Ha lenne mit visszatartani

Alföldi gazdák egy körlevél nyomán olyan zsilipeket fotóznak, amelyeket le kéne zárni, vagy ki kellene nyitni a víz megtartása érdekében. Mások ugyanezért eltömik a belvízcsatornát. Ám még a harmadik száraz évre is maradt eltékozolni való: most is leárkolnak vizes élőhelyeket azért, hogy legyen hely napelemparknak.

Végre leesett némi csapadék az utóbbi napokban, a többnyire száraz tél után nagyon kevés víz van a folyókban. Március 9-én, szombaton láthatóvá vált Budapestnél a Dunában az úgynevezett Ínség-szikla, erre tavasszal még nem volt példa. Szegednél a vízi bástya alapja is szárazon áll, ami ott is szokatlan tavasszal. Az sem szokványos helyzet, hogy az agrárkamara egy vízügyi témájú egyeztetéshez „kémfotókat” kér a gazdáktól.

A körlevélben, amely a Magyar Narancshoz is eljutott, egy Csongrád-Csanád megyei falugazdász azt írja, Szél István megyei elnök „szeretné szembesíteni a problémákkal a vízügyes szakembereket, ezért kérem, ha Ön ismer olyan földrészletet, csatornát, amely feltölthető lenne vízzel (vízpótlás megtörténhetne), de a vízügy például nem hajlandó működtetni az eszközeit (pl. zsilipet nem húzza fel, nem emeli át a vizet stb.), akkor ezt legyenek szívesek lefényképezni, az érintett szakasz helymegjelölésével, és a fényképeket hétfő 10 óráig elküldeni részemre. Mindannyiunk érdeke, hogy a térségünkben az elmúlt években tapasztalható aszályt csökkentsük, ezért kérem, segítse munkánkat”.

Messze az átlag alatt

„Pontosabban azt kértem, hogy ha lát a gazda a környezetében olyan csatornát, amelyben van víz, és oldalirányban a termőföldekre elágazik egy másik csatorna, de azt a zsilip vagy a tiltó lezárja, és nem jut ki oda a víz, arról küldjenek képet” – válaszolta lapunk kérdésére Szél István. Kapott néhány ilyen felvételt, ezeket bemutatta a tárcaközi egyeztetésen. Érthetetlen számára, hogy a mostani helyzetben nem lehet az ilyen zsilipeket fölemelni, az oldalirányú csatornát megtölteni vízzel. Ez a talajvízszint megtartásában segítene valamennyire. Szél István bemutatta az egyeztetésen, hogy az utóbbi három évben Csongrád-Csanádban a gazdák a szárazság miatt sokkal kevesebbet keresnek egy hektár földön, mint az országos átlag. Az országos termésátlag kukoricából 5,5 tonna volt hektáronként, a Dél-Alföldnél mindig is csapadékosabb Dunántúlon 7 tonnát is hozott egy-egy tábla. Csongrád-Csanád megyében 3,3 tonna az átlag. Az utóbbi három évben bizonyossá vált, hogy az aszály által leginkább sújtott Dél-Alföldön legföljebb az öntözött kukoricának lehet jövője. Ehhez azonban akkora beruházás kell, amekkorát sokan nem tudnak vagy nem akarnak vállalni (lásd: Szembenézve a hajszárítóval, Magyar Narancs, 2024. július 24.). Ha nem lennének területalapú támogatások, gazdák mellett agrárcégek is bedőltek volna ezen a vidéken.

Az említett egyeztetésen kapott válasz nem nyugtatta meg Szél Istvánt. „Látjuk, hogy elkezdtek ezzel a helyzettel foglalkozni, a vízügyesek más szemüvegen át nézik a problémát, de az, ami eddig történt, egyelőre kevés. Eddig azért működött a rendszer, hogy minél hamarabb levezesse a vizet, most pedig fel kellene tölteni, ahol lehet. Erre nem minden csatorna alkalmas, vannak elöregedett műtárgyak. És vannak olyan vidékek is, például Hódmezővásárhely, Székkutas és Szentes környékén, ahol a Tisza mostani vízszintjéhez képest 18 méter magasra kellene emelni a vizet, ha öntözni szeretne valaki. Én például nem tudnék, az én földemhez sem vezetnek öntözőcsatornák. Az az érzésem, ennek a helyzetnek a megoldása legalább annyi időbe telik, mint amennyi idő alatt beszorították a töltések közé a folyókat.”