Abortusztilalom, az állam és egyház szétválasztásának megfordítása, a melegjogok, a szólás-, véleményszabadság és a magánélet védelmének korlátozása - nem egy iszlám ország fundamentalista pártjának köve-teléseiről, hanem a washingtoni kormányzatra egyre nagyobb befolyással bíró amerikai radikális jobboldal legfontosabb célkitűzéseiről van szó. Nem véletlen, hogy az alkotmánybíróságként is funkcionáló Legfelsőbb Bíróság (LB) megürülő helyeinek betöltése körül súlyos belpolitikai csata zajlik.
"Nem akarjuk, hogy azt tanítsák nekik, hogy a világ az evolúció, és nem Isten akarata miatt olyan, amilyen." Lance, a Narancs tudósítójának 38 éves észak-dakotai házigazdája a függetlenség napi családi vacsorán, a közös imádkozás után indokolta e szavakkal azt, hogy miért nem engedi a közeli kisváros köziskolájába járni a gyerekeit. A közepes méretű farmon - mintegy 2000 hektáron - főleg marhatenyésztéssel foglalkozó gazdálkodó két iskoláskorú lánya részben ezért tanul évek óta az egyik katolikus házioktatási szövetség tankönyveiből az eldugott farmházban, az édesanyjuk felügyelete mellett. Ugyanez vár a két kisfiúra is.
Az Írás és a politika
A helyi mércével is erősen vallásos és konzervatív család evolúcióellenessége csak az egyik, európai szemmel talán legbizarrabb eleme annak a mind népszerűbb és sok millió amerikai által követett vallásos konzervatív világnézeti eszmerendszernek, amely az ottani "keresztény jobboldal" sajátja. E címke Amerikában a tradicionális egyházak konzervatívabb ágait és főleg a keresztény-fundamentalista kisegyházakat jelöli, melyek társadalmi céljaikat a Bibliából eredeztetik, és megvalósításukat jellemzően a Republikánus Párttól remélik. E heterogén csoport céljai közül vitán felül az abortusz tilalmának újbóli bevezetése a leghangsúlyosabb; de fontos elem a melegházasság, az eutanázia és a magzati őssejtkutatás ellenzése, sőt az iskolai szexuális felvilágosítás helytelenítése is.
A bibliai alapú politikai fundamentalizmus az Egyesült Államokban jó százéves múltra tekint vissza. Az LB körüli küzdelem azonban egy sokkal frissebb, alig negyedszázados politikai mozgalom döntő megmérettetésének ígérkezik. A 80-as évek konzervatív forradalma, majd a 90-es évek közepe, a republikánusok kongresszusi győzelme óta a radikális jobboldal politikai befolyása hihetetlen mértékben megnőtt. Jelenléte hosszú ideig elsősorban a helyi választásokon és a republikánusok küldöttgyűlésein volt érezhető, mivel alulról épülő, népi jellegű mozgalomról van szó, melynek az alsóbb osztályokhoz tartozó aktivisták képezik a bázisát. Éppen ennek köszönhető a radikálisok mai befolyása is: az elmúlt évek választásai során a Republikánus Párt pénzben kifejezhetetlen mértékben profitált az elszánt keresztény aktivisták választókörzeti terepmunkájából. A vallásos jobboldal lobbiszervezetei a további támogatásért cserébe most benyújtották a számlát.
A Republikánus Párt gerincét tradicionálisan a mérsékelten konzervatív, a nagyvállalatok és általában az üzleti világ támogatását élvező politikusok jelentik. Az állami törvényhozásokban és a szövetségi kongresszusban a mérsékelt republikánus képviselők és szenátorok radikálisabb jelöltekkel történő lecserélése ezért az elmúlt években jelentősen felgyorsult. A kongresszusba a legutolsó választások alkalmával nem egy olyan politikus került, akit, ha Európában hangoztatná nyíltan a nézeteit, azonnal kivetne magából a politikai közösség. Ilyen az az oklahomai szenátor, aki az abortusz betiltásán túl a tilalmat megszegő orvosok halálbüntetése mellett kardoskodik, vagy dél-karolinai társa, aki szerint az egyedül-álló anyáknak tilos lenne iskolában tanítani. Idén márciusban az egyik connecticuti mérsékelt republikánus képviselő, Christopher Shays - miután a szenátusban egyetlen, és a képviselőházban is csak öt republikánus ellenszavazatot kapott az agyhalott Terry Schiavo "megmentésére" irányuló, a bíróságok hatáskörébe avatkozó döntés - kijelentette, hogy Abraham Lincoln Republikánus Pártja a papi uralom pártjává vált.
