Fideszes képviselőt szavazott pozícióba a Gyurcsány-kormány egykori turisztikai államtitkára

  • narancs.hu
  • 2025. március 17.

Belpol

Miközben Gyurcsány Ferenc a párt februári kongresszusán kijelentette, hogy a DK-sokat egy világ választja el a Fidesztől és visszautasította a „kék fidesz” kifejezést, Kovács Miklós, Siófok DK-s alpolgármestere a megszavazta a Fidesz jelöltjét a Bahart felügyelőbizottsági tagjának.

Tette ezt annak ellenére, hogy a DK és Lengyel Róbert polgármester tavaly az önkormányzati választás előtt írásban választási együttműködési megállapodást kötött; ennek egyik pontja volt az, hogy a részben siófoki önkormányzati tulajdonú Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) felügyelőbizottsági helyére Lengyel a DK jelöltjét jelöli. Cserébe a DK lemondott az önálló indulásról és Lengyel ellen sem indított jelöltet. A megállapodást a párt részéről Kovács írta alá. Ehhez képest Lengyel a fideszes tanácsnok Tóth Gergelyt jelölte a Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselővel kötött megállapodás alapján, amelyről Facebook oldalán számolt be.

A januári ülésen lefolytatott szavazás előtt a polgármester bejelentette, hogy a 13 órakor kezdődött testületi ülés előtt, 12 órakor tartott tanácsnoki ülésen a fideszes jelölt Tóth Gergelyt egyhangúan támogatták. A szintén tanácsnok Kovács Miklós – aki 2007-ben a Bajnai Gordon vezette önkormányzati minisztériumban lett turisztikai szakállamtitkár, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt – a tanácsnoki ülésen jelen volt, és a fentiek alapján a DK választási megállapodásával ellentétesen szavazott a fideszes jelölt mellett. Az ezt követő testületi ülésen kérdésre, hogy van-e valakinek más személyi javaslata, Kovács nem szólalt fel. Megjegyzése és kérdése sem volt.

Az össztestületi szavazás eredménye 11 igen és egy tartózkodás lett. Az egy tartózkodó Tóth Gergely volt (mert az ő személyi ügyéről volt szó.) Ezen a felvételen jól látszik, hogy Kovács az első, „igen” gombot nyomja meg.

Megkérdeztük Lengyelt és Kovácsot is, mivel indokolják, hogy a DK-val kötött írásos megállapodás ellenére fideszest jelöltek, de kérdésünkre egy hónap elteltével sem válaszoltak. A DK sajtóosztálya nem kommentálta a hírt. Kovács egyébként a függetlenként mandátumot nyert siófoki polgármester többi fideszes jelöltjét is megszavazta.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.