Szabó László eltűnt a képből. Erről a névről ma már újra a régi Kék Fényre asszociál az ember, és nem arra a tavalyi fiúra, aki a Bokros Lajos márciusi fellépése és a szeptember végi, október eleji Kossuth téri táborozás közötti hónapokat végigtárgyalván, a politikai elitből és saját diáktársaiból egyaránt jól kiábrándult, aztán meg oly érzékletesen mesélte el a Narancs riportereinek (1995. november 2.), hogyan szívatta a "zseniálisan" tárgyaló Horn Gyula a velük való alkudozás során saját művelődési miniszterét, hogy ha valaki addig nem sejtette, ebből megtudhatta: Fodor Gábornak annyi.
Most mások
a szereplők. A Szabó helyére lépett egykori helyettese, Skultéty Tamás által vezetett Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) tartja magát a tavalyi megállapodáshoz, elfogadja a tandíj létét, és noha vannak kifogásai és követelései is, de a lapzártánk és lapunk megjelenése közötti holtidőre, keddre szervezett tüntetéstől jó előre elhatárolódott. Az ügyeletes diákvezér most Bercsényi László, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (MEFHOSZ) elnöke, a Demokrata két héttel ezelőtti címlapsztárja, aki három fronton harcol egyszerre: az utcán, az Alkotmánybíróságon és a gödöllői agráregyetemen, ahol kurucos példát mutatva polgári engedetlenségből, fegyelmit is vállal, de nem fizet tandíjat. Mások a minisztériumi fejek is: Bokros és Fodor helyett ugyebár Medgyessy Péter és Magyar Bálint, utóbbinak felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára már nem Csirik János, aki a Bokros-csomag vétele után lemondott, nem is az ő utódja, Papp Lajos, hanem Dinya László, aki a Magyar-érában, a nyári felsőoktatási törvénymódosítás kidolgozása idején, idén tavasszal került a Szalay utcába.
A régi maradt viszont a probléma, a tandíj - pontosabban a magyar felsőoktatásnak nevezett egész problémahalmaz, amelynek ez csak az utcán legkönnyebben megfogható eleme.
Azelőtt mindenki
ingyen járt
egyetemre, főiskolára, Bokros Lajos is, aki pénzügyminiszterként, a munkahelye előtt tüntető diákok füttyével a háttérben, így próbálta érzékeltetni a havi 2000 forintos alaptandíj 1995. márciusi bevezetésének gazdasági-politikai okait: "Azért nem kellett fizetni tandíjat, mert lám, mekkora szociális vívmányok vannak ebben az országban, amelyeket 28 milliárd dollár külföldi adósságból finanszíroztunk." Magyarán: gyerekek, az előző rendszer levét isszátok. A népharag Bokrosra és Fodor Gáborra zúdult, pedig amit ők tavaly elkezdtek, az az előző kormányzat idején hozott - a felmentett Andrásfalvy Bertalan helyett Mádl Ferenc által beterjesztett, 1993. évi LXXX. számú - felsőoktatási törvényből következett, amely kimondta ugyan a tandíjfizetési kötelezettséget, de későbbre tolta a részletek kidolgozását. Valahányszor ez előtt és azóta előkerült a tandíj, vele egy mondatban jött a tandíjhitel is. A Fidesz már 1989-ben hitelkonstrukcióval bevezetendő tandíjról beszélt. Az 1992-es diáktüntetés nyomán Andrásfalvy és Kupa Mihály pénzügyminiszter írásba adta, hogy megfelelő kompenzációkkal és hitelkonstrukciókkal vezetik csak be a tandíjat. Ez a megoldás elfogadható lett volna az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség (a HÖKOSZ elődje) számára is. Hivatalba lépése után, 1994 szeptemberében a Horn-kormány elhalasztotta a felsőoktatási tandíj bevezetését, egyszerűen nem volt kidolgozva, aztán hozzáláttak. 1995-ben jött a Bokros-csomag, és bumm, komolyra fordult a dolog, végül a HÖKOSZ és a kormány tavalyi egyezsége legitimálta a 2000 forintos alaptandíjat, az ezen felüli, kiegészítő tandíj bevezetését elhalasztották, és megállapodtak, boldogan tárgyalnak tovább, míg csak meg nem halnak.
