Fotó: Women art japán módra (Noriko Fuku előadása Budapesten)

szerző
Várnagy Tibor
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noriko Fuku másfél évtizede New Yorkban él, s mint szabadúszó kurátor számos kiállítást szervezett az Egyesült Államokban (Abe Kobo, Nemunoki Gauken) és Japánban (David Byrne, Nan Goldin, Keith Haring, Man Ray, Patti Smith, továbbá Mapplethorpe, Cindy Sherman retrospektívek). Fuku volt a kurátora az 1998-ban bemutatott An Incomplete History: Woman Photographers from Japan 1869-1997 című kiállításnak is, ami immár harmadik éve vándorol az USA kiállítótermeiben, és amelyről a Mai Manó Házban tartott előadást.

Noriko Fuku másfél évtizede New Yorkban él, s mint szabadúszó kurátor számos kiállítást szervezett az Egyesült Államokban (Abe Kobo, Nemunoki Gauken) és Japánban (David Byrne, Nan Goldin, Keith Haring, Man Ray, Patti Smith, továbbá Mapplethorpe, Cindy Sherman retrospektívek). Fuku volt a kurátora az 1998-ban bemutatott An Incomplete History: Woman Photographers from Japan 1869-1997 című kiállításnak is, ami immár harmadik éve vándorol az USA kiállítótermeiben, és amelyről a Mai Manó Házban tartott előadást.Az An Incomplete History anyaga mindössze kilenc művész 132 művéből áll. Egy-egy ilyesféle áttekintés esetén ez nálunk többnyire fordítva szokott lenni: 132 művésztől kilenc kép. Mondhatnám persze, hogy csak vicceltem, de egy-egy hazai áttekintésben csakugyan ennyi a fontos mű. A többi inkább csak neves művészek nem igazán lényeges opusaiból áll össze, amiket - hacsak nem valamiféle rosszul értelmezett protokoll miatt - akár ki se kéne tenni. Nyilván ez az egyik magyarázata, hogy mi negyedekkora időszakokat se tudunk áttekinteni.

Noriko Fuku előadását azzal kezdte, hogy a japán női fotográfiáról ezt a kiállítást még mindig nem lehetne Japánban bemutatni. Nem mintha még ma sem vehetnének részt nők a japán művészetben. Sőt! Az alig húszéves Yurie Nagashimának (1973) az elmúlt években nemcsak Japánban, hanem Londonban és Koppenhágában is múzeumi kiállításokat rendeztek. Pedig Nagashima provokatív fotói valósággal sokkolták a japán közönséget. 1993-as önarcképsorozatán például egy-egy családtagjával együtt fényképezte le magát otthonában, csakhogy e képeken valamennyien - például anya és lánya - meztelenek, s Nagashima feje kopaszra volt borotválva. E mű három olyan területet is sértett, ami a tradicionális japán gondolkodás számára tabu, de a kiátkozás és megkövezés elmaradt. Ugyanis az történt, hogy Nagashima művei pillanatok alatt fotográfiai divatot teremtettek, előbb a tinédzserek közt, majd a reklámiparban. És természetesen nem ő az egyetlen, mert - akárcsak az An Incomplete History anyagában - ott van Miwa Yanagi (1967) vagy Yuki Onodera (1962) is, akik Tokyón és Kyotón túl Európában is egyre többször szerepelnek. Hogy egy ilyen történeti áttekintést akkor miért ne lehetne megcsinálni Japánban? Úgy tűnik, a múlttal szembenézni sokkal nehezebb, mint a legextrémebb kortársakkal.

Az egyetlen japán művész, akinek eddig a New York-i Museum of Modern Artban retrospektív kiállítást rendeztek, Yayomi Kusama (Love Forever: Yayomi Kusama 1958-1968, MoMA 1998). A sors iróniája, hogy Kusama (1929) történetesen nő, vagy ahogy Noriko fogalmazott: ő a japán Louise Bourgeois. Ahhoz, hogy annak idején Japánban nő létére szabadon foglalkozhasson művészettel, egész egyszerűen őrültnek kellett nyilvánítania magát. Bár Kusama esetében nincs éles határ betegség és önkéntes belső emigráció között. Évekig élt és dolgozott így, majd átköltözött az Egyesült Államokba (1957), s a New Yorkban töltött másfél évtized alatt vált a nemzetközi avantgárd ismert alkotójává. Onnan 1975-ben tért vissza Japánba, ahol azóta is a tokyói Pszichiátriai Kórházban él.

E személyes sorsokon túl - merthogy nem Kusama az egyetlen japán művésznő, akinek pályája nem odahaza bontakozott ki (gondoljunk csak Yoko Onóra, akinek Noriko pesti előadásával egy időben nyílt retrospektív kiállítása a New York-i Japan Societyban) - természetesen találhatók még egyéb szőnyeg alá söpört ügyek is a múltban. Például Tsunkeo Sasamoto (1910) képei közt. 1940-ben kezdte pályáját mint sajtófotós, s ő volt az első női fotóriporter Japánban. Számos diplomáciai eseményt fényképezett, aztán 1947-től szabadúszó lett, s jó néhány rendkívül kínos felvételt készített a Japánban állomásozó amerikai katonák és a helyi utcalányok kapcsolatairól, a történelmi periódus prostituáltjairól. Köztünk szólva aligha valószínű, hogy nálunk ily regényes dolgok nem történnek. Az viszont annál inkább, hogy itt is botrány lenne, ha valaki ezen az optikán át mutatná be az utóbbi hatvan évet.

Várnagy Tibor

szerző
Várnagy Tibor
publikálva
2000/50. (12. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kis-Magyarország

Kultúra