Magyar Narancs: Négy év után a Freedom House ismét a szabad kategóriába sorolta a magyar sajtót, 28 hibapontunk van a megengedett harmincból. A jelentéshez írt tanulmányában Leonard R. Sussman azt írja, azért, mert a médiatörvény nyomán lehetővé vált a csatornaprivatizáció, megtört a televíziós híradás állami monopóliuma. Ennyi kellett a szabadsághoz?
Peter Wiebler: Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy a felmérést New Yorkban állította össze a kutatócsoportunk, a mi irodánknak relatíve csekély szerepe volt a sajtószabadságról szóló jelentésben. Az, hogy Magyarország a "részben szabad"-ból a "szabad" kategóriába lépett elő, leginkább annak köszönhető, hogy a média tulajdonlásában - legyenek azok rádió- vagy tévéállomások - pozitív változások következtek be. A kategória egyik lényeges feltétele ugyanis, hogy magánszemélyek is tulajdonrészt szerezhessenek a médiában. A nyomtatott sajtó is szabad, sok a tényfeltáró cikk, tanulmány.
MN: Nem tartják veszélyesnek, hogy az ORTT-ben és a két közszolgálati kuratóriumban pártok garantálják a pártatlanságot?
PW: Meg kell nézni, hogy van-e tényleges politikai kontrollszerepük, tehát, hogy pontosan mire használhatják a pártok a hatalmukat, és adott esetben visszaélhetnek-e vele. Az is nagyon lényeges kérdés, hogy a nyilvánosság számára áttekinthető-e a kuratóriumok működése, döntéshozatala.
MN: Mi volt pontosan az önök szerepe a jelentés összeállításában?
PW: Mi lényegében csak referenciákat adunk azoknak a kutatóknak, akik New Yorkból vagy Washingtonból hozzánk érkeznek. Azt mondják, ajánljunk nekik tekintélyes szakembereket Magyarországról, akik be tudnak számolni mondjuk a sajtószabadság vagy a politikai intézményrendszer helyzetéről. A konzultánsként bevont legtöbb magyar szakembert egyébként már évekkel ezelőtt megismerte a Freedom House. Többnyire akadémikusokról, független szakemberekről, újságírókról, általunk támogatott emberi jogi és civil szervezetek munkatársairól van szó.
MN: Hogyan garantálják a beszámolók objektivitását? Megkérdezik mondjuk az ellenzéket is?
PW: Ez jó kérdés, de mondom, a forrásokról leginkább a New York-i kutatócsoport dönt, az egyes jelentéseket pedig a washingtoni kommunikációs igazgató állítja össze. Én úgy fogalmaznék, hogy teljes objektivitást senki sem tud garantálni, de professzionális intézményként nagyon erősen törekszünk rá.
MN: Milyen amerikai pártokhoz kötődik a Freedom House? A boardjukban egyaránt vannak prominens republikánusok és demokraták, legutóbb meg a libertariánus P. J. O´Rourke is csatlakozott.
PW: A Freedom House, amelyet 1941-ben alapított a demokrata párti Eleanor Roosevelt és a republikánus elnökjelölt, Wendell Willkie, mindig is kétpárti kötődésű volt. Anyagi támogatást a kormányzattól és privát alapítványoktól kapunk. Úgynevezett érdekvédő (advocacy) szervezet vagyunk, adott témákra hívjuk fel az amerikai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, leginkább a demokrácia és az emberi jogok helyzetére. P. J. O´Rourke egyébként úgy került ide, hogy a Freedom House tavaly egyesült egy nagy alapítvánnyal, a National Forum Foundationnel, amelynek ő igazgatósági tagja volt, úgyhogy most nálunk ül a vezetőségben.
MN: A sajtó szabadságát leginkább az államtól való formális függetlenségben mérik, vagy megnézik azt is, hogy létezik-e informális, politikusi vagy tulajdonosi nyomásgyakorlás a sajtóra?
PW: Az ilyesfajta leszólások, nyomásgyakorlások leginkább üzleti érdekből történnek, és ha azt hiszi, hogy ilyen az Egyesült Államokban nem létezik, akkor nagyon téved. A kormányzati emberek mindig megpróbálják befolyásolni az újságírókat. Nézze meg Clinton botrányait. A kormány szóvivői állandóan megkísérlik, hogy alakítsák vagy befolyásolják az elnökről megjelenő sztorikat. Az igazi kérdés számomra ismét csak az, hogy az állami intézmények, az elnöki hivatal, a kongresszus emberei visszaélnek-e kormányzati posztjukkal, hivatali tekintélyükkel, hogy nyomást gyakoroljanak a sajtóra, vagy hogy megpróbálják a hírek tartalmát befolyásolni.