Tárgyaltak is, bár erről azért nem mindenki mondja ugyanazt. A parlament az 1996. évi LXI. törvénnyel júliusban agyonmódosította a három évvel korábbi felsőoktatási törvényt, ismét későbbi kormányrendeletre bízva a tandíjat és a támogatást. Ez a rendelet született meg szeptember 5-én, viseli a 144/1996. számot, és rögzíti, hogy a felsőoktatási tanulmányaikat 1997 szeptemberében kezdők 1998 szeptemberétől fizetik a költségvetési törvényben meghatározott hallgatói normatíva (tehát a költségvetésből az adott intézményben tanulóknak folyó összeg) legfeljebb 10 százalékát - hogy pontosan mennyit, azt maga az intézmény határozza majd meg. Egyelőre egyrészt csak az biztos, hogy ez a normatíva évi 65 ezer (tíz hónapos tanévre számítva tehát havi 6500) forint, másrészt az, hogy a rendelet egy másik pontja szerint ez fölmehet a duplájára is, ha az intézmény a különbözetnek megfelelő értékben munkalehetőséget biztosít a diákoknak (nem fog tudni; ezt és a tandíj után 1997-től levonható adót becézik egyébként a minisztériumban kompenzációnak), harmadrészt pedig, hogy ez az egész új rendszer a már bent lévőket nem érinti, ők az eddigiek szerint fizetik az alap- (és kiegészítő) tandíjat.
Ez az a kormányrendelet, amely feketén-fehéren
kihozta a különbséget
az ország több mint száz hallgatói önkormányzatát (köztük három, a tavalyi tüntetés után ki-, most meg visszalépett HÖK-öt) képviselő HÖKOSZ és a HÖKOSZ "puhányságát" megelégelő, saját tagságát hatezer emberfőre taksáló MEFHOSZ között: előbbi elfogadja a tandíjat, "csak" alacsonyabbat képzel el, és kizárólag valódi kompenzációval, utóbbi abszolút elutasítja. A HÖKOSZ szeptember 20-22-i pécsi közgyűlésén határozott arról, hogy nem vesz részt az október elsejei tüntetésen: Skultéty Tamás a Narancsnak is megerősítette, ők politikai pártoktól és ideológiáktól mentesen akarják képviselni a hallgatók érdekeit. A MEFHOSZ meg akárkivel szövetkezik: mögé állt egyebek mellett az MDF és a KDNP, amelyek törvénybe írták a tandíjat, a legalább következetesen tandíjellenes Munkáspárt, az FKgP, amely tavaly is szívesen meglovagolta a diákság elégedetlenségét, és a MIÉP, amely hát tudjuk. A tüntetésre hívó hirdetés, többek között a Magyar Fórumban is, a tandíjrendelet megsemmisítéséről szóló pont előtti passzusban nemzeti összefogásra hívott fel. A tüntetés előtti propagandamunka részeként közzétették: Bercsényi László kezet fogott a tüntetést támogató Munkástanácsok vendégeként Budapesten járt Lech Walesával, és a MEFHOSZ képviselőjét meghívták Ópusztaszerre, az Emberközpontú, Fenntartható Társadalomért Alapítvány Magyarország jövője című tudományos konferenciájára.
Nem szerepel a tüntetés támogatói között a Fidesz - MPP, noha alelnöke, Pokorni Zoltán a tandíjrendelet megszületése után annak visszavonását ígérte, ha 1998-ban kormányra kerülnek, s kilátásba helyezte egy olyan ösztöndíj-tandíj rendszer kialakítását, amely "lehetővé teszi minden arra képes és törekvő polgár számára a tanulást és ezzel a felemelkedést". Pokorni egy széles körű kompenzációs rendszer kialakításának szükségessége mellett ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a tandíj egyrészt erősítse a hallgatók "megrendelői tudatát", másrészt arra késztesse őket, hogy hosszú - és sok állami támogatást felemésztő - lébecolás helyett minél gyorsabban végezzenek, helyet adván a korban utánuk következőknek, de azért ne legyen akkora, hogy az az "értelmiség dinasztizálódásához" vezethessen.
A MEFHOSZ
két okból követeli
a tandíjrendelet semmissé nyilvánítását: egyrészt mert meghozatala előtt a kormány állítólag elmulasztotta az érdekegyeztetést az érintett társadalmi szervezetekkel (ezt a jogalkotásról szóló törvény írja elő), másrészt mert a rendelet egy 1976-ban nálunk is ratifikált ENSZ-okmánnyal ütközve "meghiúsítja az esélyegyenlőséget" a felsőoktatásban. Ezek miatt fordul, értesülésünk szerint e héten, az Alkotmánybírósághoz a MEFHOSZ, s éppen az Alkotmánybírósághoz fordulás miatt véli úgy Skultéty Tamás HÖKOSZ-elnök, hogy értelmetlen a tüntetés. Skultéty egyébként irreálisnak tartja a MEFHOSZ másik két követelését, hogy a kollégiumi díj a hallgatói normatívának maximum három százaléka lehessen, az 1993 óta változatlan normatívát pedig emeljék az akkori reálértékre.
