Fidesz: Hatalomközelben

  • Bojtár B. Endre,Kovács Kristóf
  • 1998. május 14.

Belpol

A Fidesznél megjelentek az első jó nők. Még nem olyan jók, mint azok, akik a liberális eszmét tették annak idején magukévá s viszont, és így a Mérleg utcai szép napokat tették még szebbé, pláne sehol nincsenek a hőskor Fidesz-hősnőitől, de azért mégis. Ez a jel biztos, a jó nők ösztöne ritkán téved, a fiúk kinőtték magukat, ezekből kormány lesz.
A Fidesznél megjelentek az első jó nők. Még nem olyan jók, mint azok, akik a liberális eszmét tették annak idején magukévá s viszont, és így a Mérleg utcai szép napokat tették még szebbé, pláne sehol nincsenek a hőskor Fidesz-hősnőitől, de azért mégis. Ez a jel biztos, a jó nők ösztöne ritkán téved, a fiúk kinőtték magukat, ezekből kormány lesz.

Azt persze nem lehet tudni, kik ezek a jó nők, és pontosan hogyan kerültek oda, eldugott Fidesz-irodák mélyéből pörögtek-e elő, pártközeli újságírók-e, aktivisták, netán valakiknek a valakijei, maradjunk annyiban, hogy a hatalom közelsége csalta őket oda (1990-ben egyes visszaemlékezők szerint az MDF-székház környékén is voltak jó nők, de ezt ma már nehéz elhinni), és ez feltétlen pozitívumként értékelendő. A még romlatlan, születőfélben lévő hatalom jó nők képében kelleti magát.

Ugyanígy nehéz eldönteni, hogy kik és honnan kerültek a párt közelébe azok a képviselők, akiket a Fidesz előreláthatólag be fog vinni a parlamentbe. Meglehet, ők meg ezek a jó nők

az új polgárok,

akikről Deutsch frontember annyi szeretettel beszélt a félkilences sajtótájékoztatón, és tizenkétszer említette őket fél perc leforgása alatt. (A "polgárok" szavaztak a koalíció ellen, tudtuk meg egyfelől, vagyis akik a koalíciós pártokra szavaztak, azok nem "polgárok", ellentétben például a MIÉP-re voksolókkal; más vélemények szerint jóformán mindenki, aki szavazott, "polgár" volt. Ezt a kérdést egyszer tisztázni kell majd, vagy még inkább ezt az egész polgározást elfelejteni a vérbe, ez lenne a helyes. Már ha cél a baszogatásmentes köz- és magánélet. Az élhető ország.)

Ám ha szociológiai értelemben talányos is a sok leendő Fidesz-képviselő kiléte, annyi biztos, hogy ezek az illetők nem valamely unalomig ismert társadalmi réteg rutinjait, értékeit és gondolkodását viszik majd a kormányzásba és a törvénykezésbe - mint vitte az MDF a keresztény középosztály resztlijét 1990-ben, és a Maszop az apparátus meg a KISZ másodvonalát 1994-ben. Ezek az illetők az elmúlt néhány évben szocializálódtak politikailag, az önkormányzatokban például; első ránézésre nem népiesek és nem urbánusok, nincsenek közöttük nagy hatalmú szakszervezeti vezetők vagy a Big Business képviselői (mindössze egy alak véteti észre magát azzal, hogy megtestesíti a sajtóban annak idején elhíresült Fidesz-közeli vállalkozó fantomképét, amint hóna alá csapva Deutsch Tamást, sörrel igyekszik megvendégelni a politikust, hogy az alig győz diplomatikusan kitérni előle) - tán még a párt vezetői sem tudják, hogy a leendő dús frakció tagjai kicsodák is tulajdonképpen. Lehet persze, hogy ez nem is lesz fontos, mert a százsok fős képviselőcsoportban kuss lesz, meg az, amit a pártvezetés akar.

Vagy, mondjuk, Orbán Viktor.

