Fideszes polgármesterjelölt cége keresett az okoskerítésen

  • narancs.hu
  • 2017. május 23.

Belpol

Mészáros Lőrinc biztos nem ért rá.

A szerb–magyar határra felhúzott okoskerítést nagy részben a fideszes kötődésű politikus, Bozó Zoltán cége, a MetalCom építette, írja az Index.

A szocialista Tóth Bertalan fordult közadatigényléssel az MVM OVIT-hoz: azokat a szerződéseket kérte ki, amelyeket az állami cég a büntetés-végrehajtással kötött az okoskerítés építéséről, korábban ugyanis a Belügyminisztérium azt állította, hogy a kerítést rabok építették, a jelzőrendszereket és kamerákat pedig az MVM OVIT telepítette.

false

 

Fotó: MTI

Kiderült, hogy az MVM alvállalkozóknak adta ki a munkát, az egyik legnagyobb nyertes pedig a fideszes kötődésű Bozó Zoltán cége, a MetalCom volt. Bozó a 2014-es szentesi önkormányzati választásokon a Fidesz színeiben indult, de kikapott, emlékeztet az Index.

A cég egyébként jelentős szereplő a piacon, és egyre erősebb a jelenlétük az állami szférában is. A szerződésekből kiderült, hogy a gerinchálózat egy részét 1,72 milliárdért húzták fel, az intelligens jelzőrendszert nagyjából 16 milliárdért tervezték meg és építették ki.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.