Annak ellenére, hogy az alkotmányossági óvások egyik pontja szerint hiányzott az egyeztetés, maga Bercsényi is elismerte a Demokratában: tárgyalt velük a művelődési tárca, igaz, lesöpörte javaslataikat az asztalról. Dinya László helyettes államtitkár szerint semmi kompromisszumra nem hajlott a MEFHOSZ, amelyet mellesleg nem diák-érdekképviseleti szervezetnek, hanem politikai fantomszervezetnek tart. Egyébként a HÖKOSZ is kárhoztatja az egyeztetés elmulasztásával a kormányzatot, ám Dinya ezt cáfolja: januártól júniusig folyamatosan egyeztettek a törvény módosításáról, utána pedig a hozzá fűzendő rendeletről, sőt "a kormánybeterjesztést a HÖKOSZ hallgatói diktálták itt számítógépbe a kolléganőmnek egy augusztusi péntek délelőtt". Igaz, két vitás pont maradt: a HÖKOSZ nem fogadta el kompenzációként a diákmunkát, és csak a hallgatói normatíva nyolc százalékáig fogadta volna el a tandíj maximumát. A kormány tíz százalék mellett döntött; hogy valójában mennyi lesz, az a tanulmányi eredménytől függ majd, különben adható lesz tandíjmentesség is.
Kritikusai szerint ez az adhatóság az egyik "átverés" a tandíjrendeletben: a hatályon kívül helyezett, előző rendelettől eltérően semmi garanciát nem tartalmaz arra, hogy a diákoknak legalább egy kis része meg is kapja. És fenyeget egy joghézag is, a nem nappali tagozatosok és a doktoranduszok tandíjhelyzetét illetően.
Ami a tandíjhitelt illeti, évek óta semmi, csak beszélnek róla, hogy kéne. Állítólag láttak már olyan embert, aki hallotta, hogy más országokban működik is, de hát itt akkora hitelkamatok vannak, hogy ha az állam nem képez hidat hallgató és üzleti alapon működő bank között, akkor ezek tandíjhitelügyben soha nem fognak találkozni. Skultéty Tamás tudomása szerint eddig, írd és mondd, kettő fő vette igénybe az OTP - ifjúsági takarékbetéthez vagy új otthon betéthez kötött, a normális kamatszintnél pár százalékkal alacsonyabb, diploma után egy évvel megkezdendő visszafizetésű - hitelkonstrukcióját. A HÖKOSZ-elnök szerint számos bank állami garanciavállalásra vár. Dinya László szerint épp ilyesmin gondolkodnak: a művelődési és a Pénzügyminisztérium embereiből álló kompenzációs bizottságnak október 15-ig kell kidolgoznia egy hallgatói tandíjhitel-támogatási konstrukciót, október 30-ig pedig egy előtakarékossági rendszert.
Mérges diákok és nagymamák a tavalyi transzparenseken Magyarra és Medgyessyre cserélik Fodor és Bokros nevét, politikusok, apparátusaik és lobbistáik a jövő évi
költségvetést masszírozzák,
egyetemi és főiskolai fejesek megpróbálják kisakkozni, hogyan tovább. Nagy-nagy sóhajtozás mindenütt.
Álmából felriadva is tudja minden érintett, hogy az utóbbi öt évben egy fillért nem nőtt a hallgatói normatíva, a stratégiai ágazatnak csúfolt felsőoktatás támogatása reálértékben 40 százalékkal csökkent - benne van ebben a Bokros-program mínusz 4,1 milliárd forintja is. Ideje elindulni felfelé, legalább annak a közelébe, ahonnan a lecsúszás kezdődött. Dinya államtitkár szerint a költségvetési tárgyalások jelenlegi szakaszában úgy néz ki, a felsőoktatás egésze 1997-ben körülbelül 30-32 százalékkal többet kapna a központi költségvetésből, mint idén, 51 milliárd forint helyett 67 milliárdról beszélnek - de ez nem jelent automatikus növekedést az intézmények számára, pályázniuk kell, aztán majd elválik.
