Lehet, hogy a telihold a hibás, de az is lehet, hogy egészen más okok állnak a koalíció vasárnapi szereplésének hátterében. A reggeli voksolás kezdetekor nem tudhattuk biztosan, hogy bekerül a MIÉP, és kimarad az MDF, az MDNP, a KDNP. Az Új Szövetséggel és a Munkáspárttal kapcsolatban azon jelentős többséget gyarapítottuk, akik tudták, hogy nehéz - ám vélhetően érdekes feladatokkal teli - évek várnak G. Nagynéra és a Thürmer-klánra.
A dabasi körzet
választási központjában, a polgármesteri hivatal földszintjén a hirdetmények között csak E. Nikoletta fiatalkorú felhívása jelzi, hogy egyrészt választások pedig vannak, másrészt azt, a dabasiak szeretik a kihívásokat. "Politikus nem vagyok, / ígérgetni nem fogok. / Csak annyit kérek, / hogy a ballagók közül / rám szavazzatok", fordul a Kiskegyed helyi olvasóihoz a röpirat szerzője, ezzel próbálva meg előnyt szerezni a lap által meghirdetett "Legszebb ballagó" versenyben. Nikoletta nem tudhatta, hogy ebben a versenyben a titkos favoritok Juszt László és Schmuck Andor, náluk szebben vasárnap este, úgy fél tizenkettő tájban senki nem hagyta még el az MSZP-székházat. De ne ballagjunk az események elébe, maradjunk még egy kicsit a dabasi körzet központjában, ahol kérdéseknek álcázott provokatív szándékkal a választási bizottság gyanútlan tagjaival beszélgetést kezdeményezünk.
A Magyar Népjóléti Szövetség (MNSZ) elnökére, egyetlen jelöltjére - és némi felfüggesztett börtönbüntetés szenvedő szerkezetére -, nevezett Szabó Albertre terelődik a szó. Az önjelölt vezető nevének említésétől nem lesz boldogabb alanyunk. Kicsit mentegetőzik, de tényleg, hogy Szabó a körzetbe költözött, és összekopogtatta a céduláit - mintha a bizottságnak ehhez bármi köze lehetett volna. Az úr nagyon boldogtalannak látszott, amiért így elhíresültek, és hogy mást se kérdez tőle a sajtó. Nem, fogalma sincs, valóban jegyzői papírral felvértezve jönnek-e a Szabó-vitézek (ez csak a nap végén derülhetne ki), az MNSZ-jelölt kampányáról pedig csak azt tudja mondani, hogy csendes volt. "Tartott egy lakossági fórumot, és ő vagy a barátai vitték a csirizes vödröt, ragasztották a plakátokat." A fiatalok, akik Szabóval voltak, kifejezetten "érdeklődtek a választási rendszer és a politizálás" iránt.
Komoly versenyhangulatnak egyelőre nyoma sincs Dabason, a választásra jogosultak nagyobbik része az éppen esedékes vásárban tolong, és nem az urnák környékén. Ha nem lenne kampánycsend, a piacon több jelölt sikerrel fordíthatná maga ellen potenciális választóit. Sz. Albertet például, ha kifejtené, szerinte mit kellene a bűnözés útjára tévedt romákkal tenni ("nem megölni, hanem, ha a Fésűs már harmadszor bűnözött, akkor tőle és a családjától, legyenek akár százhúszan is, meg kell vonni az állampolgárságot, és kivinni őket az osztrák határra, a senki földjére, csináljanak velük az osztrákok, amit akarnak, annyi hontalan van a világon, nem?; ez humánus megoldás"), szóval, ha téziseit a dabasi vásáron előadná, a roma lókupecek vélhetően a Dunáig pofoznák. Így azonban a kampánycsendet csak Papp Rita éneke töri meg, a csapat büszkesége előbb egy vízipisztolyt, majd egy similabdát és - némi segédlettel - egy frizbit szed le kinyújtott karjában tartva a légpuskát a céllövöldében. Hosszasan böngészünk a kazetták között, kelletlenül viseljük el, hogy APEH-ellenőrnek néznek, és nyugtát adnak Waszlavik-Nagy Ferenc (ex-N. Csótánya Feró) szerzőpáros hangzóanyagának megvásárlása után. Az autóban bömböl az Édes Erdély című szong meg az Igazságot Magyarországnak; csak azért nem néznek bennünket hülyének emiatt, mert már egyébként is elég ocsmányul nézünk ki (ki kopaszon, ki nagyon-brutál-kamu-Okley napszemüvegben). Dabas inkább kérdez. "Maguk a népjólléti szervezettül jöttek?"