Akinek azt a bejelentését, miszerint a Fidesz a koalíció leváltásának érdekében

önként visszalépteti

azokat a jelöltjeit, akiket megelőz valamely más ellenzéki párt képviselője, a visszafogottabbak is csak "zseniálisként" értékelik. Amikor negyed tizenegy tájban Orbán bevonult valami sajtótájékoztatót tartani, szétnyílt előtte a tömeg, mint Mózes előtt a tenger, aztán beszélt, aztán pezsgősüveg pukkant, és az az ember, akiben a jelenlevők Magyarország leendő miniszterelnökét látták, sűrű vigyorok és koccintások és jattok és éljenzés közepette elvonult a terasz, majd a kijárat felé.

Ez azonban még odébb van.

Az öröm az est kevéssé ünnepi pillanataiban visszafogott: amikor az adatok húszszázalékos feldolgozottságánál a Maszop vezetése hat százalék körülire nő, lekonyul a kormányozhatnék. Ám a különbség az este folyamán csak csökken, és evvel emelkedik a szimpatizánsok jókedve meg a Tisza-házban egy főre jutó leendő államtitkárok aránya is. Tölgyessy Péter kezében összetekert papírlappal szakért, osz-posz az ifjú Petőfi a téren, köréje és kihívója, egy szándékosan tenyérbe mászóra vett tekintetű ifjú köré gyűrű alakul, leendő rajongók és régi szkeptikusok tekintik meg a párt belső demokráciájáról szóló rögtönzött színjátékot, amelyben pártelit és grassroot egyenlő félként küzd. Valahol az egyik sarokban leendő miniszterek súgnak-búgnak, nagynevű lapok tudósítói vadásznak mind a mai napig mérsékelten jelentéktelennek tudott Fidesz-politikusokra, a vigyorokból jut barátnak és ellenségnek egyaránt.

Nem vigyorog, bár örül Makovecz Imre, a számos pártházat megjárt veterán is. Õ ma este az értelmiségi királycsináló mezében pózol, bár a mellvéd támogatása nélkül ezt aligha tehetné. A hétfőre az ő lakására összehívott ellenzéki csúcs lapunk értesülései szerint pontosan azért hiúsult meg, mert a fideszesek nem mentek el (meg a kisgazdák sem - a szerk.), mondván: nincs miről alkudozni. (Később, más hírek szerint, máshol mégis lett kisgazda-Fidesz-csúcstalálkozó a visszaléptetésekről.) Mindenesetre ha csak néhány komolyabb megrendelést ellik majd az aktív rokonszenv, már megérte. Makovecz jelenlétét Nemeskürty történetíró társasága teszi hangsúlyosabbá: kissé gyűrött, fekete öltönyben járkálva inspekciózza a virágba borult ifjúságot. A nemzeti egységet e két jeles intellektus mellett a számos határon túli magyar vezető sugallja, szemükben a hüledezés - hogy te jó ég, kik ezek az óvodások - és az optimizmus -hogy ezekkel aztán könnyű lesz bármit megetetni - szikrái váltják egymást. Felbukkan néhány több helyről, legutóbb épp a Fidesztől eltanácsolt tanácsadó, a surranópályán haladnak a büfé felé. Hírességből Benkő Lászlót hozza a hely; az Omega polgári irányultsága egyes elemzők szerint már a Petróleumlámpa, de legkésőbb a Gyöngyhajú lánytól kitapintható; és itt van a még mindig csinoska történész asszony is, aki legutóbb Gömbösről alkotott, a szokásostól kissé elütő véleményével keltett mérsékelt feltűnést. Hernádi Gyula, ez a régi és elismert antikommunista keresi a helyét az egyik teremben, nem is olyan régen mintha még a kisgazdikkal bratyizott volna.