A pénznek rengeteg helye lenne: kollégiumi díjakat nyögő hallgatók és még el nem bocsátott oktatók zsebében, intézményi bankszámlákon, ahonnan nagyvonalúan elmulathatnák tébé- és adótartozásra, fűtésre (hogy mondjuk ne legyen szénszünet az Egyetemi Könyvtárban), épületfelújításra (pedig mennyire jó, hogy a budapesti műegyetemisták saját főépületükön tanulmányozhatják, milyen az, ha egy ház két vége között 25 centi a szintkülönbség), műszervásárlásra, kutatásra-fejlesztésre.
Összesen hárommilliárd forint működési hiányt halmoztak fel mostanra a felsőoktatási intézmények. A pénzügyi csődök sora tavaly a Miskolci Egyetem 90 milliójával kezdődött, aztán jött az ELTE 520, a Testnevelési Egyetem 80, a Zeneművészeti Főiskola 40, a SOTE 800, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem 200 milliója stb. Nem könnyű kideríteni, hogy ebben hol mekkora szerepet játszottak "objektív és szubjektív tényezők", a támogatás inflálódása és a rossz gazdálkodás; a felsőoktatás működését és vezetőit ismerők szerint mindenesetre léteznek olyan intézmények, amelyek mindent elkövettek, mégis mínuszba csúsztak, mások meg politikai érdekérvényesítő képességükben bízva megengedhették maguknak az eladósodást.
De a kincstár ma már valamivel nehezebben fejhető meg, mint azelőtt - állítólag üres és jobban is őrzik. Intézményi hiány állami kiegyenlítése ma már nem történhet külső átvilágítás nélkül. Három éve a Price Waterhouse cég a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemet átvilágítva 300 milliós tartalékot tárt fel, azóta ott nincs is nagyobb gond. Az intézmények autonómok, a minisztérium csak törvényességi és szakmai felügyeletet gyakorolhat, átvilágítást csak önmaguk kezdeményezhetnek - kizárólag a belső átvilágítás kontrolljaként küldhet külső szakértőket a minisztérium. Így szakadt rá tavaly az ELTE-re is a Price Waterhouse, válságkezelő programot dolgozott ki, megtette ugyanezt az egyetem is, aztán a kormányhoz fordult, s a legfrissebb hírek szerint 200 millióra számíthat, ha jól viselkedik.
Mivel arra nincs pénz, hogy a felhalmozódott adósságot egy az egyben kipengesse a minisztérium, aztán meg minden menjen úgy, mint addig, egészen komolyan került napirendre a jelenlegi intézményi szerkezet átalakítása - ösztönző eszköz a pénz, hazai és külföldi. Van 13 milliárd forint, ebből 7,5 világbanki kölcsön a szétaprózott intézményhálózat
integráció álnéven
futó összetömörítésére, ami most talán sokba kerül, de hosszú távon vélhetőleg előnyökkel jár: tartalékokat szabadíthat fel, gazdaságosabbá, hatékonyabbá teheti a felsőoktatást, rugalmasabbá a képzési kínálatot - bár a szkeptikusok szerint volt már ilyen, és alig történt valami, most is ez lesz.
Ma még rengeteg, szám szerint 25 állami egyetem és 31 állami főiskola létezik (plusz 5 egyházi egyetem, 23 egyházi főiskola és 5 magán-, illetve alapítványi főiskola, amelyek integrációjáról, vagyoni összeolvadásáról a tulajdonosnak kell döntenie, aki viszont nem az állam; ez tehát jó sok más tészta). Ha megvalósul az 1993-as felsőoktatási törvény idén július 3-án elfogadott módosítása (az 1996. évi LXI. törvény), akkor 1998. december 31-vel hatályát veszti a felsőoktatási intézmények e törvény mellékletében szereplő felsorolása. Az intézményeknek újra kell definiálniuk, újra kell alapítaniuk önmagukat. Kevesebben lesznek, de nagyobbak. Egyetem ettől kezdve csak az lehet, amelyik több tudományterületen és ezeken belül több tudományágban, valamint több szakon, főiskola pedig csak az, amelyik több tudományágban, több szakon képes négy-, illetve hároméves alapképzésre, általános és szakirányú továbbképzésre, kutatásra, fejlesztésre. Rá vannak kényszerülve, hogy nagyobb egységeket alakítsanak ki, szövetkezzenek, társuljanak, vagy éppen egymaguk próbáljanak megfelelni a több karra állás kritériumának. A kormánynak pedig a jövő év végéig (a határidőt a parlamentben a Fidesz nyomta le 1998-ról 1997. december 31-re) ki kell dolgoznia az intézmények közötti áthallgatás beszámíthatóságát biztosító kreditrendszert.