A konzervatív keresztények egyik legerősebb politikai lobbiszervezete, a Pat Robertson tévés hittérítő és aktivista által 1989-ben alapított Christian Coalition (Keresztény Koalíció) 2004-ben a szenátus republikánus frakciója vezetőségi tagjainak kivétel nélkül hibátlan bizonyítványt adott a szavazataik alapján. Az 55 republikánus szenátor közül pedig 42 szavazott minden esetben a keresztény lobbisták szája íze szerint. Ez persze nem jelenti azt, hogy valamennyien maradéktalanul osztják az állam és az egyház közötti válaszfal lebontásán munkálkodó szervezet céljait, csak azt, hogy gyakran készségesen kiszolgálják az ilyen törekvéseket. Hasonló a helyzet a képviselőházban is, ahol maga a republikánus frakcióvezető, Tom DeLay utasítja el - a Keresztény Koalícióhoz hasonlóan - az alkotmány első kiegészítésének jelenleg érvényes kiterjesztő értelmezését: szerinte az nem az állam és az egyház szétválasztásáról, hanem csak a felekezetek közötti állami különbségtétel tilalmáról szól.
A Bírák és a politika
A republikánusok számára a szövetségi kormányzat és a törvényhozás mindkét háza után most adódott lehetőség a harmadik, a bírói hatalmi ág fölötti "befolyás" megszerzésére. A kilenctagú Legfelsőbb Bíróság az USA jogi csúcsfóruma, melynek általános érvényű döntései a precedensalapú amerikai jogrendben gyakran óriási közvetlen és még nagyobb közvetett hatással bírnak a társadalom életére (lásd Mérföldkövek című keretes anyagunkat). A vallásos jobboldal legfontosabb konkrét céljai, így az abortusz betiltása vagy a melegházasság szövetségi tilalma csak a Legfelsőbb Bíróságon keresztül érhetők el. Ezért döntő, hogy milyen nézetű bírák ülnek a szervezetben, melybe a tagokat az elnök jelöli, és egyszerű többséggel a szenátus hagyja jóvá. A bírák kinevezése életük végéig (vagy a lemondásukig) szól.
A kényesebb, politikai tartalmú ügyekben az utóbbi időben általában 5:4 arányban döntő LB ítélkezési gyakorlatának instabilitását jelzi, hogy június végén ugyanazon a napon hirdetett ki két, egymásnak gyakorlatilag ellentmondó, minimális különbségű döntést. A közvéleményt jelentősen összezavarva az LB két kentuckyi bírósági épületben megtiltotta, a texasi törvényhozás épülete mellett viszont jóváhagyta a tízparancsolat kihelyezését. A 11 éve változatlan összetételű testületben három erősen konzervatív szemléletű mellett négy liberális és két ingadozó, mérsékeltnek tartott bíró ül. A súlyos beteg, 81 éves konzervatív főbíró, William H. Rehnquist még nem mondott le (ezt június végére várták), július elsején viszont bejelentette visszavonulását a 75 éves, mérsékelt Sandra Day O'Connor, és a közvélekedés szerint nem sokáig marad már hivatalában a liberális korelnök, John Paul Stevens (85) sem.
