Gyurcsány az átálló MSZP-s polgármesterekről: "pártpolitikusokat sosem hívtam"

Belpol

Most mit mondhattam volna? - teszi fel a kérdést a DK elnöke.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban hosszú interjút olvashatnak Gyurcsány Ferenccel. A DK elnöke az alábbi részletben arról beszél, hogyan értesült a két volt szocialista polgármester, Kiss László és Szaniszló Sándor csatlakozási szándékáról:

Magyar Narancs: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és az LMP-s Ungár Péter is megfogalmazta azt a kritikát, hogy a DK más ellenzéki pártok kifosztására építi személyzeti politikáját.

Gyurcsány Ferenc: Abban az értelemben van személyzeti politikánk, hogy független, korábban a pártpolitikában nem részt vevő, hiteles közéleti személyiségeket hívunk a DK-hoz, ilyen volt Kálmán Olga vagy Dávid Ferenc. Ezekben az esetekben nekem személyesen is van dolgom, hónapokig tartó megbeszélések előzik meg a bejelentéseket. A kritikák apropója a két budapesti kerületi vezető – Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester – átlépése, de pártpolitikusokat soha nem hívtam. Embereknek változnak a nézeteik, ez normális folyamat, ahogy az is természetes, hogy a kilépéseket elszenvedő pártokban ez rossz érzéseket szül. Ha az embert otthagyja a barátja, annak nem örül, és működik a kognitív disszonancia elleni harc is, nem magunkban keressük a hibát. (...)

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Szervezetileg hogy néz ki egy átlépés? A III. kerületi polgármester például a DK III. kerületi szervezeténél jelentkezett?

GYF: Online zajlik a jelentkezés, és azt hiszem, hogy a helyi elnökségek döntenek.

MN: Amikor polgármesterekről van szó, önt azért tájékoztatják?

GYF: Én tudtam róla először. Ebben a szobában reggel kilenctől egyig-kettőig tárgyalok, aztán délután négytől este nyolcig-kilencig. A művészeti és tudományos élet képviselői, üzletemberek, politikusok váltják egymást. Az elmúlt két-három hónapban az összes budapesti ellenzéki polgármesterrel beszélgettem, nagyon sok vidékivel is.

MN: Tehát először önnel beszéltek a volt MSZP-s polgármesterek, és aztán jelentkeztek hivatalosan a DK-ba?

GYF: Itt ültek nálam, a legőszintébben azt hittem, hogy Budapestről, az országról fogunk beszélni. A találkozó felénél láttam, ők lényegében azért jöttek, hogy átlépjenek a DK-ba. A maradék időben arról beszélgettünk, hogy átgondolták-e, hogy milyen a viszonyuk a helyi DK-val. Kiderült, hogy magukban ezt már elrendezték. Most mit mondhattam volna? Abban maradtunk, hogy akit kell, belül tájékoztatunk, és egy-másfél hét múlva tartunk egy sajtótájékoztatót. De egy nap alatt kiszivárgott az Indexhez.

A Magyar Narancs március 5-i lapszámában olvasható teljes beszélgetésből kiderül, mit gondol Gyurcsány a Budapest és a kormány között a színházakról köttetett megállapodásról, miért ragaszkodtak a Szabad Tér Színház igazgatói kinevezésénél saját jelöltjükhöz, és hogy miért tartja feltétlenül szükségesnek a közös ellenzéki listát. Ha előfizetne az újságra, itt megteheti.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.