Két órakor műszakváltás. A Pannonhalmáról, Tatabányáról, Győrből érkező buszok egymás után fordulnak be a komáromi ipari park parkolójába. A Nokia-gyár előtt kérdeznénk a munkába siető dolgozókat, de elutasítanak, mert „még nem tudják, ki megy és ki marad, ezért nem nyilatkoznak”. A dohányosokkal nagyobb a szerencsénk. Megszólítunk egy négyes csoportot: a nevüket ugyan nem hajlandók elárulni, de annyit elmondanak, hogy a szerdai gyárülésen tudták meg, hogy 2300 embert elbocsátanak, ám csak az ezres nagyságrend érte őket váratlanul, arra már korábban felkészítették őket, hogy lesznek elbocsátások. „Hogy fogadtuk? Csöndesen. Tudjuk, hogy segítenek, azt ígérték, szerveznek átképzést, biztosítanak nyelvtanulási lehetőséget, pszichológushoz is fordulhat, akinek erre van igénye, de a héten még mindenki bízik abban, hogy marad. Nem sok remény van most az elhelyezkedésre, és ilyen jó munkahelyet aligha találunk többet” – ad rövid helyzetértékelést egyikük.
Hiányozni fog a tiszta WC
Két fiatal férfi száll ki egy személyautóból. Néhány mondatváltás után kiderül, esetleges elbocsátásuk miatt nem a Nokia vezetésére, hanem a magyar kormányra dühösek a munkáltatókat sújtó, növekvő fizetési kötelezettségek miatt. „2012-ben tipliznek a finnek Komáromból, és mennek Ázsiába. Mindenki Ázsiába megy” – vélekednek. „Nézzen körül: öreg Skodák, Fiatok állnak a parkolóban, ez mindenféle felmérésnél többet mond. Ezután annak a 2300-nak ez sem lesz, csak gyaloggalopp” – mondják, majd titokzatosan hozzáteszik, a finn vezetéssel semmi bajuk, de a magyar kisvezetők nagyon elkényelmesedtek a gyárban.
„Ha kirúgnak, hat hónapig délig alszom” – áll meg mellettünk egy sovány, középkorú nő. „Sosem voltam még munkanélküli, de engem már fel nem vesznek máshova ötvenöt évesen. Három felnőtt gyerekem van, egyedül neveltem őket. Az Alföldről jöttem föl velük a válásom után, albérletben lakom. Legalábbis addig, amíg tudom fizetni. Mindennap három kilométert gyalogolok ide, és hármat vissza Észak-Komáromból (így nevezik Komárom Szlovákiában fekvő oldalát – M. I.), mert ott olcsóbb volt az albérlet, de onnan, ahol én lakom, nem jár busz” – mondja, majd egy kicsit elgondolkodik. „De tudja, mi fog a legjobban hiányozni, ha kirúgnak? Hogy itt sosem kellett azzal foglalkozni, tiszta-e a WC” – teszi hozzá.
A munkabérekkel egyikük sem elégedetlen, „kisember bére”, mondják, de rengeteg juttatás van. Kényelmesek a munkahelyi körülmények, a légkondicionált pihenőszigeteken több időt lehet eltölteni, mint amit a törvény előír, nagyon jó az orvosi ellátás, idén megemelték a cafeteriát, és a dolgozók kedvezményes belépővel sportolhatnak a városi sportintézményekben. A tömeges elbocsátás bejelentésének körülményeiről azt mondják, mindenki fegyelmezetten fogadta, de azért behívták az összes biztonsági őrt, és leláncolták a székeket.
„Most lesz egy nagy sokk”
Időközben a gyár elé érkezik László Zoltán szakszervezeti vezető. Az üzemi tanács elnökét cseppet sem lepte meg, hogy a szerdai bejelentés ellenére szinte csak pozitív vélemény hangzott el a Nokia Komárom Kft.-ről. Ráadásul úgy tapasztalja, óráról órára értékelődik fel a dolgozók szemében a munkahelyük. „Reggel kilenckor történt az első bejelentés az egyik használaton kívüli üzemcsarnok területén, majd még kétszer, minden műszaknak elmondta Yrjö Eskola igazgató úr – aki egyébként tökéletesen beszél magyarul – és a menedzsment a részleteket. Ez arról szólt, hogy megszületett a döntés, amit már korábban jelzett a vállalatcsoport. Tudtuk, hogy a gyártási struktúra átalakításának lesz egy olyan időszaka, amely ennek a gyárnak a működését is érinteni fogja, de az elbocsátandók nagyságrendjéről csak találgatások voltak. A gyár eddig igazán próbált munkavállaló-barátként viselkedni, ez remélem, ezután is így lesz. Most lesz egy nagy sokk, azután folytatódik tovább a munka, de feleennyi emberrel.”
