Gyurcsány Kövérnek: "trianoni nemzetfogalommal operál"?

  • narancs.hu
  • 2020. május 4.

Belpol

A DK elnöke Kövér László múlt heti kirohanásaira reagált. Szerinte nincs miért tisztelni a házelnököt.

Az Országgyűlés hétfői ülésén a napirend előtti felszólalások között Gyurcsány Ferenc is szót kért, és Kövér László a Demokratának tett kijelentésére és a múlt heti, a Bayer Showban tett megjegyzéseire reagált. Mint ismert, Kövér szerint a magyar ellenzék, mint a kormánypártokkal egyet nem értő sokaság, nem a nemzet része. Gyurcsány azt mondta: eddig úgy tudta, a nemzet részben alkotmányos, részben kulturális kategória. Nem ismer egy olyan meghatározást, amely kormánypárti politikus kezébe adná a lehetőséget, hogy meghatározza, ki a nemzet része.

A DK elnöke emlékeztetett, ugyanezek a kormánypárti politikusok kivétel nélkül a magyar nemzet keblére ölelnek mindenkit, aki határon túli magyar, függetlenül a politikai véleményétől. "Hogy is van ez?" – tette fel a kérdést Gyurcsány. "A trianoni nemzetfogalommal operál a kormány?"

Majd azzal folytatta, azt is hallja, hogy "a szóban forgó politikus szánalommal tekint azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik." Gyurcsány felszólította a kormánypárti politikusokat, saját anyjuknak, feleségüknek, lányuknak mondják, hogy kisebbrendűek, és reakciójuk alapján vonják le a megfelelő következtetéseket.

De azt is szóba hozta Gyurcsány, hogy vannak, akik szerint az ellenzék tagjai idegen hatalmak ügynökei. "Ez náci beszédmód, sztálinista beszéd- és gondolkodásmód."

Gyurcsány azt pedzegette, az ellenzék fontolja meg, hogy többet ne álljon fel, mikor Kövér László házelnök megérkezik az ülésterembe, és ne szólítsák tisztelt házelnökként, mert nincs miért tisztelni.

false

Gyurcsány Ferencnek Dömötör Csaba válaszolt. Azt mondta, nem akar állást foglalni, ki a magyar nemzet része és ki nem, de oka van annak, hogy időről időre felmerül a kérdés. Ad hoc példaként azt említette, hogy nem a Fidesz riogatott román vendégmunkásokkal és szavazott nemmel a kettős állampolgárságról 2002-ben, illetve 2004-ben. Azt mondta, hogy a szocialitsa kormányok lövettek a népre 2006-ban és vették körül a parlamentet kordonnal. Valamint az őszödi beszédre utalva azt mondta, nem ők illették olyan jelzővel az országot, amit fideszekek a szájukra nem vennének.

"Házelnök úrnak nincs szüksége arra, hogy a szavait értelmezzék, de nem a nőkről beszélt általában, hanem arról a magatartásról, amit bizonyos képviselők megengednek a házban. Ez a viselkedés méltatlan mindenkihez". Dömötör arra volt kíváncsi, mikor kérnek bocsánatot az érintett ellenzéki politikusok a patkányozásért.

Szerinte Gyurcsány üres provokációt mutatott be, az ellenzék erre teszi fel a politikáját.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.