100 ezer forint büntetést szabott ki a rendőrség a BM előtti ülősztrájkért

  • narancs.hu
  • 2023. június 30.

Belpol

Szabálysértési bírságok kiszabásában látja a megoldást a rendőrség arra, hogy megállítsa a tanártüntetések és más tiltakozó megmozdulások szervezőit, résztvevőit. Járdán ülésért 100 ezer, dumálásért 150 ezer forint jár.

Százezer forint szabálysértési bírsággal sújtotta a BRFK Horgas Pétert, amiért április 24-én be nem jelentett demonstrációt tartott a Belügyminisztérium előtt. Aznap délután a Karmelitánál kordont bontottak a tüntetők és a rendőrök a résztvevőket könnygázzal akarták feloszlatni. A minisztérium előtt tartott esemény a délutánival ellentétben teljesen békés és csendes volt, nem volt cél sem a rendbontás, sem bármiféle provokáció, csak egy sima ülősztrájk. Erről Horgas részletesen beszélt a Magyar Narancsnak:

A BRFK kifogása az volt, hogy a tiltakozást nem jelentették be előre, a nagyjából ötven résztvevő spontán jelent meg a Belügyminisztérium épülete előtt, ott leültek és csendben beszélgettek. Horgas szerint pontosan ez volt a cél, reggel fél nyolc és negyed kilenc között tartózkodtak a helyszínen, utána felálltak, Horgas mondott pár szót, megköszönte a részvételt és a délutáni demonstrációra invitálta a társaságot.

Mindez a BRFK szerint kimerítette a gyülekezési joggal való visszaélés esetét. A kiadott határozat szerint emellett Horgas Péter „nemzeti ellenállást hirdetett”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezte a határozat, annyi történt, hogy Horgas felolvasott egy mondatot, amit valamikor a rendszerváltás idején mondott Orbán Viktor: „Az a politikai rendszer, amelyik nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek.”

A demonstrációt követően az Origo és a Magyar Nemzet is lényegében egy időben aposztrofálta a Soros-hálózathoz kötődő baloldali aktivistaként Horgast. Valójában a színházi látványtervező Horgas olyan civil kezdeményezéseket szervez és koordinál, amelyek a politikai szerepvállalás mellett karitatív tevékenységet végeznek. Mindemellett kétségtelen, hogy a tanártüntetések, a státusztörvény elleni tiltakozás, illetve az oktatáspolitikát érő kritikák politikai felhangot is kaptak.

A „nemzeti ellenállást” hirdető Horgas mellett a középiskolás Pankotai Lili is kapott 100, majd 150 ezer forint bírságot. Pankotai a hivatalos indokolás szerint a társadalomra nézve veszélyes tevékenységet folytat. Ez praktikusan abban merült ki, hogy beszélt. Horgas Péter pedig a járdán ült.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.