosása ellentétes az európai jogállamiság értékeivel". Korábban egyik tárgyalásán amúgy Vajnai Attila is a szocializmus és a nemzetiszocializmus közötti különbséggel érvelt.
Történet
A jelképtilalom történetét kezdetektől meghatározza a politikai alapon történő kriminalizáció. A Btk. módosítása 1992-ben, a csurkizmus és a szkinhedek dáridójának csúcspontján, Gönz Árpád október 23-i kifütyülése után merült fel. Proletárdiktatúra éppen nem fenyegetett (akkor sem), de az akkori jobboldal ragaszkodott hozzá, hogy a horogkereszt, az SS-jelvény és a nyilaskereszt mellett a sarló-kalapács és az ötágú vörös csillag terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata, illetve közszemlére tétele is legyen büntethető (a témáról részletesebben: Izgatott közösség, Magyar Narancs, 2004. október 21.). Hogy mennyire nem a társadalmi veszélyességen volt sohasem a hangsúly, azt jól példázza Szájer József nézeteinek fejlődése is. A Fidesz képviselőjeként az 1993-as parlamenti vitában kárhoztatta a szólásszabadságot indokolatlanul sértő Btk.-módosítás egészét, de kiemelte, hogy a náci szimbólumokkal szemben a vörös csillag viselését ráadásul úgy akarják büntetni, hogy közben a kommunista eszme szabadon hirdethető, és ilyen párt is működtethető. De amikor 2005-ben - miután a brit Harry herceg náci egyenruhában feszített egy farsangi mulatságon - felmerült a szélsőjobboldali szimbólumok uniós tiltása, már azért lobbizott, hogy ki ne maradjon a tiltásból a vörös csillag (később az egész javaslat elhalt).
A sok sebből vérző jogszabályt az Alkotmánybíróságnak (AB) is volt alkalma véleményezni. Sokévi halogatás után végül 2000-ben döntöttek úgy, hogy a történelmi helyzetre tekintettel az abban foglaltak nem korlátozzák indokolatlanul a szólásszabadságot. Sólyom László egy interjújában megemlítette, hogy ő a tényállás alkotmányellenességét megállapító határozat-tervezetet készített elő, de már nem vitte az időközben részben kicserélődött testület elé, mert nem látott esélyt az egyetértésre. Valóban, a véleményszabadságot addig (majd később újra) felette szigorúan védő AB szakított a korábbi álláspontjával. Egyedül Kukorelli István hiányolta különvéleményében azt az egyértelmű gondolatmenetet, miszerint "nem pusztán a szélsőséges tartalmú vélemény, hanem annak közvetlen, belátható következménye alapozza meg a felelősségre vonást". Az alkotmánybírák többsége azonban úgy gondolta, hogy - a verbális uszítástól eltérően - a jelképek használatánál nincs szükség a közvetlen és nyilvánvaló veszély tesztjére. Ráadásul ugyanúgy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelyére hivatkoztak az elfogadható korlátozás kimondásakor, amely alapján most a strasbourgi testület az ellenkezőjére jutott. Pedig ekkorra már kialakult bírói gyakorlat mutatta, hogy milyen könnyű megkerülni a szabályozást. A szélsőjobb ugyanis hamar kitanulta, mit engednek a bíróságok, és elég volt úgy beállítani, mintha ismeretterjesztési, oktatási vagy tájékoztatási célból alkalmaznák a jelképeket - ezeket a Btk. 269/B §-a ugyanis engedi. (Akár erre figyelemmel is inthette volna a jogalkotást az AB óvatosabb szabályozásra, hiszen a tiltás láthatóan nem érte el a célját.)
De az igazán szomorú az, hogy a bírói gyakorlat nem képes az egyes cselekedetek körülményei és büntetőjogi súlya alapján mérlegelni - jóllehet a Btk. 10. §-a szerint a büntethetőséghez a társadalomra veszélyesség is szükségeltetik. Az esetleges felmentő ítéletek indoklásában viszont rendre az szerepel, hogy az adott önkényuralmi jelkép nem teljesen olyan, mint amit a törvény büntetni rendel, vagy az elkövető nem is gondolta komolyan az eszme terjesztését. Például a kommunista relikviákkal telepakolt fővárosi Marxim vendéglő tulajdonosát 1998-ban csak azért mentették föl, mert a jelképek megváltoztatott formában voltak láthatók, és nem eredeti szellemiségükben, hanem gúnyos célzattal kerültek közszemlére. A tulajdonos nem volt tagja kommunista pártnak (!) és nem akarta a jelképek mögött meghúzódó eszméket propagálni. Az EJEB azonban most pont azt mondta ki, hogy a "rendes" csillagot viselő, kommunista párttag Vajnai akár nyugodtan propagálhat is, a demokrácia nem dől össze.
