Felszámolják a Vitézy Dávid vezette Nemzeti Közlekedési Központot

  • narancs.hu
  • 2022. július 29.

Belpol

A projekteket az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) veszi át.

Még egy hónapja sem létezik, de máris döntöttek a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) bezárásáról – írja a Népszava.

Az NKK mint önálló intézményt azért szüntetik meg, hogy ne legyenek párhuzamos állami struktúrák. A projekteket ezért az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) veszi át a tárca sajtóosztályának közlése szerint.

A Népszava emlékeztet, hogy az NKK-nak nem sok időt hagytak arra, hogy a létrehozott intézmény bizonyítson, ugyanis ez a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) átnevezésével jött létre idén júliusban. Ekkor Vitézy Dávidot már el is távolították a cég éléről és közlekedési államtitkárrá nevezték ki Palkovics László Technológiai és Ipari Minisztériumába. A gyors felszámolás a Népszavának nyilatkozó források szerint még az érintetteket is meglepte.

A szervezet általt vitt, mintegyt 3-4 ezer milliárd forint összértékű projekt (például a vasúti fejlesztések, a Ferihegyi gyorsforgalmi út átépítése, a Nyugati Pályaudvar átalakítása, a Galvani híd, vagy éppen a recski nemzeti emlékpark, a csepeli és a városmajori közpark) folytatásáról a kormány dönt majd a ÉBM javaslatára.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.