Ez a vége: utolsó dolgozóit is elküldi a Tungsram

  • narancs.hu
  • 2022. december 19.

Belpol

A többség közös megegyezéssel tudott távozni. 30-40 dolgozója maradt még.

30-40 dolgozó kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. – írja a Népszava.

Idén januárban még 3000-en dolgoztak a cégnél, nyáron már elküldtek 1600 embert, nagyjából 500 fő pedig maga mondott fel a Tungsramnál. Az elmúlt hetekben viszont a még megmaradt, valamivel kevesebb, mint ezer munkavállalót is elküldték. Számukra a felmondási idő január közepéig tart.

A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt közölte, a többség közös megegyezéssel tudott távozni. Ez Sallai Gábor szerint nagy eredmény, ugyanis azt jelenti, hogy az érintetteknek nem kellett várni a felszámolási eljárás végére, még karácsony előtt hozzájutnak a végkielégítésükhöz.

Ám a Tungsram vezetése idén február közepén egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját. Ezzel azt is megváltoztatták, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka Törvénykönyve alapján jár a végkielégítés az elküldött dolgozóiknak.

Eszerint akik évtizedeket húztak le a cégnél, azok is csak hathónapos bérüket kapták volna meg akkor, ha nem közös megegyezéssel távoznak. A szakszervezet szerint a közös megegyezést választók ennél valamivel jobban járnak. Ugyanakkor így is komoly hatása van annak az utcára kerülő dolgozókra nézve, hogy a cég egyoldalú változtatása miatt, akik nyugdíj előtt állnak, akár nyolchavival kevesebb végkielégítést kaptak, de azok is kéthavit buktak, akik csak tíz évet dolgoztak a gyárban.

November elején derült ki, hogy felszámolási eljárás indult a Tungsram ellen, amit hivatalból rendelt el a bíróság, miután legnagyobb hitelezője, az Eximbank nem fogadta el a cég másodszori adósságrendezési ajánlatát. Ennek nyomán a Tungsram 750 munkavállalójának csoportos elbocsátását jelentette be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.