A népi és urbánuselitértelmiség resztlije,

akik úgy gondolják, most végre nekik ütött az óra. Új kultúrkampfot erre a vékonyka, szedett-vedett rétegre lehetetlen bazírozni, annál ők unalmasabbak (a náluk festőibbek elestek a harc mezején 1990 és 1994 között). De ők meg a hozzájuk hasonlók lesznek most az alapítványok kuratóriumában, a művelődési intézményekben, sokat szerepelnek majd a tévékben, az ő véleményük lesz a mérvadó, hosszú interjúkat csinálnak majd egymással. A Fidesznek nincs kulturális háttere, nincs egy írója mondjuk, nincsenek markáns történészei. A Fideszben a politika a hip, a lebegést a jól végzett apparátusi munka biztosítja, a szexepilt a hatalom megszerzése érdekében bevetett pompás ötletek.

Később azért ez nehezebb lesz: az a - természetesen pusztán csak hipotetikusan leírható - új polgárság, amely hatalomközelbe segítette a Fideszt, nyilván azonnal új klientúrává alakul át. Azoknak, akik annak idején a székházeladás körül fejtettek ki társtettesi tevékenységet, feltehetően eszük ágában sem lesz hátrébb húzódni, és ha a többi Fidesz-közeli vállalkozó is olyan, mint Deutsch sörpartnerjelöltje, akkor a következő mandátum idején a csapból is Molotov-koktél fog folyni.

Igaz, eddig se történt szignifikánsan másképp.

Ám a hatalom vasárnap este még nem lett véglegesen megszerezve. A közönség aggódik:

a cél az abszolút többség

Orbán blöffje - hogy tudniillik egyedül is képesek lesznek kormányt alakítani - bejönni látszik, annyiban bizonyosan, hogy a párt támogatói messzire űzték maguktól a koalíció gondolatát. A kisgazdákról kérdést feltenni a Tisza-házban tapintatlanság; az elnökség állítólag az exit-poll megjelenése után egyhangúan úgy döntött, hogy nem lépnek velük szövetségre. (Erre a magunk részéről nem vennénk mérget.) Az esetleges Fidesz-MSZP-koalíció kósza ötlete viszont nevetést csal az arcokra; Horn Gyula nevének említésére a gyengébb idegzetűek szinte önkívületben kezdenek káromkodni. Ha Orbánék mégiscsak elfogadják Horn - lapzártánkkor feléjük nyújtott - kezét, lesz mit magyarázni a sok ifjú antikommunistának. Az SZDSZ-ről vajmi kevés szó esik: a liberális kormánypártot nemes egyszerűséggel nem létezőnek tekintik az egybegyűltek, szavazóikért viszont aggódnak sokan, vennék őket védőszárnyuk alá szívesen. Aggódnak a képviselőjelöltek is: Illés Zoltán például szinte bocsánatkérő arccal vallja be, hogy őt három százalékkal megelőzte Bársony András (de a hátrány behozható: csak annyi kell, hogy az SZDSZ-szavazók harmada rá szavazzon, másik harmada meg ne menjen el). Németh Zsolt viszont MIÉP-es vetélytársának előretörése miatt aggódik: a MIÉP még bekavarhat a jobboldali összefogásnak, magyarázza valakinek. A MIÉP-pel sem az a baj, hogy az, ami, hanem hogy akadályoz, ugye - egy ízben például, amikor a tévéközvetítés szinte egy időben számol be egy MIÉP-sikerről és egy Fidesz-félsikerről, egy későn érkező megfigyelő a spontán tapsvihar okára lesz kíváncsi, hogy tehát a MIÉP-nek vagy a Fidesznek örülnek-e. A válasz egy őszinte nem tudom. Nem tudja, tényleg.

Egyébként kérdezzünk ezen az estén bárkitől bármit, a válasz lényege végül mindig ebben a két szóban foglalható össze. Hogy nem tudom. Hogy kormányra kerül-e a Fidesz. Hogy ki mindenkit nem kell még integrálni ehhez. Hogy mi mindentől kell még megszabadulni a párt menetelését esetleg gátló eszmék és személyek közül. Hogy sikerül-e Torgyán nélkül, és nagy baj-e, ha csak vele megy a dolog (nem nagy baj). Hogy meddig kell még várni.

Bojtár B. Endre

Kovács Kristóf

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.