A sári templomban - néhány lépésnyire a fallal megosztott és pacifikált iskolától - mise van, az egészségházban berendezett szavazóhelyiségben az egyik megfigyelőnek Dabas történetét, a Kossuth családnak a településhez való viszonyát magyarázza el a helyi vezető. Átfogó tájékoztatást kapunk a csendes dabasi kampányról. "Gál úr tartott beszédet itt, aztán kezet fogott az emberekkel a szupermarketnél. Meg Bálint úr. Megnézte az iskolát, beszélgetett a gyerekekkel. Nagyon kedves volt mindenki", idézik fel a parlament elnökének és a művelődési tárca vezetőjének látogatását. Az MNSZ által a választási bizottságba delegált fiatalember - az imént ő lett a dabasi históriából okítva - kicsit megütközik, amikor pártjáról kérdezzük. "Honnan tudjátok, hogy odatartozom?", néz ránk. Hagyjuk, hogy körülnézzen a váróteremben.
Bizony, bizony. Rajtad kívül csak negyven feletti nők vannak a bizottságban, te vagy egyedül kopasz, és csak rajtad van félig kifűzött bakancs. "Engem az fogott meg Szabó Albertben, hogy tudja, hogy mit akar, és ezért hajlandó áldozatot hozni. A többi jelölt már csak azért indul, mert unja a munkáját. Megteremtették maguknak az anyagi biztonságot a doktorsággal meg az ügyvédséggel, most egy kicsit kirándulnak a politikába. Albert egyedül ragasztgatta a plakátjait, úgy dolgozik, hogy senki nem áll mögötte. Õ egy művészlélek." A művészlélekről jut eszünkbe egy osztrák piktor meg a feltevés, hogy ha harminchatban a müncheni kocsmáros komolyan vette volna a zárórát, és este tízkor "nincs több sör" felkiáltással kidobta volna az ott randalírozókat, akkor talán most az SS-ről és a Harmadik Birodalomról szóló könyvek kiadói-terjesztői éheznének.
Véget ér a mise, ám ahelyett, hogy tódulnának a szavazókörbe, az emberek fogják a biciklijüket, és eltolják. Három fiatalember marad a templom előtt. Õk már szavaztak. A rögtönzött exit poll semmire sem alkalmas, csak beszélgetünk egy kicsit. Vegyük sorba a lehetőségeket. Szabó Albert? "Kevés. Ugyanolyan szélsőségesek, mint a Thürmerék. Hallottam a fodrásznál, hogy a Munkáspárt arra készül, hogy becipelik az egész családot, nagymamát, nagypapát, dédit, nagybácsit, csak hogy bejussanak a parlamentbe." MSZP? "Komcsik. Ha nem vettétek volna észre, ők állnak minden párt mögött. Mindenhová betették az embereiket, hogy bomlasszanak. A KDNP-t meg a nemzeti oldalt is ők verték széjjel." SZDSZ? "Hagyjál már a zsidókkal. Soros-pénzből megy az egész." Fidesz? "Az kezd jó lenni, hogy eltűnt onnan az a buzi. Na, megjöttek apámék", fejezi be a beszélgetést a kis társaság szószólója, és elmegy.
Vasad
felé menet a Kossuth rádió hírműsorára feszülünk. Alacsony részvétel a választásokon, Inárcs környékén keresik a pénzszállító autó kirablóit, árulók a rendőrségen belül, halál a szavazóhelyiségben, nagyatádi kampánycsendsértés. Minden hír, ha nincs köze pártokhoz.
Vasad polgármesteri hivatalában kiderül, másfajta nyilvánosságot is el tudnának képzelni a falunak, mint amilyet Szabó Albert jelölt indulása jelent. De azért útbaigazítanak, ami nem kis teljesítmény, mert Vasad olyan település, ahol könnyű eltévedni. (Egy idő után majd megpróbálunk továbbállni, de az összes betonút a pusztában végződik, ez pánikot okoz sorainkban, többen megtébolyodnak, habzó szájjal vergődnek az árokparton, ahol hagytuk őket.)