Következmények
Vajnai alelnök most, a döntés birtokában kérheti az ellene hozott jogerős hazai ítélet felülvizsgálatát (kártérítési igényét viszont elutasították), hiszen a konkrét esetben a jogsértő állapotot kötelesek az emberi jogi egyezményt aláíró államok megszüntetni. De az általános probléma ettől még nem oldódik meg, mivel az EJEB határozata közvetlenül nem von maga után törvénymódosítási kötelezettséget. Márpedig másfél évtized tapasztalatai alapján jó okkal vélelmezhetjük: a Btk. vonatkozó módosítása nélkül nem fog megváltozni az ítélkezési gyakorlat. Az AB-nak jelenleg nincs dolga a szabályozással, az pedig nem lenne meglepő, ha a törvényhozás továbbra is leképezné a politika megosztottságát. A szocialisták nyilván csak a kommunista jelképek tiltásától szabadulnának, hiszen képviselőik egyébiránt mindig a véleményszabadságot szigorító elképzelésekkel állnak elő; a jobboldalnak pedig valószínűleg nem felel meg a jelképek megkülönböztetése (a KDNP jelezte is, hogy nem szavazná meg a csak a vörös csillagot érintő törvénymódosítást). Az SZDSZ pedig sosem volt nagy barátja egyik jelkép tiltásának sem - miért szállna bele most ebbe a vitába épp a vörös csillag oldalán?
A bíróságok persze e nélkül is nyugodtan magukra vehetnék az egyértelmű jelzést. De ha nem teszik, akkor sincsen semmi, és nem is először fordulna elő ilyesmi (a perelhúzódások és az előzetes letartóztatások gyakorlata sem változott a vonatkozó emberi jogi ítéletek hatására). Legfeljebb annyi történik, hogy a hasonló perek kárvallottjai a mostani precedens alapján Strasbourghoz fordulnak - ami egy idő után akár kínos is lehet a hazai bíróságoknak. Ám nekik, úgy látszik, ezekben az esetekben sokkal könnyebb keménynek lenniük, mint a mostanra tényleg életveszélyes utcai szélsőségekkel szemben.
Egykutya-e?
A náci és a kommunista ideológia, valamint a nevükben létezett rendszerek között sok olyan különbség van, ami utólagos megítélésüket is elválasztja egymástól - foglalta össze a Narancsnak Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. Az egyik, hogy a náci totalitárius rezsim története 1945-ben lezárult, miután a demokráciával szemben vereséget szenvedett; és akkor úgy is tűnt, hogy végleg a racionális párbeszéden kívülre került. A sztálini rezsim viszont a nyugati demokráciákkal közösen végezte ki a nácizmust - ugyan a rendszer természete a szövetségesek előtt is ismert volt, de politikai okokból ekkor szalonképesnek számított. A kommunista rendszer gyakorlatilag magától múlt ki, ami szintén nagy különbség. Míg a nácizmus 1934-45 között szinte semmit nem változott, addig az egyébként is hosszabb életű kommunista rendszernek komplikált belső átalakulástörténete van. Magyarországon a korszak pályáját a teljes, majd valamelyest enyhébb elnyomás, a forradalom, a megtorlás, ismét enyhülés, majd bizonyos reformok mentén lehet megrajzolni, és világos, hogy nem lehet egy kalap alá venni Rákosi 1953 előtti diktatúráját az 1963 utáni időszak kádári konszolidációjával. Ugyanígy a Szovjetunióban is elkülöníthető például a Sztálin, Hruscsov vagy Brezsnyev nevével fémjelzett rezsim.
A nácizmus semmiféle humanista utópiát nem foglalt magába, nyíltan hirdetett célja egyes "fajok" elpusztítása, más népek rabszolgasorba taszítása volt. A kommunisták a szavak szintjén különbségtétel nélkül akarták felszabadítani az emberiséget, köztük a burzsoáziát is, hiszen úgymond ők is távol vannak emberi lényegüktől. A tettek természetesen ebből semmit nem igazoltak, de az ideológiát nem vonták vissza. Ezért aztán Nyugaton is sokan magukénak vallották, és szabad diskurzus keretében keresték, hogyan humanizálhatnák. A két rendszer megítélése közti különbségről a 60-as évek óta tart a vita - emlékeztet Rainer. Az egyik létező narratíva szerint a kommunista rendszer sajátos, jóllehet óriási áldozatokkal járó modernizáció volt, mint ahogy például az angol iparosításnak is megvolt az ára a 18. században. Aki viszont a nácizmust is így próbálta magyarázni, az rögvest a rendszer pártolójának gyanújába keveredett - nem ok nélkül.
Mindebből persze nem következik, hogy a tettek között különbséget lehetne tenni: az egyik oldalon elveszett élet épp olyan drága, mint a másikon. De a náci szimbólumok viselői csak az embertelenségre tudnak emlékeztetni, miközben az 1923-tól 1991-ig a szovjet zászlóban szereplő vörös csillagot használók hivatkozhatnak például a klasszikus munkásmozgalmi és a szociáldemokrata előzményekre, a különböző reformer irányzatokra, akár Dubcek emberarcú szocializmusára vagy Gorbacsov politikájára is. "De ha vörös csillagos, munkásőr-egyenruhás osztagok grasszálnának, és bevernék a kirakatokat, azok ugyanúgy félelmet keltenének, mint a náci szimbólumokkal masírozók. Hozhatók példák a jelképek közötti különbségekre, csak egyet nem lehet: megfeledkezni az 50-es évek bűnlajstromáról, vagy zárójelbe tenni a sztálinizmus katasztrofális emberi, anyagi és civilizációs árát" - öszszegezte a történész.