George W. Bush a minap jelentette be, hogy Day O'Connor helyére John G. Robertst, a washingtoni kerületi fellebbviteli bírót jelöli. A korábbi találgatások konzervatívabb jelöltet valószínűsítettek, majd Bush barátját, a spanyol ajkú Alberto Gonzales szövetségi főügyészt, aki viszont a jobboldalnak nem volt eléggé abortuszellenes. Roberts eddigi ítéleteiből és egyéb megnyilvánulásaiból nehéz kiolvasni, hogy a kritikus ügyekben milyen álláspontot képviselne. Az igazságügyi minisztérium magas rangú munkatársaként 1989-93 között - egyebek mellett - az abortuszt legalizáló LB-döntés érvénytelenítésének előkészítésén munkálkodott. Ugyanakkor nem tudni, hogy hivatali munkája mennyire fakadt saját meggyőződéséből: nincs nyoma, hogy az LB két őskonzervatív bírójáéhoz, Antonin Scaliáéhoz és Clarence Thomaséhoz hasonló nézetei lennének.
A vallásos jobboldal szervezetei - így a Keresztény Koalíció vagy a Traditional Values Coalition (Koalíció a Hagyományos Értékekért) - rögvest kampányt indítottak Roberts támogatásáért. A demokrata politikusok, akik a szenátusban az ősszel megakadályozhatják a kinevezést (lásd Előjáték című anyagunkat), csak mérsékelt erélylyel tiltakoztak a személye ellen. Aggodalmainak hangoztatása mellett egyelőre még az American Civil Liberties Union (Amerikai Szabadságjogi Unió), a legbefolyásosabb liberális akciószervezet is megelégedett azzal, hogy a jelölt személyes véleményének tisztázását szorgalmazza. Pedig a tét nem kicsi. Ha a gyakran ingadozó Day O'Connor helyére kicsit konzervatívabb jelölt kerül a testületbe, az erőteljesebben hat majd a döntések kimenetelére, mint ha a következetesen konzervatív Rehnquistet váltaná egy hozzá hasonlóan ideologikus bíró. A valódi kérdés persze az, hogy Bush lépésében mennyi a taktikai elem, és Roberts jelölése miképp illeszkedik 1998-as ígéretébe, miszerint olyan bírókat jelöl majd az LB megüresedő posztjaira, akik Scalia és Thomas jogfelfogását követik.
A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak - köztük a mérsékelt republikánus szavazók - többsége támogatja a melegházasságok tilalmát, de stabilan ellenzi az abortusz újbóli kriminalizálását, ami elvileg Bush számára is ki-jelöli a határokat. Ha a kinevezésekkel a vallásos jobboldal kedvében akar járni, könnyen túllőhet a célon. A jobbra tolódó LB radikális döntéseinek eredményeképpen az individualista átlagpolgár minden bizonnyal sérelmezni fogja szabadságjogainak csorbítását és magánszférája szűkítését. Bushék mindezzel felvillanyozhatják a tavalyi választás óta meglehetősen letargikus liberális ellenzéket, de elriaszthatják a mérsékelt republikánus szavazók egy jelentős részét is, ami nemcsak az időközi kongresszusi választásokra, de Bush republikánus utódjelöltjének esélyeire is kihathat.
Igaz - miként azt a New York Times befolyásos publicistája, Thomas L. Friedman ritka belpolitikai témájú írásainak egyikében nemrég megírta -, Bush politikáján egyelőre nem látszik, hogy ilyen jellegű megfontolások is vezérelnék. Az al-elnök, Dick Cheney már rég bejelentette, hogy 2008-ban nem indul az elnökségért, másik jelölt pedig, aki néha figyelmeztetné az elnököt, hogy a Republikánus Pártnak léteznek az ő elnökségén túlmutató, távlati érdekei is, nincs a láthatáron. Bush a népszerűségvesztését érzékelve zabolátlanul költekezik és adót csökkent, közben retorikájában az iraki jelenlétre és az ideológiai kérdésekre koncentrál, pedig (legalábbis Friedman szerint) sokakat inkább olyan ügyek izgatnak, mint a környezet állapota, az oktatás és az egészségügy helyzete vagy a munkanélküliség és a nyugdíjak.
