Ez micsoda duma! „Felfüggeszti tevékenységét”, amíg nem tisztázza magát „magánemberként”

  • narancs.hu
  • 2017. április 30.

Belpol

„A hálózati munkát szívesen vállalta.”

Tegnap közölt portét a Magyar Nemzet Lehel Lászlóról, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjéről, amelyből az derül ki, hogy az evangélikus lelkészt a 80-as évek elején szervezték be titkos megbízottként, de már a hetvenes években képbe került a szolgálatoknál. „A hálózatban Filozófus fedőnéven emlegették. BM-es kartonja szerint eszmei-politikai meggyőződése miatt szervezték be, a folyamat gyorsan ment, az együttműködést szívesen vállalta. Operatív kombinációk végrehajtására alkalmasnak találták, hivatalból és magáncélból is mehetett nyugatra” – áll a cikkben, sőt egy korabeli dokumentum szerint Lehel „a szocialista rendszerrel szemben lojális, a hálózati munkát szívesen vállalta”.

Koács Istvánnal és Lévai Anikóval

Kovács Istvánnal és Lévai Anikóval

Fotó: MTI – Illyés Tibor

Mindez szöges ellentétben áll azzal, amilyennek Lehel Lászlót mint közszereplőt megismerhette a nyilvánosság.

A lelkész az 1991-es alapítás óta vezeti

az Ökumenikus Segélyszervezetet, amelynek egyik jószolgálati nagykövete Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó.

A cikkre ma reagált az Ökumenikus Segélyszervezet. Közleményükben azt írják, Lehel László 2017. május elsejétől felfüggeszti elnök-igazgatói tevékenységét annak érdekében, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért támadásokra.

„Lehel László döntésével azt kívánja biztosítani, hogy az elmúlt 25 évben felépített Ökumenikus Segélyszervezet, mely mára Magyarország egyik legnagyobb és legátláthatóbban működő, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetévé vált, ne sérüljön,

a belé vetett széles körű társadalmi bizalom

ne csorbuljon. Az elnök-igazgató feladatait átmenetileg a négytagú szakmai igazgatókból álló testület látja el.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.