Márki-Zay Péter a Momentum tüntetésén: Nem jobb- és baloldal van Magyarországon, hanem tisztesség és tisztességtelenség

  • Reizinger Zsófia
  • 2018. május 1.

Belpol

Mindenkit cselekvésre buzdít Fekete-Győr Andrásék pártja.

Nagyjából 1500-an voltak a Momentum mai tüntetésén, ahol a párt mozgósítani szerette volna az embereket a választási sokk után. Az igen családias hangulatú demonstráción felszólalt Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja, aki aktivizálásra, politizálásra és tüntetésre buzdított. „A Momentum tovább dolgozik, nem fél, nem hátrál meg

A józan ész erősebb, mint a hazugság és a gyűlölet”

– mondta beszédében.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Beszédet mondott Gyetvai Viktor diáktüntető is, aki az ellenzéki pártok felelősségéről beszélt. Szerinte hiteles emberek fellépésére van szükség. Gyetvai azt mondta, együttműködést szeretnének látni az ellenzéki oldalon, és azokkal az emberekkel is beszélni kell, akik félnek a Fidesztől. Cselekvésre buzdított mindenkit, és azt mondta,

ha lesz alternatíva, Orbán bukni fog.

false

 

Fotó: Németh Dániel


Soproni Tamás, a párt alelnöke a szabad média és az igazi újságírók támogatásáról beszélt. „A propaganda háborús termék, a Fidesz háborúban áll velünk. Bizalomra és békére van szükség. A társadalmon múlik, hogy mikor lesz vége a rémálomnak” – jelentette ki.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A tüntetés meglepetésfelszólalója Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester volt, akit hatalmas üdvrivalgás fogadott a demonstráción. Márki-Zay azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy itt beszélhet.

false

 

Fotó: Németh Dániel

„A Momentum egy olyan párt, ami nyitott az együttműködésre, olyan fiatalokból áll, akik itt képzelik el a jövőjüket, akik tenni akarnak. Az egész országnak szüksége van arra, hogy megismerje a Momentumot” – jelentette ki a városvezető,

aki szerint nem jobb- és baloldal van Magyarországon, hanem tisztesség és tisztességtelenség.

false

 

Fotó: Németh Dániel


A demonstráció végén a Momentum elnöke, Fekete-Győr András beszélt, aki azt mondta, hogy az április 8-i eredmények sokkolóak voltak, olyan sokk volt az eredmény, „mint szüleiknek a szovjetek elleni 0–6”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Szerinte az ellenzéknek dolgoznia kell, készülni az EU-s és az önkormányzati választásokra, „hogy ne érezzük azt, amit április 8-án”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

„Két Magyarország van, és a másikat nem ismertük meg, nem értettük meg, nem voltunk jelen. Az egyikről az ellenzéknek lövése sincs. Ha ugyanazt teszi az ellenzék, mint a parlamenti választásoknál, akkor az április 8-i térképhez fog hasonlítani a jövő évi eredmény. Meg kell mutatni, hogy van jobb választás” – mondta Fekete-Győr András.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.