Mindemögött az amerikai társadalom legnehezebben megválaszolható kérdései rejlenek. Miért szavazott rengeteg közép- és munkásosztálybéli, a földművelésből élő vagy az alkalmazotti réteghez tartozó amerikai 2000-ben és 2004-ben a Republikánus Pártra? Miért olyan vonzó a tömegek számára az a politikai formáció, amelyik az üzleti szférával szövetkezve a laissez faire kapitalizmust, azaz a korlátlan piaci versenyt pártolja, és a környezetvédelmi szempontokat vagy a munkáltatói és fogyasztói érdekvédelmet egyaránt alárendeli a gazdasági versenyképesség javításának, csúnyábban fogalmazva a profitérdekeknek? Miért szavaznak egyre többen - egyéni gazdasági és szociális érdekeikkel szemben - arra a pártra, amelynek gazdaságpolitikája a soha nem látott vállalati és tőke-összefonódás mellett nyomott alkalmazotti béreket és alacsony terményfelvásárlási árakat, szociálpolitikája pedig romló közszolgáltatásokat, uniformizálódó nagyvárosokat és terjeszkedő raktárelővárosokat eredményezett? A horizont beszűkülése miatti frusztráció miért a (szitokszóvá vált) "liberális" demokrata elit ellen irányul, mind jobbra tolva az elégedetlen tömegek centrumát? És főként miért fedheti el e sebeket a szociális és vallásos konzervativizmus?
Puha különbségek
A felszínes magyarázat szerint az amerikaiak szavazatát általában nem az irányítja, ahogy élnek, hanem az, ahogyan szeretnének. Ennél jóval kimerítőbb választ adott Thomas Frank, a 2004 őszén megjelent és az év egyik legnagyobb politikai bestsellerének számító What's the Matter with Kansas? (Mi a baj Kansasszel?) szerzője. A minden komolysága ellenére igen szórakoztató könyvben szülőföldje, a hajdan progresszív eszméket valló, ám folyamatosan egyre jobbra tolódó középnyugati Kansas példájából kiindulva Frank arra az álláspontra jut, hogy a korábbi osztály alapú, a gazdasági és szociális érdekek mentén húzódó politikai törésvonalakat mindinkább felülírja a kulturális-ideológiai kérdések eltérő megítélése.
Chris Steineger, a kansasi törvényhozás demokrata szenátora a Narancsnak lelkendezve telitalálatnak nevezte a könyvet. A republikánus kampányguruk szerinte az olyan témákat, mint a melegek, a zászlóégetés vagy az őssejtek, vörös zászlóként használják: a képzetlenebb, alsóbb osztálybeli emberek, mint egy bevadított bika, ezt a zászlót kergetik, és közben a republikánusokra szavaznak. Azonban sem ő, sem Frank aprólékos és ironikus megfigyelései nem ma-gyarázzák meg a leírt folyamat mozgatórugóit, vagyis hogy miért ugranak oly sokan ezekre az amúgy periferikus témákra. A könyv bírálói azt is a szerző szemére vetik, hogy bár hosszan értetlenkedik azon, hogy a republikánusokra szavazó munkások közül sokan a morális értékeket a gazdasági érdekeik fölé helyezik, azon nem akad fenn, hogy rengeteg jómódú ember, aki a republikánusok adócsökkentési, privatizációpárti és szabályozásellenes gazdaságpolitikájával csak nyerne, morális meggyőződésből mégis a demokratákra szavaz.
A texasi Austinban élő Bill Bishop, aki jelenleg az amerikai társadalom kettészakadásáról ír könyvet, lapunknak úgy vélekedett: a fejlett ipari országokban természetes, hogy a "puha", ideológiai kérdések kerültek az emberek érdeklődésének a középpontjába. "Ha biztosítva van a túlélés, egyre fontosabbá válik a hit, a személyes meggyőződés és annak kifejezése. Ezekben az országokban az osztály-hovatartozás már sehol nem biztos mutatója a politikai véleménynek." Morris P. Fiorina, a Stanford egyetem politológiaprofesszora tavaly megjelent Culture War? (Kulturális háború?) című könyvében pedig arról ír, hogy az árkok csak látszólagosak, az amerikai választók valójában mérsékeltek, nem szeretik a szélsőséges politikusokat, a legvitatottabb témákban is csak nüansznyi eltérések vannak a vélemények közt, és csupán a média meg a politika láttatja kettéosztottnak a társadalmat.
