A fegyverek a Balkánról jönnek, bolhapiacokon, patakokban, kutakban lapulnak, a netről is rendelhetők

Belpol

Rákérdeztünk, hogy a rendőrségnek van-e tudomása olyan fegyverekről, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium selejtezett le és értékesített.

„Adataink szerint az eredetileg gáz-riasztó fegyvernek készült, majd éles lőfegyverré átalakított fegyverek, valamint az éles lőfegyverek főként a balkáni térségből származtathatók. Az illegálisan tartott vadászfegyverek és kispuskák jellemzően vagyon elleni bűncselekmények útján kerültek az illegális piacra” – írja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megkeresésünkre.

Pár hete derült ki Hadházy Ákos országgyűlési képviselő és a Magyar Hang közös nyomozása során, hogy Mészáros Lőrinc bicskei birtokán két páncélos parkol. Ezt követően a hvg.hu megírta, hogy sem Benkő Tibor honvédelmi miniszter, sem Pintér Tibor belügyminiszter nem tud semmit a milliárdos harckocsijainak eredetéről.

A kérdés a Magyar Narancsot is foglalkoztatta, ezért egy hosszabb cikkben jártunk utána annak, hogy miképpen juthat egy magánszemély tankokhoz, helikopterekhez, puskákhoz, egyéb harcjárművekhez, fegyverekhez és hadi kiegészítőkhöz. A megoldás az ún. inkurrencia-kereskedelem, amikor a Honvédelmi Minisztérium (HM) a már feleslegessé vált ingóságait értékesíti hatástalanítás után.

Honnan vannak Mészáros Lőrincnek páncélosai?

Megmutatjuk, mi az útja annak, hogy tankot vásároljon magának. Az elmúlt hetek egyik legbizarrabb híre volt, hogy - Hadházy Ákos országgyűlési képviselő és a Magyar Hang drónfelvételei szerint - a Mészáros Lőrinchez köthető Búzakalász 66. Kft. bicskei birtokán egy BRDM-2-es felderítő harcjármű, valamint egy ponyvával letakart lánctalpas állomásozik.

A vevők közt lehetnek egyebek mellett hulladékfeldolgozók és kereskedők is, akik az eszközök hatástalanítása után akár magánszemélyeknek is továbbadhatják a megszerzett portékákat. Ekkor merült fel bennünk a kérdés, hogy mennyire biztonságos ez a rendszer, ugyanis nem példanélküli, hogy az inkurrencia-kereskedelem árnyékában fegyverekkel üzleteljenek kétes személyek.

Oroszok a házban

Mint ismeretes, a Direkt36 derítette ki, hogy 2016-ban orosz fegyverkereskedőket vettek őrizetbe Magyarországon, akiket végül Oroszországnak adott ki a kormány az Egyesült Államok kérése ellenére. Vlagyimir Ljubisin és fia épp arra készültek, hogy nagy mennyiségű fegyvert adjanak el egy mexikói drogkartell képviselőinek – ekkor kapcsolták le őket az amerikai kábítószer-ellenes hatóság, a DEA ügynökei.

A két orosz egy Pilis Defence Systems Kft. nevű cégen keresztül intézte volna az üzletet, ami többek között a HM tulajdonában álló HM EI Zrt. inkurrencia-pályázatain a hadsereg állományából kivont fegyvereket vásárolt fel nagy tételben.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor a Magyar Honvédség (MH) leselejtezett ingóságai nemzetközi botrányt váltottak ki: 2014-ban az orosz külügyminisztérium azzal vádolt meg egy Excalibur Defense Kft. nevű céget, hogy Ukrajnának szállít 58 darab T-72-es harckocsit. A 444.hu akkor megkereste a társaság Csehországban élő ügyvezetőjét, Stefan Turayt, aki cáfolta Moszkva vádjait.

2019-ben lefoglalt fegyverek

2019-ben Miskolcon lefoglalt fegyverek

Police.hu

Megrendelték a netről

Az említett esetek alapján arra lehet következtetni, hogy nem teljesen veszélytelen az inkurrencia-kereskedelem, az is előfordulhat, hogy éles fegyverek jutnak ki az MH-ból, és illetéktelen kezekbe kerülnek – legalábbis mi ezt feltételeztük, ezért megkerestük az ORFK-t, amely a hetilapban publikált cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre, de most elküldte a válaszait.

„A büntetőeljárások során lefoglalt fegyverek típusára vonatkozó külön nyilvántartást a rendőrség nem vezet, de az megállapítható, hogy jellemzően gáz- és riasztófegyver, légfegyver, sörétes- és golyós vadászfegyver, maroklőfegyver és átalakított fegyverek lefoglalására került sor 2018 és 2020 között” – írja a kapitányság.

A tájékoztatás szerint lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaéléssel kapcsolatos bűncselekményt rendőrségi eljárás keretén belül

  • 2018-ban 24,
  • 2019-ben 22,
  • 2020 első negyedévében pedig 9 esetben regisztráltak.

A taglalt esetek a behozatallal, az engedély kereteit túllépő behozatallal, az engedély nélküli vagy a kereteit túllépő átszállítással, az engedély nélküli kivitellel, és a forgalomba hozatallal kapcsolatosak.

Ugyanakkor az ORFK csak a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekményekre vonatkozóan szolgáltathat bűnügyi adatokat, az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi statisztikai rendszer adatgazdája a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség, ezért elképzelhető, hogy a felsoroltaknál több lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés történt az érintett időszakban.

Viszont jelen esetben nem is a visszaélések száma a legérdekesebb, hanem hogy a fegyvereknek mi volt a forrása. Az ORFK tájékoztatása szerint túlnyomó többségben ezt nem lehetett megállapítani, jellemzően magánszemélyektől foglalták le őket.

„Gyakran kerül elő fegyver elhunyt személy hagyatékából, házfelújítás, padlástakarítás, kúttisztítás során. Bolhapiacról, internetes rendelés útján beszerzett, illetve természetben (patakmeder, folyó, erdő stb.) talált fegyverek lefoglalása is történik, amennyiben azok szakértői vizsgálata válik szükségessé” – írja a hatóság.

Továbbá arra is volt példa, hogy két külföldi állam közötti szállítás során Magyarország területére behozott – elvileg legális kereskedelmi forgalomra szánt – fegyverek lefoglalására került sor az ország területén történő átszállításra vonatkozó szükséges engedélyek és egyéb dokumentumok hiánya miatt.

Az ORFK-nál rákérdeztünk konkrétan arra is, hogy foglaltak le olyan fegyvert, amit korábban a HM vagy az MH valamely alszervezete, cége értékesített inkurrencia-pályázat keretén belül. Továbbá, hogy találkoztak-e olyan esettel, amikor egy már hatástalanított páncélos harkocsit, tankot a tulajdonosa nem a jogszabályoknak megfelelően használt.

„Kérdésében felvetett esetről a rendőrségnek nincsen tudomása” – írta az ORFK mindkét felvetésünkre.

(Borítóképünkön: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lefoglalt, hatvanhárom kilogrammnyi, mintegy százmillió forint értékű kábítószernek minősülő anyag, valamint fegyverek és készpénzt az akcióról beszámoló sajtótájékoztatón Miskolcon 2014. szeptember 1-jén.)

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.