Fót polgármesterének hathavi jutalma: Gulyás Gergely véleménye változatlan

Belpol

Szűkszavú válaszban reagált a Miniszterelnökség sajtóosztálya arra, hogy Vass Györgyöt nem érdekli Gulyás véleménye a hathavi jutalmáról. A miniszter álláspontja viszont változatlan a bónuszokkal kapcsolatban. 

„Azt, hogy a miniszter mit beszél, nem érdekel” – egyebek mellett ezt nyilatkozta lapunknak Vass György fóti polgármester, amikor a hathavi jutalmával kapcsolatban firtattuk. A történet előzménye, hogy még novemberben meg akarták neki szavazni a bruttó hatmilliós bónuszt, viszont Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést helytelenítette egy kormányinfón. Vass akkor még úgy döntött, hogy nem veszi fel a jutalmat. 

Ugyanakkor lapunk úgy értesült, hogy újra a napirend elé kerül a döntés, ezért megkerestük a polgármestert, aki már merőben más álláspontot képviselt. Mint mondta, ez nem Gulyás „témája, hanem a képviselő-testület témája”. Mint mondta, megnézték a zárszámadást, hogy mennyit ruháztak be saját erőből és mennyit pályáztak, és az jött ki, hogy tavaly év végén 4,1 milliárd forint plusszal fordult a város. Hozzátette, Solymáron, Dunakeszin, Veresegyházon szintén jutalmat szavaztak meg a polgármestereknek. 

Azt is elmondta, hogy nemcsak ő kap jutalmat, hanem például tavaly a polgármesteri hivatal munkatársai és az intézményvezetők is kéthavi jutalmat kaptak. 

„Nem tartja furcsának, hogy mindenki kap jutalmat, a polgármester pedig egy buznyákot sem érdemel meg?”

Mint mondta, nem gondolja meg magát, mint legutóbb, ugyanis polgármester kollégái sem gondolkodtak ezen. „Ha a munkáltatóm – a képviselő-testület – ezt felajánlja, nem fogok aszkétaként felállni, hogy »jajj, nekem nem kell!«. Ennek jó része úgy is fel lesz ajánlva, már tudom is hogy kiknek”. 

 
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán a Gazdasági Versenyhivatalban 2023. június 30-án. 
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 

Írásban kerestük meg a Miniszterelnökséget, hogy mi az álláspontjuk Vass György szavaival kapcsolatban. 

„A miniszter úr véleménye változatlan”

– írta válaszlevelében a sajtóosztály. 

Gulyás Gergely a novemberi kormányinfón azt mondta, az önkormányzatok saját hatáskörükben járnak el, olyan döntéseket hoznak a törvényes keretek között, amit jónak látnak, de ha a kérdés az, hogy helyes-e hathavi jutalmat adni, akkor a válasz az, hogy nem helyes. Nem is értette, hogy egy ilyen előterjesztés hogyan merülhetett fel. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.