Gyűlöletkeltőnek találta a Médiatanács Bayer Zsolt műsorának egyik adását

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 29.

Belpol

Néhány százezer forintos büntetést kapott a HírTV, az M1 és a TV2 pedig csak figyelmeztetést, amiért politikai reklámot adtak le a híradóikban. 

A Médiatancs gyűlöletkeltőnek ítélte a Bayer show egyik adását – közölte a Nemzeti Média- és Kírközlési Hatóság (NMHH). Mint a közleményben írták, Bayer Zsolt HírTV-n futó műsorának március 31-i adását találták jogsértőnek, amelyet a csatorna később még három alkalommal megismételt, de ugyanezt az adást a Karc Média Kft. által üzemeltetett Hír FM rádió is leadta még négyszer.

Mint írták, a videóbejátszásokkal tarkított szegmensben "a műsorvezető az Európába érkező bevándorlók teljes közösségét kivétel nélkül, túlzó általánosítással az európai társadalomba beilleszkedni képtelen, arra veszélyt jelentő, erőszakos bűncselekmények elkövetésére hajlamos csoportként nevezte meg". A Médiatanács ezért megállapította, hogy az adás közzétételével a médiaszolgáltatók átlépték a véleményszabadság határát, ráadásul többször is leadták a műsort, és ezzel megsértették a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezéseket, a Médiatanács a HírTV Zrt.-re 400 000 forint bírságot, a Karc FM Média Kft.-re pedig – mivel nem először követte el e jogsértést – 600 000 forint bírságot rótt ki, emellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a médiumokat.

Emellett az NMHH állampolgári bejelentések alapján vizsgálta a politikai reklámokat is, és arra jutott, hogy az M1 a június 9-i választásokhoz kapcsolódó, politikai reklámnak minősülő tartalmat áprilisban többször is a Híradóban adott le szerkesztetten, azaz a politikai reklám megkülönböztetésére szolgáló optikai és akusztikus figyelemfelhívás nélkül, ami megtévesztő lehetett a közönség számára, és így két alkalommal is megsértette a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit. A köztévé ezért figyelmeztetést kapott. 

Szintén a politikai reklámok nem megfelelő közlése miatt kapott figyelmeztetést a TV2 is, amely a közlemény szerint szintén áprilisban a Tényekben adott közre politikai reklámnak minősülő tartalmat. 

A HírTV-vel szemben még egy közigazgatási hatósági eljárás is indult, mert június 14–20. között a tematikus műsorszámok napi aránya nem volt megfelelő.

Elkaszálták továbbá a Rádió 1-et is, mondván a Balázsék című műsor május 13-án nem volt megfelelő korhatár-besorolású, és csak este 9 után lehetett volna leadni a szexuális utalások, valamint az obszcén és trágár nyelvhasználat miatt, illetve a transzplantációval tréfálkozó adásban a műsorvezetők a szervátültetésből is gúnyt űztek. A Rádió 1 ezért 7 150 000 forint, annak ügyvezetője pedig a jogsértés ismételtségére tekintettel 175 000 forint bírságot kapott.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.