Lance, az észak-dakotai farmer ugyan szenvedélyesen ellenzi az abortuszt és a melegek házasságát, de nem ragaszkodik azok becikkelyezéséhez, sem az evolúció oktatásának betiltásához. Szeretné viszont, hogy a jelenlegi kötelező iskolakörzetek helyett vezessék be a vallásos jobboldal programjában is szereplő "iskolautalvány"-rendszert: mindenki abba az iskolába járathassa (az utalvány mértékéig terjedő) állami pénzen a gyerekét, amelyik neki tetszik. Az utalványrendszer részeként az amúgy drága egyházi és magániskolák is részesülnének a közfinanszírozásból. Lance maga akar dönteni az oktatásra beszedett adódollárjainak a felhasználásáról. Az ellenérvekről - miszerint a reform felgyorsítaná a tanulók (mostanáig csak lakhely szerinti) jövedelmi és faji szegregációját, és a kevésbé népszerű iskoláktól pénzt vonna el, csökkentve az esélyegyenlőséget - viszont még nem hallott.
Szakadtak
Ami nem csoda, mivel a kocsiban és a traktoron csak olyan betelefonálós-beszélgetős rádióműsorokat hallgat, melyek konzervatív műsorvezetői kísérletet sem tesznek az egymással ütköző vélemények bemutatására. Egyedül Rush Limbaugh, a legnépszerűbb jobboldali "talkrádiós" országszerte sugárzott napi műsorát heti húszmillió ember hallgatja. Lance a mostanra a CNN-t is leköröző (szintén nem a kiegyensúlyozottságáról híres) Fox Newst nézné szívesen a tévében, de mivel a préri közepén nincs kábel, a hírműsorokat inkább kihagyja. A konzervatív farmerszövetség tagja, és csak olyan boltban vagy benzinkútnál vásárol szívesen, ahol a tulajdonosról tudja, hogy republikánus kötődésű. Ugyanez vonatkozik a fogyasztási cikkek gyártóira is.
Az amúgy rendkívül vendégszerető és mindig vitára kész fiatal farmer csak egy abból a százmilliós tömegből, melynek tagjai szinte mindenben - a lakóhely és az étterem kiválasztásáig - politikai preferenciáik szerint döntenek. Lehet, Fiorina professzornak igaza van, és a tényleges véleménykülönbségek elhanyagolhatók, de az ország nagyon is megosztott. A Narancs tudósítója egy hónapos körútja felénél kezdte elhinni, hogy az, ami európai ésszel felfoghatatlan, Amerikában nagyon is természetes: az autó típusa, a ruházat vagy az étkezési és olvasási szokások, de akár a kedvenc autóverseny fajtája az emberek többségéről egyértelműen jelzi, hogy demokrata vagy republikánus kötődésű-e.
Az, hogy tavaly elsősorban a középső és a déli államok lakói szavaztak Bushra, és a két partvidék a demokrata Kerryt látta volna szívesen a Fehér Házban, evidencia. Ám újabban a már a helyi választói akaratot követő helyi politikai dön-tések is gyorsítják az elkülönülést. A demokrata Los Angeles vezetése eltávolította a keresztet a városi címerből, a konzervatív sasfészek Texas viszont megnyerte a márványtáblába vésett tízparancsolat sorsáról szóló pert az LB-n. Kansasban a törvény konkrétan tiltja a melegek házasságát, a demokrata törvényhozású Connecticut viszont, mint a törvény élharcos szenátora, Andrew McDonald kijelentette, idén áprilisban részben éppen azért hozott törvényt a melegek polgári házasságának elismeréséről, hogy így üzenjen az országnak. A sor folytatható. A magzati őssejtkutatással foglalkozó biológusok az azt tiltó Texasból olyan államokba költöznek, amelyek bátorítják és támogatják az ilyen kutatást. "Ilyen ügyeket húsz éve a helyi törvényhozások azért nem tűztek a napirendre - mutat rá a változásokra Alan Rosenthal, a Rutgers Egyetem politológusa -, mert minden párt csak veszíthetett rajtuk. Ma viszont kihagyhatatlanok. Az egyik fél küzd érte, a másik ki akarja nyírni, ám a meccset mindketten le akarják játszani."