László Zoltántól megtudjuk, senki nem kérdezte tőle, hogy bent lesz-e az elbocsátandók között, de azt megkérdezik, milyen alapon válogatnak, és ha valaki maradhat, de közben mégis talált máshol munkahelyet, kicserélheti-e magát egy bizonyos munkatársával. A szakszervezeti vezető azt mondja, ahol leépítést látott, ott erre általában volt lehetőség. A meghirdetett hídprogrammal az elbocsátottaknak megpróbálnak segíteni a munkavállalásban, felmerült, hogy a győri Audival is hamarosan egyeztetnek erről. Az önkormányzattal, a komáromi munkaügyi központtal és a környékbeli cégekkel is felveszik a kapcsolatot, hogy minél több információval segítsék az elbocsátottakat. „Ilyen nagyságú cég nincs a környéken, mint a Nokia, ezért is nehéz munkahelyet találni, de ha csak száz munkahely felszínre kerül, már megéri, és akkor is csinálni kell, ha nem garantálható eredmény. Tegnap még nem láttam, ma volt néhány könnyes szem.” A szakszervezeti vezető szerint az, ami Komáromban történik, egy eset, de a sok ilyen esetet észre kellene venni, és össze kéne fűzni. „Azon kéne elgondolkodni, hogy mentheti meg az unió Európában a munkahelyeket. Egyes felmérések azt mutatják, hogy a foglalkoztatás fő problémája a merev szabályrendszer, a végkielégítések, a hosszú felmondási idő. Ennek hatására ugyan puhítottak az erre vonatkozó uniós szabályokon, de én szakszervezeti vezetőként ezzel nem értek egyet. Ha egy üzleti vállalkozásnak lehetőséget adunk, hogy máshol olcsóbban állítsa elő és itt drágábban adja el az árut, ezt fogja tenni. Ha nem teszünk valamit sürgősen az unióban ennek kiegyensúlyozására, akkor a ma jólétinek nevezett társadalmak el fognak szegényedni. Hiába rontják a munkavállalók helyzetét, az nem segít ezen a trenden: senki nem fog visszajönni, aki már elment Ázsiába, azért, mert most már kevesebb a felmondási idő.”
„Ez mind a Nokia”
Simai Annát, a Nokia Magyarország kommunikációs vezetőjét telefonon érjük el. Megkeresésünkre annyit mond, hogy a komáromiakat nem érhette váratlanul a vezetőség szerdai, 2300 dolgozó elbocsátásáról szóló bejelentése, hiszen a cég kolozsvári gyárának bezárása után, tavaly szeptemberben bejelentette, hogy a salói, reynosai és komáromi üzemben szerelt „okostelefonok” gyártását is felülvizsgálják. „A készülék-összeszerelés Ázsiába helyezésével az a célunk, hogy javítsuk a piacra kerülési időnket, és ezzel megtartsuk versenyképességünket. A gyár megmarad, a komáromi, mexikói és finn gyár a tervek szerint az okostelefonok testre szabására fog fokuszálni.” Hozzáteszi: az elbocsátott dolgozóknak lehetőségük lesz, hogy a felmondási idejük lejárta után, amennyiben ezen idő alatt nem kezdenek el máshol dolgozni, a Nokia alkalmazásában maradjanak két hónapig, hogy a munkahelykeresésre koncentrálhassanak. Arról, hogy milyen arányban bocsátanak el szellemi, illetve fizikai munkavállalót, Simai Anna nem tudott pontos adatot szolgáltatni, hiszen csak jövő héten kezdik el az egyeztetést az üzemi tanáccsal az ütemezésről, és várhatóan 2012 végéig történnek meg az elbocsátások. A szóvivő határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy befolyásolta-e a kormány gazdaságpolitikája a Nokia döntését.
