Fura összefogás részeként indítja az ellenzék a Jobbik politikusát Debrecen polgármesterének

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 9.

Belpol

A Momentum, az LMP, a Jobbik igen. MSZP, DK: nem.

Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP – jelentették be a három párt képviselői az MTI tudósítása szerint.

false

 

Fotó: MTI

Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügy bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.

Kőszeghy Csanád Ábel közölte, hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor az MSZP-vel és a DK-val zátonyra futottak a korábbi tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel nem látják értelmét.

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.