Az elmúlt évtizedekben megyei szinten is felgyorsult a lakóhelyek politikai polarizációja. A könyvén dolgozó Bill Bishop szociológus kollégájával, Robert Cushinggal évek óta tanulmányozza az elnökválasztási szavazólapokat. Azt találták, hogy a nagyon kis különbségű 1976-os választáskor a szavazók kb. egynegyede lakott olyan megyében, ahol húsz százaléknál nagyobb, azaz döntő fölényt ért el valamelyik jelölt; a hasonlóan kiélezett 2004-es választás idején azonban már majdnem a felük. Az elkülönülés a városokon belül is zajlik. Bishop szerint a 90-es években beköszöntött példátlan jólét - az utóbbi évtizedben a déli államok, köztük Texas nagyvárosainak lakói gyors gazdasági fejlődésnek voltak a tanúi - következtében nőtt a népesség mobilitása, és az emberek egyre inkább megengedhetik maguknak, hogy olyan környékre költözzenek, ahol jól érzik magukat. A döntésben pedig a jelek szerint nagy szerepet játszik a szomszédok politikai nézete is.
És rengeteg olyan gazdasági-szociális ügy is szerepel az USA politikai napirendjén, amely kulturális szempontból is megosztja az országot. A republikánus program új favoritja a társadalombiztosítás tervezett egyéni számlás átalakítása és a Medicare, az idősek állami egészségbiztosítási rendszerének 2006 januárjában induló gyógyszer-támogatási kiterjesztése. Az első tíz évben egyedül az utóbbi változás több mint 500 milliárd dollárba kerül az adófizetőknek, amire az adócsökkentési verseny mellett nem tudni, miből lesz fedezet. Hasonló kérdés a gyorsuló legális bevándorlás megfékezése: a legtöbb szakértő szerint a gazdaság pár évtizedig biztosan nem szorul külső pluszmunkaerőre, és a múlt század középső harmadához hasonlóan ismét hagyni kellene, hogy az eddig érkezettek gyökeret eresszenek, megtanuljanak angolul, beilleszkedjenek és elvegyüljenek. A republikánus kormányzat viszont egyelőre inkább a nagyvállalati lobbistákra hallgat - és tény, hogy az olyan óriáscégeknek, mint pl. a Wal-Mart, jól jön a folyamatos olcsó munkaerő-utánpótlás. A bevándorlás faji aspektusainak társadalmi fogadtatása sem érdektelen, de ott vannak még olyan apró ügyek, mint a környezetvédelem vagy az ideológiai szempontból érdekesebbek, mint a fegyverviselés, halálbüntetés, feminizmus, a nagyon is mindennapos rasszizmus, illetve a pozitív diszkrimináció, az iskolai imádkozás. A közös bennük az, hogy valamilyen formában szinte bármelyik, bármikor visszakerülhet egy megváltozott összetételű LB elé.
