November elején pipáló és felfordult halakat találtak Békéscsaba közelében az Élővíz-csatornán. A megyei újság arról írt, hogy nem mérgezés történt, hanem az alacsony vízállás miatt az oldottoxigén-tartalom a kritikus szint alá csökkent. Ez nem csak a halak számára tragikus, a horgászegyesületnek is, amely a tagok pénzéből telepíti, gondozza a kifogni való állományt. Muszáj volt szivattyúkkal emelni a vízszintet. Az esetnek nagy visszhangja volt a közösségi oldalon. A Vízvisszatartás lehetőségei nevű oldalon a gyulai Leel-Őssy Miklós arról írt, hogy ő már októberben szólt, jobban kellene beosztani ezt a kis vizet. „Ami még jött a Körösökön víz, abból jó részét kiengedtük az értéktelen, évtizedek óta nem használt területekre, mert valamelyik okos hozzá nem értő kitalálta a Vizet a tájba programot” – írta. Szerinte a pusztulás oka az, hogy most nincs elég utánpótlás, amivel át lehetne öblíteni az oxigénhiányos vizet. Bejegyzése alatt a vitában valaki Vizet a tájba-maffiát említett, más hazaárulást, bűncselekményt.
Az Alföldön az utóbbi két évben parázs vitát vált ki minden fórumon az a kérdés, hogyan lehetne több víz. Leegyszerűsítve: az egyik oldalon állnak azok, akik szerint a klímaváltozás miatt a folyók duzzasztása nélkül már nem jut elég víz az Alföldnek. Nem lehet gazdálkodni „fenntartható locsolás” nélkül, elpusztul minden, és csak az „okoskodó fityfirittyek” tiltakoznak kézzel-lábbal a duzzasztás ellen.
A másik megközelítés szerint nem a folyókat kell továbbfaragni újabb nagy építkezésekkel, rengeteg pénzből, betonnal, hanem meg kell tartani a tájban azt a csapadékot, ami oda hullik – a portán is azt, ami a tetőre esik, hordóban –, illetve ahová csak lehet, vizet kell kijuttatni, emelve a talajvízszintet, és víztakarékosabb gazdálkodást kell folytatni. Az állam óvatos, az eddigi kereteken túl nem akar beleszólni abba, hogyan használják a tájat az itt élők, locsolják a szőlőt a csőkútjaikból vagy sem. Odáig eljutott a társadalmi nyomást látva, hogy az idén meghirdette az említett Vizet a tájba programot. Ez azzal járt, hogy amelyik csatornába vizet lehetett engedni, oda a vízügy engedett, és jelentkezhettek gazdák, akik vállalkoztak arra, hogy a földjüket elárasztják, így emelve néhány száz méteres körzetben a talajvízszintet (lásd: Ha lenne mit visszatartani, Magyar Narancs, 2025. március 20.).
Nehéz ezt úgy végrehajtani, hogy a víz, amit valahol megtartanak vagy a tájba engednek, máshol ne hiányozzon – mégis vannak helyek, ahol ezt így sikerült megoldani.
Elhozni a Balatont
A Csongrád-Csanád megyei Ruzsán az ivóvíznek az uniós szabványnál magasabb volt az arzéntartalma. Tisztítót kellett építeni, és a technológia része a szellőztetés. Ilyenkor ún. dekantvíz keletkezik, amely sokáig elfolyt a csatornába, 2017 óta egy tóba vezetik a falu központjában. A medret biztos, ami biztos, bélelték, hogy lefelé ne szivárogjon el a víz, csak oldalra. A tóban tavirózsa nő, békák vették birtokba, a falubeli gyerekek halat is hordtak bele közeli horgásztavakból. Helyrehozták a belvízelvezető csatornák műtárgyait is. A ruzsai szennyvíztelepről kifolyó tisztított vizet egy másik tóban gyűjtik, amelyet most bővíteni fognak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