MN: A Freedom House az egyes országok politikai szabadságfokát is méri. Ön személy szerint hogyan látja, mennyire szabad Magyarország?
PW: Ez attól függ, mihez viszonyítjuk: Közép- és Kelet-Európa többi államához? Az Egyesült Államokhoz? Nehéz erről erkölcsi ítélkezés nélkül beszélni. Ha azt nézzük, hogy milyen politikai szabadságjogok léteznek itt, hogy milyen a kormányzati és a törvényhozói munka, hogy milyenek az önkormányzatok, mennyi jogot kapnak a központtól, akkor Magyarország egy szabad, normális, konszolidált demokrácia, akárcsak a Cseh Köztársaság vagy Lengyelország.
MN: Mennyire befolyásolja az ország szabadságát a régi rendszer embereinek jelenléte a politikában és a gazdaságban? Anne Applebaum írja az 1996-os Freedom Review-ban a térség több országáról, hogy egy korrupt posztkommunista osztály szorosan összefonódott egy korrupt üzleti osztállyal, és bár már nem a kommunista múltat, hanem a kapitalista jövőt jelentik, akadályai lehetnek egy valódi szabadpiaci átalakulásnak.
PW: Nem olvastam ezt a tanulmányt, de úgy gondolom, nagyon sok okunk van arra, hogy bizalmatlanok legyünk ezzel a társasággal szemben. Az első kérdés az, hogyan kerültek hatalomra - márpedig tagadhatatlan, hogy térségszerte szabad és demokratikus választások útján. Utána meg lehet nézni, hogy történtek-e konkrét hatalmi visszaélések, például a privatizáció során. Ahol nagy állami vagyonok magánosítása zajlik, ott mindig nagy a verseny a javakhoz, forrásokhoz való hozzáférésért, és ez a verseny soha nem lesz teljesen tisztességes. Ez a szomorú valóság mindenhol a világon.
MN: Jó, de ez mennyire hat egy ország szabadságára? A Tocsik-ügy például bekerült a Freedom House 1996-97-es országjelentésébe, és "erősen romboló hatásúnak" nevezték.
PW: Persze, hiszen komoly botrány volt. A szabadságfok lakmusztesztje az egyén, tehát az, hogy egy individuumnak mekkora hozzáférése van a rendszerhez: a politikai intézményekhez, a civil, szociális rendszerekhez, biztosításokhoz, juttatásokhoz. Ugyanígy meg kell nézni, hozzáfér-e a gazdasági rendszerhez, tehát hogyha el akar érni valamit, mondjuk el akarja tartani a családját, akkor megvannak-e ehhez az eszközei. Márpedig Magyarországon alapvetően igennel kell felelni minderre, minden probléma ellenére.
MN: Amikor a Freedom House felméri az egyes országok politikai és gazdasági szabadságfokát, az intézményeken kívül mennyire figyel a társadalmi folyamatokra vagy akár lelki tényezőkre, amik korlátozóan hathatnak?
PW: A Freedom House nemcsak az egyes ország intézményeit nézi, de a kutatásaink köre nyilvánvalóan erősen limitált. Ha megnézi a köteteinket, láthatja, hogy szükségképpen korlátozott az elemzett információk száma, hiszen 191 ország helyzetét foglaljuk össze bennük. Természetesen igyekszünk figyelni a társadalmi, szociológiai folyamatokra, ahogy figyelünk a gazdaságban, az igazságügyben zajló változásokra vagy a választások menetére is.
MN: A CATO intézet részéről Thomas M. Magstadt nemrég azért is javasolta az amerikai törvényhozóknak, hogy ne szavazzák meg Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-tagságát, mert szerinte még nem erősödött meg a demokratikus politikai kultúra, a civil társadalom ezekben az országokban, amelyek egy katonai szövetségtől várják a demokratikus stabilitást. A Freedom House Kelet-Európában főleg a civil szervezeteket segíti. Mennyire ért egyet a fenti elemzéssel?
