Feltörték a magyar honvédelem szervereit, ötmillió dollárt kérnek a katonai titkokért

  • narancs.hu
  • 2024. november 14.

Belpol

A Védelmi Beszerzési Ügynökség érthető módon nem verte nagydobra az ügyet.

Nemzetközi hackercsoport férkőzhetett be a magyar Védelmi Beszerzési Ügynökség szerverereire, és most ötmillió dollárt kér azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra az ott talált titkos adatokat – derült ki Frész Ferenc informatikai biztonsági szakértő a Facebook-oldalára írt bejegyzéséből.

Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter a napokban közölte, hogy 2025-ben is „jelentős összeg jut a honvédelemre”. Az INC Ransomware csoport által megszerzett dokumentumokból azonban „az derül ki, hogy 2025-re teljes beszerzési stop van” – írta Frész.

A Magyar Hang cikke szerint a darkweben már elérhetők képernyőmentések súlyos katonai titkokról (például a magyar haderő különböző képességeiről) szólnak, de e-mailek, munkatársak nevei és hadászati beszerzések adatai is kikerültek. A lap megtalálta a hackercsoport oldalát, ahol megerősítést nyer, hogy ötmillió dollárt kérnek a magyar állami hatóságtól, és a kérésük nyomatékosítására több tucat képernyőfelvételt publikáltak, de katonai beszerzési listákat, beruházási terveket és az ország katonai képességeit taglaló – nem nyilvános – anyagokat is közzétettek. A bejegyzés november 6-án került ki az oldalukra.

Magyar h?s?k eml?k?nnepe - Megeml?kez?s a H?s?k ter?n

 
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2022. május 29-én. 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

 

Az INC Ransom többnyire „nagyhalakra”  vadászik, főként amerikai és európai nagyvállalatok, kormányzati szervek informatikai rendszereinek feltörésével próbálkoznak. Arról, aki nem fizet, előbb nyilvánosságra hozzák a betörés tényét, majd elkezdik szivárogtatni az anyagokat. Úgy tűnik, a Védelmi Beszerzési Ügynökség már ebben a fázisban „tart”.

A betörés októberben történhetett, ekkor a VBÜ Portálján „üzemzavarról” tudósítottak, ami október 22-én „teljeskörűen elhárításra került”.

A lap értékelése szerint a támadás „igen komolynak látszik, sokkal súlyosabbnak, mint amikor orosz katonai hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervereit, mert annak nyomán nem szivárogtak ki anyagok.”

Egy névtelenséget kérő informatikai szakértő úgy látja, a nyilvánosságra került katonai beszerzésekből „bárki fontos következtetéseket tud levonni arról, hány katonánk szolgál, milyen eszközeink vannak, miket tervezünk megvenni.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.