H
George W. Bush második elnökségének talán legnagyobb kérdése éppen az, hogy milyen mértékben enged a kormányzat a konzervatív nyomásnak. Kisebb csodával ér fel, hogy sikerült olyan, a háborús szoftnacionalista szósszal felöntött mixtúrát előállítani, ami egyszerre vonzó a neoliberális kurzus fő haszonélvezőjének (mellesleg a párt fő pénzügyi támaszának), a korporativista üzleti elitnek és a Bush-politika konzervatív ideológiai morzsáit boldogan csipegető, jobbra tolódó alsóbb osztálybéli tömegeknek. Miközben a liberális közvélemény már-már hisztérikussá válik, sokak, köztük Thomas Frank szerint mégsem fenyeget az a veszély, hogy a vallásos jobboldal csöndben átveszi a közügyek irányítását. Szerintük a republikánus főáram csak felhasználja a mozgalmat a saját céljaira, miközben a mérsékelten konzervatív üzleti elit megnyeréséért vívott versenyben a Demokrata Párt fog középre tolódni.
A cikk létrejöttét a washingtoni German Marshall Fund ösztöndíja tette lehetővé.
< align=center>Mérföldkövek
A Legfelsőbb Bíróság fontos döntései
Brown v. Board of Education, 1954
Az oktatási rendszert átható faji szegregáció alkotmányellenességét kimondó döntés. Az egyhangú verdikt értelmében a szegregációt szentesítő hírhedt 1896-os Plessy v. Ferguson LB-határozat azon elve, mely azonos szintű szolgáltatások elérhetősége esetén meg-engedte a faji elkülönítést ("separate but equal"), az oktatásban nem alkalmazható.
Furman v. Georgia, 1972
Az LB - következetlen alkalmazása miatt - megállapította a halálbüntetés alkotmányellenességét. A halálbüntetés alkalmazásának 1967 óta tartó szüneteltetése ekkortól vált kötelezővé.
Gregg v. Georgia, 1976
Miután néhány (köztük Georgia) állam cizellálta a halálbüntetés kiszabásának törvényi feltételeit, az LB megszüntette a moratóriumot. Tízéves szünet után az első kivégzés 1977-ben történt, a halálbüntetést 38 szövetségi államban azóta is alkalmazzák.
Roe v. Wade, 1973
A korszakos határozat az egyes államok abortusztilalmi törvényeinek megszüntetését jelentette, miután a magánélet alkotmányos védelmére hivatkozva elismerte a nők korlátlan jogát az abortuszhoz a terhesség első trimeszterében.
Bush v. Gore, 2000
Az LB az egyenlő eljáráshoz való alkotmányos jogra hivatkozva leállíttatta a 2000-es elnökválasztás végső kimenetele szempontjából döntő fontosságú floridai megyékben a szavazat-újraszámlálást, arra hivatkozva, hogy az azt szabályozó normák nem egyértelműek, és a szűk határidőn belül már nincs mód új szabályozás megalkotására.
Lawrence v. Texas, 2003
A döntés - felülbírálva az LB 1986-os álláspontját - a magánélethez való alkotmányos jogra alapozva érvénytelenítette azokat az állami törvényeket, melyek a homoszexuálisok közötti "deviáns" aktust bűncselekménynek minősítették. A legfelsőbb bírák kinevezése körüli washingtoni meccs - a jelöltekkel kapcsolatos kampányra a lobbiszervezetek a becslések szerint óriási összeget, akár százmillió dollárt is el fognak költeni - nyitánya néhány fellebbviteli bíró nyár eleji kinevezése volt. Az LB körüli összecsapás hevességét előrevetítette, hogy a szenátusban csak 44 hellyel bíró demokraták már a számukra elfogadhatatlan fellebbviteli bírák kinevezését is a házszabályok által garantált obstrukciós technikákkal odázták el - volt, akiét már két éve. A republikánusok kompromisszumos jelöltek állítása helyett a Fehér Ház sugallatára az obstrukció letörése érdekében a házszabály (ilyen célból korábban példátlan) módosításával fenyegetőztek. Egy kétpárti szenátorcsoport májusi alkujának eredményeképpen végül a házszabály érintetlen maradt, cserébe a demokraták vállalták, hogy csak "rendkívüli" esetben alkalmazzák az obstrukciót, és az eredeti ötből három bíró kinevezését jóváhagyták. A nagy kérdés persze az, hogy a fellebbviteli bírákat érintő kompromisszum az LB új tagjainak kinevezésekor mennyire számít majd irányadónak.