PW: A Freedom House, amely tagja a prominens amerikai külügyi szakértőkből álló New Atlantic Initiative-nek, egyértelműen támogatja a kelet-európai országok NATO-csatlakozását. Magyarország európai uniós és NATO-csatlakozása meggyőződésünk szerint jelentős mértékben előreviszi a demokratikus átalakulást, a katonai szövetségben való jelenlét pedig hosszú távra nagyfokú biztonságot, biztonságérzetet ad. Abban is segíthet, hogy a magyarok megszabaduljanak történelmi sérelmeiktől, keleti vagy nyugati fenyegetéstől való félelmüktől. A civil társadalom pedig szerintünk igen erős Magyarországon, közel ötvenezer nonprofit szervezet működik, legtöbbjük a szociális szférában, és ez különösen a térség többi államához képest nagy dolog.
MN: Elég stabil a demokratikus értékrend Magyarországon?
PW: A diktatúrából a demokráciába való átmenet igen hosszú folyamat, nem egyik napról a másikra történik. Mi annyit tudunk tenni, hogy hozzájárulunk ehhez a folyamathoz. A demokrácia alapjai megvannak, az intézményrendszer működik. Ami a politikai kultúrát illeti: a magyar polgárok eléggé apatikusak, és ezt személy szerint nem tartom teljesen veszélytelennek. Pont ezért fontos feladat megismertetni a polgárokkal jogaikat és kötelességeiket, és támogatni a civil kezdeményezéseiket.
MN: Az apátiát hogy érti?
PW: Azt látom, hogy nagyon sok ember egyszerűen közönyös a politikával szemben. Van néhány téma, ami érzelmileg sokakat megmozgat, például Bős problémája, de más területeken nem látok ekkora aktivitást. Ugyanakkor megértem, hogy az átmenet nehézségei miatt sokan kénytelenek a napi megélhetéssel törődni.
MN: Hogyan segítik az itteni civil szervezeteket?
PW: Elég speciális, Európa közi demokráciaerősítő programjaink vannak. Leginkább közép- és kelet-európai civil szervezetek közti csereprogramokat támogatunk, regionális hálózatokat szervezünk, szociális és környezetvédelmi projekteket segítünk, nem kormányzati szervezetek (NGO-k) vezetőinek nyújtunk képzést. Nagy hangsúlyt fektetünk a kormányzati és önkormányzati politika, a közszféra szereplőinek képzésére, gondoljon csak bele, a korrupció nagy része ezen a szinten zajlik. Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége, a USAID pénzéből támogatjuk a Democracy Network magyarországi működését. A legnagyobb gond az NGO-k pénzügyi önállóságának megteremtése - ezt meg kell tanítani, a fundraising külön szakma.
MN: Magyarország egyik legsúlyosabb szociális problémája a cigányság lemaradása, a Freedom House jelentése "de facto diszkriminációról" beszél Magyarország esetében. Mit tesznek a romák önszerveződéséért?
PW: Együttműködünk az Autonómia Alapítvánnyal, a European Roma Rights Centerrel, és kapcsolatban vagyunk több kelet-európai helyi cigány szervezettel. Magyarország és Románia között például több csereprogramot szerveztünk. Amerikai kormánykörökben, az Európai Unióban és privát szervezeteknél is kezd általánossá válni az a szemlélet, hogy a romák ügye gyakorlatilag az utolsó komoly, megoldatlan probléma Magyarországon. Sok forrást irányítottak erre, a Soros Alapítvány, a USAID például elég sok pénzt ad különböző roma projektekre. Természetesen sok más szociális probléma is van, de az EU és a civil szféra ezt tartja kulcsfontosságúnak, több mint félmillió ember szinte reménytelen helyzetének megoldását.
MN: Hogyan látják az amerikai kapcsolataik a magyarországi választásokat? Volt, aki kifejezte aggodalmát valamelyik esélyes befutóval szemben?
PW: Nem, semmi ilyesmiről nem tudok.
MN: Azért kérdezem ezt, mert a londoni Economist intézete kétszer is kritizálta a Fidesz - MPP gazdasági elképzeléseit.
PW: Erről nincs hivatalos Freedom House-vélemény, de szerintem abszolút megalapozott a Fidesszel szembeni szkepszis. Sok üzenetük teljesen populista, ahogyan Horn Gyula azon igyekezete is populista, hogy megszerezze a nyugdíjasok szavazatait. De hát, ugye ez az, amiről a klasszikus politika szól. A kollégáim abból indulnak ki, hogy van egy általános konszolidáció Magyarországon, és a rendszer annyira stabil, hogy egy esetleges kormányváltás nem fenyegeti magát a demokratikus rendszert.
Seres László