Ellenzéki pozíciója ellenére is értelmesnek tartja a törvénymódosítás irányát a Fidesz (mind az integrációra és a normatív finanszírozásra való törekvést, mind azt, hogy a magyar költségvetésből támogathatóvá vált a határon túli magyar felsőoktatás, és hogy rendeződött az érettségi utáni szakképzés jogi helyzete), de Pokorni Zoltán szerint a "nem a legjobb" kompromisszummal előállt helyzet "végkimenetében nagyon bizonytalan és kiszámíthatatlan" két évet sózott a felsőoktatás nyakába. Arra is emlékeztet, hogy noha a tervezet beterjesztését megelőző fél év szakmai vitái során abban állapodtak meg az érintettek, hogy lazább, evolutívabb szövetségi modellt öltsön az integráció, a parlamentben a szocialisták - Pokorni szerint a nagy, vidéki egyetemi központok lobbijának engedve, ismételt egyeztetés nélkül - módosító indítvánnyal mégis a gyorsabb összeolvadást jelentő intézményi modellt szavazták meg. A Fidesz alelnöke szerint nem annyira a változtatás érdekes, mint inkább az, hogy az előző koalícióhoz hasonlóan a mostani is él az egyeztetések során kialakult konszenzus felrúgásának ezzel a módjával.
Az elmúlt hetek
ideges nyüzsgéssel
teltek az egyetemeken, főiskolákon, de a téma az intézmények szempontjából sokkal nagyobb horderejű volt a tandíjnál (amit, úgy tűnik, úgysem lehet kibekkelni): az integráció. Most kulminálódott a 90-es évek elején kezdődött folyamat. Akkor Szegeden Universitast alapított hat helyi egyetem és főiskola, Pécsett ugyanígy két egyetem és egy főiskola, Debrecenben három egyetem és három főiskola - közösen próbáltak valamit, sokáig törvényi háttér nélkül. A fővárosban mások mellett a Közgazdaság-tudományi és a Műszaki Egyetem kezdett együttműködést Budapesti Egyetemi Szövetség (BESZ), több műszaki főiskola pedig Budapesti Polytechnikum néven. Győrben 1990-ben hozták létre a ma már 500 millió forinttal rendelkező Universitas Alapítványt azzal a céllal, hogy a különböző intézményekben folyó szakképzés egyetemi szintre emelkedjen: "Az ezredfordulóig rendelkezni fogunk az egyetemmé válás összes feltételével" - mondja Szekeres Tamás, az átalakulás centrumában álló győri Széchenyi István Főiskola főigazgatója.
Ezt a többé-kevésbé spontán folyamatot igyekszik felgyorsítani a kormányzat, de nagyon: most szeptember 30-án járt le annak az előpályázatnak a határideje, amelyen FEFA-pénzt (Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap; lásd keretes írásunkat) nyerhet a legmegalapozottabb átalakulási programmal rendelkező öt felsőoktatási szövetség, döntés október 30-án várható. Ez most a pálya, nincs mese. Dinya helyettes államtitkár szerint "az integráció a felsőoktatás utolsó tesztelése". Ha valami, például a rendszer tehetetlensége miatt mégis megakadna a folyamat, és jövőre mondjuk megduplázódna az eddigi hárommilliárdos hiány, azt mondja, kénytelen lenne a Rektori és a Főigazgatói Konferencia elé állni: "Uraim, kérek javaslatot, hogy mely intézményeket zárjuk be, és költségvetésüket hova csoportosítsuk át."
Szőnyei Tamás
(közreműködött: Gergácz József és Somos András)
Ki, kivel, hol, miért
Egyes intézmények a várakozásnak megfelelően beadták a FEFA-pályázatot 300 millió forint reményében, mások a várakozás ellenére sem: saját erejükben bízna, nem akarják elhamarkodni a döntést, vagy egyszerűen féltik az autonómiájukat (emberekre lebontva: állásukat, pozíciójukat) egy nagyobb egységbe való beolvadástól. Lapzártáig a következőket sikerült megtudni az integrációs előpályázatokról.
