Fideszes politikusok is elégedetlenek az enyhe járványügyi intézkedésekkel

  • narancs.hu
  • 2020. október 29.

Belpol

Kibeszélnek a Fideszből a szigorításpártiak.

A hvg.hu több olyan fideszes politikussal beszélt, aki elégedetlen a magyar kormány járványügyi intézkedéseivel, mert azokat túl enyhének találja.

A név nélkül nyilatkozó politikusok szerint a gazdaság és az ország működését előtérbe helyező szemlélet mára meghaladottá vált, ugyanis a környező országok, és az EU egyéb tagállamai is az utóbbi napokban jelentős korlátozó intézkedésekre kényszerültek.

Amerre járok, azt hallom, hogy mikor lépünk már, hányaknak kell még meghalni, hogy történjen végre valami” – mondta a hvg.hu újságírójának egy dunántúli nagyváros fideszes képviselője.

Ugyanő azt is felvetette, hogy nem érti, miért járhatnak még itthon focimeccsekre az emberek.

Egy másik képviselő szerint vissza kellene hozni az időseket védő vásárlási idősávokat.

„Látható, hogy a maszkviselés már nem elég. Tavasszal farkast kiáltottunk, amikor nem is volt igazán itt, mindenki óvatos volt, éjjel-nappal kezet mosott, fertőtlenített, nem mászkált feleslegesen, kerülte a találkozásokat. De már belefáradtak, felengedtek – nem bízhatjuk csak az ő felelősségérzetükre vagy kitartásukra, hogy megbetegednek-e

– mondta egy kormánypárti politikus a hvg.hu-nak.

Felvetődött az iskolák bezárása is, egy képviselő a szigorúbb járványügyi intézkedésekről azt mondta, hogy ha kell, személyesen fog erről beszélni a miniszterelnöknek.

A Magyar Orvosi Kamara és a kormánynak korábban tanácsot adó szakemberek is szigorúbb intézkedéseket sürgetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.