Fekete-Győr András: „Ha képesek vagyunk szervezett mozgalmi cselekvésre, sokkal gyorsabban eljön ennek a vége, mint gondolnánk”

  • narancs.hu
  • 2018. május 1.

Belpol

Fekete-Győr András megmondja, mit fog csinálni a Momentum a következő négy évben.

A csütörtöktől kapható Magyar Narancs nagyinterjút közöl Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével. A beszélgetésben szinte minden szóba került: beszéltünk lemondásról, visszás kijelentésekről, és arról is, hogyan próbálja megdönteni a NER-t a párt.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Most ízelítőül egy rövid részletet közlünk a beszélgetésből.

Magyar Narancs: A választások estéjén azt mondta: „Ne higgyétek, hogy ez a rendszer 2022-ig állni fog.” Tudja, ki mondott hasonlót a 2014-es választások után 2018-ra utalva?

Fekete-Győr András: Gyurcsány Ferenc?

Magyar Narancs: Pontosan, és nem jött be. Most mitől lenne másként?

Fekete-Győr András: A Momentumhoz a választások óta több mint ötezer ember csatlakozott, míg április 8. előtt ezerötszázan voltunk. A mostani jelentkezők túlnyomó többsége fiatal, és Budapesten kívül él, minden harmadik jelentkező pedig nő, ami egy politikai mozgalom esetében biztató arány.

Magyar Narancs: De ezek még nem vetítik előre, hogy a Fidesz nem tudja kitölteni a ciklust.

Fekete-Győr András: 1988-ban sem látta senki előre, hogy rendszerváltás lesz. Akkor is pártállami rezsim volt Magyarországon, és most is az van. Ha képesek vagyunk szervezett mozgalmi cselekvésre, sokkal gyorsabban eljön ennek a vége, mint gondolnánk. 2020 fordulópont lehet a gazdaságban. Ha az uniós pénzcsapokat kicsit elzárják, abba a hatalom könnyen beleremeghet, és akkor ki tudjuk rántani alóla a szőnyeget.

Gera Márton interjúját a csütörtöktől kapható Magyar Narancsban olvashatják teljes terjedelmében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.