Gulyás Balázs neurobiológus lett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat új vezetője

  • narancs.hu
  • 2023. május 2.

Belpol

Azt szeretnénk, hogy az intézethálózat igazi 21. századi zászlóshajója lehessen a magyar kutatási és gazdasági ökoszisztémának - mondta a most kinevezett vezető.

Gulyás Balázs 41 év után tér vissza Magyarországra, hogy ezentúl ő irányítsa a Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH). Tudósként és tudományszervezőként óriás teljesítmény áll mögötte – hangsúlyozta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, amikor kedden Budapesten átadta az intézményhálózat új vezetőjének a kinevezési okiratot.

Gulyás Balázs pályája a Pannonhalmán tett érettségi, a Semmelweis Egyetemen szerzett diploma, valamint az ELTE-n folytatott több év fizikatanulás után 1981-ben kezdődött, amikor elhagyta Magyarországot, majd a leuveni katolikus egyetemen látórendszer élettanból PhD-fokozatig jutott. Posztdoktori tapasztalatait a stockholmi Karolinska Institute klinikai idegélettani tanszékén és az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológiai tanszékén szerezte. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagjává választották, emellett tagja az Európai Tudományos Akadémiának (Academia Europaea), ahol jelenleg az élettani és idegtudományi szekció elnöke, valamint tagja a Belga Királyi Orvostudományi Akadémiának. Tiszteletbeli professzora a londoni Imperial College-nak, korábbi elnökhelyettese a szingapúri Nanjang Műszaki Egyetem szenátusának, és emeritus elnöke az egyetem orvoskara idegtudomány és mentálhigiéniás programjának. Tagja a European Research Council egyik bizottságának. Az egyes neurológiai betegségekben használt gyógyszerek hatásanalízisével foglalkozik. Jelenleg a két emberi agy közötti kommunikáció non-invazív lehetőségeit vizsgálja, a gondolatok átvitelét, az emberi idegrendszer teljesen új tulajdonságát kutatja.

Óriások vállán állok én magam és az intézet kutatói is, hiszen egy nagy múltra visszatekintő, rendkívül jól felépített hálózatról van szó - fogalmazott az ELKH új vezetője. Gulyás hozzátette, hogy az ELKH új szakaszába lép, azt szeretnék, hogy az intézet működésében a tudományos teljesítmény, a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt közvetlen vagy közvetett eredményalapú hatások érvényesüljenek, és ehhez megadják az adminisztratív, szervezeti és személyi támogatást a hálózat tagjainak. "Azt szeretnénk, hogy a 19. századhoz visszanyúló intézethálózat egy igazi 21. századi zászlóshajója lehessen a magyar kutatási és gazdasági ökoszisztémának" – mondta az új elnök.

Az ELKH létrejöttekor - a szakma széleskörű felháborodására - átvette Magyar Tudományos Akadémia alá tartozó kutatóintézeteket. Akkor az MTA elnöke, Lovász László is tiltakozott ez ellen, de hiába. Az új intézetben a kormányhoz hű emberek kerültek többségben, erről itt írtunk. 

Maróth Miklós, az ELKH előző elnöke – aki egyéként 2022 közepe óta Orbán Viktor tanácsadója is –a múlt héten mondott le és távozott az intézményhálózat éléről.

(Címlapképünkön: Gulyás Balázs neurobiológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat új vezetője, miután átvette kinevezési okiratát Csák János kultúráért és innovációért felelős minisztertől a Karmelita kolostorban. Fotó: MTI/Soós Lajos)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.