• A Budapesti Egyetemi Szövetség tagjai közül, az Államigazgatási Főiskolához hasonlóan, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem is kihátrált: előbb a négy kari tanács közül három, majd az Egyetemi Tanács is leszavazta a részvételt. Itt kilenc oktató a pályázást támogatta, hét oktató és nyolc hallgató viszont nem. Bedő Imre, a hallgatói tagozat elnöke: "Nem vagyunk ellene az integrációnak, ez is a felsőoktatás modernizációjának egyik lehetséges formája, részt is vállalunk az esetleges alternatívák kidolgozásában, de a pályázás és a szándéknyilatkozatok beadása véresen komoly dolog, sokkal alaposabb előkészítést igényelne", így ez "ugrás egy sötét lyukba". Szerinte sem a BKE hallgatói, sem az oktatói nem nyernének a dolgon: a közgázos diákok körében nincs igény a műszaki, kertészeti vagy állatorvosi területre való áthallgatásra, az ezekben az intézményekben nyilván erősödő közgazdasági képzés túlzott terheket róna a közgáz-oktatókra, s azzal, hogy a társult intézmények is kiadhatnának közgazdászdiplomát, csökkenne a BKE-diploma értéke.
• A BESZ másik három tagja, fájó szívvel, de a BKE nélkül menetel tovább: a Budapesti Műszaki Egyetem, a Kertészeti Egyetem és az Állatorvos-tudományi Egyetem rektorai egyetemi tanácsaik felhatalmazása alapján közös pályázatot adtak be.
• "A Budapesti Tanítóképző Főiskola nem törekszik integrációra" - közli dr. Bors Irén főigazgató-helyettes, mert nem látják, hogy az a most pályázaton nyerhető pénzen kívül valódi szakmai előnyökkel is járna, de nyitottak minden értelmes együttműködésre mind a tanárképző intézményekkel, mind a pedagógiai intézetekkel.
• Miután a MERSZ, a Művészeti Egyetemek Rektori Székének többsége az egyes szakmák közötti túl sok különbség miatt az integráció ellen foglalt állást, a Magyar Iparművészeti Főiskola - Müller Ferenc általános rektorhelyettes szavaival - "sajnálattal" tudomásul vette, hogy nem fog megszületni az általuk egy éve kezdeményezett Universitas a Képzőművészeti, a Táncművészeti és a Színház- és Filmművészeti Főiskolával. Ehelyett igyekeznek szorosabbra fűzni az együttműködést azokkal a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekkel, amelyekkel már eddig is jó kapcsolatban álltak.
• Három igen eladósodott fővárosi intézmény, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem és a Magyar Testnevelési Egyetem közösen, Semmelweis Egyetem néven adta be pályázatát. Dr. Ádám Veronika tudományos rektorhelyettes szerint a SOTE és a HIETE közeledése hasonló profiljuk miatt természetes és pénzügyileg is racionális, a TE pedig a törvénymódosítás által előírt új területet, a társadalomtudományt hozza a családba.
• Az ELTE most erre a FEFA-pályázatra az idő rövidsége miatt nem mozdult rá (két másik témában - tanártovábbképzés és könyvtári integráció - amúgy folyamatban van pályázatuk). Korábban egy szándéknyilatkozat aláírásáig jutottak a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolával, valamint a SOTE/HIETE/TE hármassal, amelyek azonban végül az ELTE nélkül próbálkoznak.
• A Budapesti Polytechnikumban érdekelt öt fővárosi műszaki főiskola, a Bánki Donát, a Kandó Kálmán, a Könnyűipari és az Ybl Miklós, valamint a civil szférában is nyomuló Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola szorosabb szövetséget megcélozva adott be közös pályázatot. Tóth Mihály, a Kandó főigazgatója szerint jobb lenne, ha gazdasági főiskolák is csatlakoznának, de erre még nem érett meg a helyzet.
• Az ország első universitasa, a Debreceni Egyetemi Szövetség tagjai, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Agrártudományi Egyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni konzervatóriuma közös pályázatot adott be.
• Közösen pályáztak a Szegedi Universitas Egyesülés tagjai is, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, a József Attila Tudományegyetem, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a Szegedi Hittudományi Főiskola, valamint a Kertészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi karai.
• Három együttműködő budapesti gazdasági főiskola, a Külkereskedelmi, a Pénzügyi és Számviteli, illetve a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi jövőbeni integrációjának célja és formája még nem dőlt el véglegesen - elsősorban ezért nem adtak be közös pályázatot, másrészt a Külkernek most nem is lett volna kapacitása ennek kidolgozására, két korábban elnyert FEFA-pályázat megvalósítására koncentrálnak inkább, közölte Iványi Károly főigazgató.
