Gulyás Gergely az európai kereszténydemokráciát siratja

  • narancs.hu
  • 2021. október 14.

Belpol

A miniszter szerint Nyugat-Európában eredeti kereszténydemokráciáról nem is beszélhetünk, még jó, hogy hazánk szembe megy a korszellemmel.

A mai európai közéleti törekvés lényege, hogy tagadja a kereszténységből következő politikai értékvilág létezéshez való jogát, ezért Nyugat-Európában a kereszténydemokráciáról már - közép-európai és eredeti értelmében - nem beszélhetünk - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Debrecenben.

A nyugat-európai, politikai értelemben vett kereszténydemokrácia először feladott mindent a hatalomért, majd elvesztette a hatalmat is - fogalmazott Gulyás A modernkori Európa pillérei - a vallási közösségek együttélése című konferencián.

A miniszter sérelmezte, hogy Bécstől Nyugatra ma már egyetlen kereszténydemokrata miniszterelnöke sincs Európának.

Még szerencse, hogy Magyarország szembe megy a jelenlegi európai korszellemmel. Bár Gulyás Gergely szerint gazdaságilag és életszínvonalban szükséges felzárkózni a kontinens nyugati részéhez, minden létező politikai eszközzel el kell kerülni, hogy az ott tapasztalt "társadalmi fejlődés" menjen végbe Közép-Európában is.

 (MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.