Fideszes képviselőjelölt és szélsőjobboldali kötődésű alapítvány lép fel az iskolában, ami elhatárolódott Pankotai Lilitől

  • narancs.hu
  • 2022. november 18.

Belpol

A diáklány egyébként arról nyilatkozott, hogy elhagyja a gimnáziumot. 

„Az élet védelmében” címmel előadást szerveznek a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban jövő hét pénteken. Ez volt az az iskola, amelyik elhatárolódott egyik diákjától, Pankotai Lilitől, amiért „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” beszédet mondott az október 23-i oktatási tüntetésen – írja a 444.hu

Az esemény házigazdája Kővári Lajos lesz, aki 2010 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt és idén is indult kormánypárti jelöltként. Jelenleg a pécsi közgyűlésben a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület közös frakcióját vezeti. De tart előadást Földi-Kovács Andrea, a HírTv egykori műsorvezetője, aki egy bizonyos Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának tagja. A 444.hu azt írja a szervezetről, hogy többnyire a kormánypárti sajtó ismert szereplői dolgoznak benne, de több szálon is kötődnek szélsőjobboldali csoportokhoz. 

Az alapítványt kultúrharcos cikkeiről ismert Szakács Árpád, valamint Moys Zoltán hozta létre, utóbbi a Kitörés-emléktúrát szervező Börzsöny emléktúra vezetője. 2011-ig Moys cége, a Dextramedia gyártotta az akkor még szélsőjobboldali Jobbik N1TV híradóját is, amelynek egyik adásában jelentős államférfiként emlékeztek meg Adolf Hitlerről. 

Pankotai Lili egyébként a héten arról nyilatkozott, hogy elhagyja a Nagy Lajos Gimnáziumot. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.