Egy csendes utcában (minden vasadi utca csendes, még a főutca is olyan csendes, hogy messzire hallik a rezignált tücskök sóhaja), egy kis ház sárgászöld pázsittal párnázott udvarán szürke-fekete egyenruhás fiatalok cserélnek eszmét. Jó, ez még tőlünk is költői túlzás: arról van szó, megérkezett a MNSZ szombathelyi aktívájának csoportja, akik szavazatukat, átjelentkezés után, vezérükre adták le. Rövid pásztoróra. Albert megpróbál behatolni az agyunkba. Közben telefonokat intéz, "csak az én nevemet ikszeld be, az országos listával ne csinálj semmit, miért vigyünk be valakit, aki nem akart velünk szövetséget, köszönöm, testvér, kitartás"; nyilván azt szeretné, hogy az illető ne adja fel időnap előtt, legyen benne elég erő és kitartás elmenni a szavazófülkéig. Az mindenesetre kora délután kiderül, hogy a pártelnök-képviselőjelölt nem kudarcorientált alkat: már ekkor tudja, hogy az önkormányzati választásokon polgármesternek jelölteti magát.
Továbbállunk, megyünk fel, északra. Közben felmerül az ötlet, hogy ha megalapítanánk a Pásztor Igazság és Élet Pártját, és lenne hétszázötven kopogtatócédulánk, má´ mé´ ne lenne, akkor biztos kampányoltunk volna
Nagymaroson
Némi környezettanulmány és hatásvizsgálat után arra az álláspontra jutottunk volna, hogy a nagymarosiaknak legyen jó. Jó, jó, nagyon jó. Ezért aztán a PIÉP - szembehelyezkedve a kormány álláspontjával és Horn Gyula nyilatkozatával - a gátépítésre tett volna ígéretet a kampány során. Mert - és ezzel jócskán magára maradt Nagymaros meg az ottaniak, akik tényleg nem tehetnek semmiről - nekik kell az a gát, kell a vízlépcső, ha már az elmúlt ötven évben egy istenverte hidat nem csinált nekik senki.
Itt tartunk a familiáris pártpolitika hasznán töprengve, amikor megérkezünk Nagymarosra. A művelődési ház nagytermében festészeti kiállítás szól a Dunakanyarról, ami szép. Értékelhetnénk ezt a kampánycsend megsértésének, ám ahhoz, hogy valaki bedobja szavazatát, nem kell megnéznie a gyújtó hatású festményeket. Mi is csak azért láttuk az exhibíciót, mert a WC-t csak a nagytermen át lehetett megközelíteni. (Bal oldalon az utolsó ajtó!)
"Hogy mit ígértek nekünk? Mindenki mindent. Már azt sem tudjuk eldönteni, hogy nekünk mi lenne a jó", szembesít bennünket a PIÉP koncepciójának tarthatatlanságával egy, a szavazókörből távozó házaspár. "A miniszterelnök legutóbb azt mondta, itt nem lesz erőmű. Hát, de miért? Nem kérdezett bennünket senki sem akkor, amikor eldöntötték, hogy itt építik. Elkezdték, megrepedezett a robbantások miatt a házunk fala." Kártérítési igényt nem adtak be. Aztán kirajzolódik lassan a pártszimpátia is, elmondják, hogy "jöttek Pestről a tüntetők", de úgy higgyük el, "egy nagymarosi sem volt köztük". Az igazi fájdalmuk azonban az, hogy a fiukat nem tudták rábeszélni, hogy eljöjjön, de nem is csoda, hát mit csináljon a fiatal, azelőtt volt "úttörőszövetség, azok jó programok voltak, meg emlékezetesek". Vagy úgy.
Lesétálunk a partra. Megpróbáljuk elképzelni, hogy nézne ki a nagymarosi álom. Egy középkorú férfi, nem sokkal korábban láttuk bemenni szavazni, lányával együtt ünneplőben, frissen vasalt ruhában támasztja a korlátot. Mint oly sokan, ő sem árulja el, konkrétan kire adta a voksát. "Arra, aki adócsökkentést ígért. Három gyerekem van, a két nagyobbik most jár középiskolába, az igazi kiadások majd ezután kezdődnek, ha felveszik őket az egyetemre. Olcsó oktatás kell, meg az, hogy a fizetésünk nagy részét ne nyelje le az adórendszer. Mert az, ami most van, az nem jó. Az meg, hogy itt mi lesz, nem érdekel", bök fejével a Duna felé. Áll - mint egy közhelyes választási plakáton -, lánya vállát átfogva, néz el mellettünk: az ott Visegrád, az a vár, az meg ott egy komp.
Mi meg csak állunk, és nézzük a gyerek cipőjét. Fehér is, lakk is, kopott erősen, mint egy kislányé általában. Csak a mérete furcsa. Három számmal nagyobb a kelleténél, még jó, hogy van pántja, éppen kétszer éri körül a gyerek lábát.
Hazamegyünk, később, mint célszerű lett volna.
- pásztorok -
